Kutya, macska, két jóbarát

A fesztivál továbbá függőséget okoz. Az ember egy idő után nem tudja elképzelni, hogy létezik fesztiválon-kívüli-lét, és amikor vége, tanácstalanul bámul bele a világba, hogy most akkor ezután mi lesz.
A fesztiválozó cseppet sem engedi magát zavartatni attól, hogy a kegyelmi időszak első felét (a „kinti” világban) elsodorta az aktuális választási elő- és utóhisztéria, a végét pedig a foci-Európa-bajnokság. Nekem például csak onnan jutott eszembe az egész politikai cirkusz, hogy a TIFF reprezentatív eseményein felbukkantak politikusok is, mégpedig a ranglétra igen magas fokairól. Ezen eleinte bosszankodtam, mert – képzavarosan szólva – a jelenlegi magyar politikai kultúra emlőin nevelkedett polgárként tudom, hogy az álmoskönyv semmi jót nem jósol arra az esetre, ha egy kiemelkedő kulturális rendezvényen megjelenik egy vagy több pártpolitikus. Amikor a TIFF megnyitóján megláttam a büszkén bevonuló Emil Bocot és Marius Nicoarát, eszembe jutott az az em-lékezetes marosvásárhelyi Omega-koncert, amelyen Markó Béla mindenképp szükségét érezte, hogy szóljon az ünneplő publikumhoz, minek következtében lehurrogták. Meglepetésem határtalan volt, amikor láttam, hogy egyrészt a két ellenséges pártot képviselő vezérbika igen kellemesen cseverészik egymással, másrészt színpadra lépve egyikük sem igyekszik kihasználni a példátlan médianyilvánosságot, és nem tesz halvány utalást sem a két nap múlva esedékes választásokra. Mint ahogy nem ejtett el egyetlen direkt politikai tartalmú megjegyzést Traian Băsescu sem a zárógálán, és nem tartott üdvözlő szónoklatot sem. Igencsak nehezemre esik jót mondani a román politikai elitről, de tessék elképzelni ezt a helyzetet hazai magyar vagy magyarországi viszonylatban...
Igaz, őket nem is fütyülte ki senki.