Mostanában már nemigen lépik át az átlagember ingerküszöbét a világban történő szerencsétlenségek.
A híradásokban egymást érik a látványosnál látványosabb felvételek a súlyos áradásokról, szökőárakról, földrengésekről vagy erdőtüzekről, arról nem is beszélve, hogy a hollywoodi vizuálistrükk-mesterek a legújabb számítógépes technika segítségével még az eredetinél is látványosabb és elsöprőbb cunamit vagy vulkánkitörést tudnak generálni, ráadásul mindezt térhatású Dolby Surround hangtechnikával, hogy még a popcornrecsegést is túlharsogja.
Egyetlen esetben válhat még érdekessé egy természeti csapás: ha az ember ott lehet a helyszínen, amikor megtörténik, és a saját szemével láthatja az elemek pusztítását. Erre találták ki a katasztrófaturizmust. A jelek szerint eme új szórakozás ígéretes bevételi forrás lehet, amely köré komoly szolgáltatási háttér-infrastruktúra épülhet ki. Az első lépések meg is történtek: a pesti Duna-parton megjelentek az egyszerű, mégis igényes kivitelezésű A4-es formátumú plakátok, amelyeken magyar és angol nyelven tájékoztatják az érdeklődőket arról, milyen útvonalat érdemes bejárni a megáradt folyam partján. Innen már csak egy lépés a szervezett katasztrófaturista-utak világa, ahol az utazási irodák ilyen szórólapokkal csábíthatnák az igényes közönséget: „Várjuk kedves ügyfeleinket a mesés szépségű Budapestre, ahol első osztályú, harmadfokú áradást csodálhatnak meg, elöntött rakpartokkal, beázott metróalagutakkal. Az izgalmat és a feszültséget garantálják a bármelyik pillanatban átszakadni kész nyúlgátak, a természet szépségeinek kedvelői egzotikus buzgárokat fotózhatnak, és búvártúra is lesz a part menti pincekocsmákban”. Sőt feláron kalandtúrát is szerveznek, amelyben a vállalkozó kedvű ügyfél mentőmellényben, derekán biztosítókötéllel beúszhat a hömpölygő hullámok közé, hogy ott esetleg még egy fuldoklóval is lefényképeztesse magát.
Hiszen az embernek egy kis szórakozás is jár, ha már egyszer fizet érte.
szóljon hozzá!