A turisztikai ipar fejlődése köztudomásúan maga után vonja a piac szakosodását. Azaz: az átlagos fényképezős-szuvenírvásárlós-kirándulós utazások mellett egyre népszerűbb a wellnessturizmus is, azaz amikor a holland vagy német középosztály rozzantabb tagjai két hétig áztatják sajgó ízületeiket kiváló gyógyvizeinkben, vagy a borturizmus, amikor a számukra nevetségesen alacsony alkoholáraktól vérszemet kapott skandináv turisták tucatjai fetrengenek delirium tremenses állapotban a történelmi borvidékek stratégiai pontjain.
Nos, Oroszországban, a szárnyaló kreativitás hazájában ezek mellé most már fölsorakozhat a kapaturizmus is. A recept egyszerű: állítólag két évvel ezelőtt néhány japán turista a távol-keleti Habarovszk környékére tévedt, ahol egyszer csak meglátták, amint a „bennszülöttek” éppen kapálnak a földjeiken. A japánok olyan lelkes érdeklődéssel kezdték fényképezni őket, hogy a helybéliek fölajánlották, kapáljanak ők is egy kicsit. Az ötlet osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy a japánok azóta szervezett körülmények között, ötvenfős csoportokban visszajárnak, és fejenként akár kétezer dollárt is hajlandóak fizetni azért, hogy órákig izzadva a napon hólyagosra kapálhassák a tenyerüket.
Amilyen egyszerű az ötlet, annyira zseniális, ezért el kéne gondolkodni a hazai meghonosításán. Ha sikerülne, meg lehetne oldani a mezőgazdaság problémáit, nem lennének parlagon heverő földek, és az eddig csak tengődő vidéki lakosok anyagi problémái is egy csapásra megoldódhatnának, hiszen nem kéne mást tenniük, mint hátradőlni a nyugágyban a telek mellett, egy hűs fa árnyékában, és jófajta bort kortyolgatva figyelni, amint a japán turisták kapálnak, mint a békebeli napszámosok, és sugárzó arccal, utánozhatatlan akcentussal éneklik, hogy Zúg a tlaktol, szánt az eke...
Úgyhogy az államnak nem kéne drága külföldi hitelekért folyamodnia a gazdaság helyzetének, az állampolgárok életkörülmények javítása érdekében. Elég volna egyszerűen japán turistákat importálni.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!