Jó szomszédság

Merthogy abba azért van némi beleszólása az embernek, hogy néki milyen asszony kell (bár kétségtelen, hogy az idő múlásával egyre kevesebb), abba azonban, hogy a szomszédasszony milyen legyen, nem sok.
Nem panaszkodni akarok én, nekem ugyanis remek szomszédasszonyom van. Mikor elmegyek hazulról, mindig megkérdi, hova megyek, mikor pedig hazaérek, azon nyomban válaszolnom kell arra, hol is voltam. Meg hogy ettem-e. Ha igen, hol. És mit. És mennyit fizettem érte. Hajjaj, kérem, az nem drága – hangzik szájából a vigasztalás, egyben pedig rátértünk örökös témánkra, a pénzre. Igaz, nem tudja, menynyit keresek én – jegyzi meg várakozón, majd a várt felelet hiányában kissé csalódottan folytatja: tudom-e én, hogy ő mennyi idő alatt keresi meg azt a pénzt. Saccoljak csak bátran. Ugyan! Mit félóra? Két óra alatt keres nyolcszor, nem is, tízszer annyit. Most is épp a bevásárlóközpontból jön. Tudom-e, hogy mennyi pénzt hagyott ott? Saccoljak csak...Nézd, ha nekem autó kell, veszek egyet. Ha kell, akkor holnap – teszi hozzá, miután észreveszi diszkrét, szkeptikus mosolyomat.
Reggeli kávé. Mennék már át hozzá, invitál kedvesen, igyunk egy finom kávét. Németországból hozta a fia, itthon kilója több százezer. Finom is – dicsérem illedelmesen. Láthatóan örül, majd árnyalatnyi aggodalommal hangjában kérdi: nem lenne kölcsön valami pénzem? Megjött a villanyszámla, ő meg véletlenül éppen tegnap tette be összes pénzét a bankba. Holnap adhatok, akkor kapok fizetést – válaszolok. Holnap! – kiált fel csaknem mérgesen. Tudom én, hogy ő holnapig mennyi pénzt keres? Saccoljak csak, bátran...