Fülénél-farkánál fogva cibáltuk ki az ólból a termetes mangalicát, ahogy azt a vidéki disznótorok forgatókönyvének prelúdiuma előírja, cseppet se törődve a hízónak nyilvánvalóan – visított, mint akit ölnek – okozott stresszel. Megállapítanánk, hogy máris áthágtuk az Unió állatvédelmi törvényének idevágó paragrafusát, de hát nincsen most idő megállapításokra: le kell kapni a lábáról a vörös szőrűt, aztán jöhet a szúrókés. Na, erre egy eurobürokrata ismét összevonná a szemöldökét, ha látná, de hát erre esélye sincs: Brüsszel ide legalább ezerötszáz kilométer, és mire ideérne, a kolbászt régóta járná a fűrészporfüst.
Mint akit a kolbász füstje megcsapott – mondaná a posztmodern költő, akit bizonyára a patakban ömlő vér látványa is megihletne, de hát hajnali hétkor mi keresnivalója volna a disznóól előtt egy poétának, még ha kortárs is? Böllérünk ugyancsak kijött a formából, mert az állat csak azután hajlandó abbahagyni a rettenetes rúgkapálást, miután harmadjára mártja meg a torkában a – valljuk be férfiasan: egyáltalán nem EU-konform – szúróeszközt. Viszont a másik mangalicánál – vidéki disznótor ez, kérem, egy malac nem malac –, a szemre tíz kilóval könnyebb kannál már egy perc alatt sikerül konstatálni a halál beálltát, hiába, gyakorlat teszi a mestert. Uszkve háromszáz kiló sertéshús terpeszkedik előttünk, immár kihűlt formában. Jöhet hát a gázlánggal történő perzselés (hagyomány ide vagy oda, a szalmamáglya és a faperzselő kora rég tovaszállt), és az égő sörte szagától ugyancsak felkavarogna a müzlihez meg műparizerhez szokott nyugat-európai gyomor. Nem beszélve a bontás után előkerülő belsőségekből áradó bűzről, amely akkor orrfacsaró igazán, amikor az asszonyok nekilátnak kimosni a bőrsajtnak szánt gyomrot, meg húrolni a hurka-, kolbásztöltéshez használt belet. Ilyenkor szokott felhajtani a férfiember még egy pohárral a disznótorokról sohasem hiányzó kisüstiből. Csakhogy az edzett, a gyümölcspárlat-fogyasztás terén sokrétű tapasztalattal bíró férfinép szomorúan kénytelen konstatálni a vendégpálinka kátrányízét.
Már a kolbásztöltéshez készítjük elő a darált húst, amikor közösen eldöntjük: csakis EU-szabványok alapján főzhették.