Egy tál meleg étel

Arcán sárfoltok, hajában csimbókokban lóg a mocsok. Ruháit hamarjában lehányja magáról, s a sarokba hajítja. A meghatódottság miatt szinte elfelejtette, milyen napja volt. Szinte elfelejtette, hogy a délutáni, magányos sétáján a közeli erdőben beleesett egy útjába kerülő sárgödörbe, s emiatt annyira elszégyellte magát, hogy négyórás kerülő úton ért haza, mivel így nem mehetett végig a központon. Szinte elfelejtette, mennyire rosszul érzi magát ebben a városban. Idegen utcák, épületek, idegen emberek. S az is majdhogynem kiment a fejéből, miért is költözött ide. Majdhogynem kiment a fejéből, hogy szülővárosában megfojtotta a semmittevés, az itt-nem-történik-semmi-hangulat, így hát váltania kellett, különben belepte volna a gyep. Már-már csak rossz álomnak tűnt, hogy lassan tíz esztendeje otthont keres magának a nagyvilágban, hogy lassan tíz esztendeje életének minden állomásán csupán egy átszállójegyre futotta.
S errefel ezek az idegenek meleg étellel várják. Valóban, szinte mindent elfelejtett. Csakis regényhősöktől eltanulható közérzettel lép ki a fürdőből. Végiglibben a lakáson, s a konyhaajtóba érve már csak annyit szeretne mondani, hogy köszönöm. De azt már senki sem hallja meg, messze elnyomja a röhögés, csak annyit érez, hogy nagyon fázik, szobájába rohan, felvesz valamit meztelen testére, s már rohan is a bejárati ajtó felé, s miközben hallja, hogy lakótársai a csupasz feneke látványán csámcsognak, a lakásból kiszökve pont egy tál meleg ételbe tapos, s a cicuskák ijedten szaladnak szét a világba.