Szerény boldogan dörzsölte a tenyerét, amikor kiderült, hogy a kezdeményezésére duplájára emelt helyi adókból új községházát építhet, korszerűsítheti a kultúrotthont és manzárdozhatja az iskolát. Biztos siker a következő polgármester-választásokon, gondolta. A versenytárgyalás kimenetelét úgy intézte, hogy senki ne sértődjön meg: jutott munka mindkét komájának, felesége unokaöccsének, de azokról a vállalkozókról sem feledkezett meg, akik választási kampányában „önzetlenül” támogatták.
A dupla adó az dupla adó. Két éve nyavalyogtok, de meglátjátok, mi mindent teszek a pénzetekkel! – pöffeszkedett a kocsmában.
És csakugyan: a falusiak csak ámultak, amint látták, hetek alatt új polgármesteri hivatal nő ki a földből, csinosodik az addig még halotti torokra sem nagyon alkalmas kultúrház, egy emelettel magasodik az iskola. Kiderült azonban, hogy az egyik koma a kelleténél kétszer annyi vasbetont szerzett be, a másik cementből rendelt jóval többet. Az öcsike jóval hosszabbra szabdaltatta a gerendákat és a szarufákat, a támogatók a hatvan hagyományos nyílászáró helyett nyolcvanhárom hőszigetelt ablakot rendeltek.
Mi legyen ennyi többletanyaggal? – elmélkedett Szerény, aki nem szeretett volna a minőség rovására a falu pénzén takarékoskodni, de annak sem örült volna, ha azt beszélik, pazarolja a nép pénzét. Tudjátok mit, szólt a vállalkozóknak, a fölösleget vigyétek hátra az udvaromba, és hogy senkinek se legyen feltűnő, építsetek belőle egy nyári konyhát.
Jóformán be sem fejeződtek a középületek munkálatai, Szerény ötszobás háza mögött ott pompázott a háromszintes, nyolcszobás nyári konyha szalagparkettás pincével, párnázott ajtós padlásfeljárattal, élményfürdős szolgálati vécével. Gazemberek, ez kész rablás! – ordította magából kikelve a községházi beosztottaknak. Pedig azok csak kiszámították az új épület ingatlanadóját. És nem is duplán, hanem kedvezményesen.
Látogatottsági adatok