Zöld festéket fújtak Párizs belvárosában a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára szombatra virradóra – közölték rendőrségi források.
A gázai helyzet a legrosszabb az Izrael és a Hamász fegyveresei közötti háború 19 hónappal ezelőtti kezdete óta – közölte pénteken az ENSZ a Reuters szerint.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.
Káosz tört ki kedden egy vitatott, az Egyesült Államok által támogatott csoport által működtetett gázai segélyosztó helyszínen, amikor kétségbeesett palesztinok ezrei igyekeztek élelmiszerhez, miközben izraeli katonák figyelmeztető lövéseket adtak le.
Az eddiginél is ellentmondásosabb helyzet alakult ki a gázai tűzszüneti tervek kapcsán a Hamász terrorszervezet, Izrael és az Egyesült Államok között.
Az izraeli légierő az utóbbi két napban több mint kétszáz légicsapást hajtott végre olyan Gázai övezeti célpontok ellen, ahol terroristák fegyverraktárai, páncéltörő- és mesterlövészállásai, alagútlejáratai és egyéb infrastruktúrája volt.
A Gázai övezetben egy kitelepítetteknek otthont adó iskolára mért izraeli csapás legalább 20 embert megölt és több tucatnyit megsebesített – közölték a helyi hatóságok hétfőn kora reggel a Reuters hírügynökséggel.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.
Nicușor Dan megválasztott államfőcsütörtök este kijelentette, hogy kötelessége tiszteletben tartani Románia szerződésekben rögzített vállalásait, ugyanakkor megjegyezte, hogy Bukarest továbbra is nagyon jó kapcsolatokra törekszik Izraellel.
Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.
A washingtoni zsidó múzeum előtt meggyilkolták az izraeli nagykövetség két alkalmazottját helyi idő szerint szerda késő este, a feltételezések szerint antiszemita indítékból – közölték az amerikai főváros hatóságai.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerint Izrael „valószínűleg” megölte Mohammed Szinvárt, a Hamász de facto vezetőjét Gázában.
Izrael visszahívja konzultációra főtárgyalóit Katarból, mert nem történt előrelépés a Gázai övezetet érintő tűzszüneti tárgyalásokon.
Közleményben ítélte el hétfőn a brit, a francia és a kanadai kormány Izrael újabb gázai hadműveleteit, és nyíltan szankciókkal fenyegette meg Izraelt a katonai akció folytatása esetére.
A Hamász iszlamista terrorszervezet az amerikai The Wall Street Journal birtokába jutott dokumentum szerint azzal a céllal indított támadást 2023. október 7-én Izrael ellen, hogy megtorpedózza a zsidó állam és Szaúd-Arábia kapcsolatainak rendezését.
Izrael vasárnap kiterjedt szárazföldi hadműveletet indított Gázában az intenzív légi hadjárat mellett, amely a terület egészségügyi tisztségviselői szerint több mint 100 ember halálát okozta az éjszaka folyamán.