Pluszfeladat románnak lenni Magyarországon: Iova-Simon Eva, a Foaia Românească kisebbségi lap főszerkesztője a megmaradásról

– Az egyik legrégebbi magyarországi kisebbségi lap, a hetvenéves Foaia Românească szerkesztőségét is kitüntették Nemzetiségekért díjjal december 17-én Budapesten. A lap főszerkesztőjeként hogyan értékeli az elismerést?

– Őszintén megvallom, nagyon jó érzés volt ezt a díjat átvenni. És nemcsak azért, mert ez a legmagasabb kitüntetés, amit egy nemzetiségi személy, csoport, szervezet vagy intézmény kaphat Magyarországon a saját nemzetiségéért végzett tevékenysége elismeréseképpen, hanem abban a hitben vettem át ezt a díjat, hogy ezért az elmúlt hét évtized alatt nagyon sok román újságíró, szerkesztő, anyanyelven írni szerető értelmiségi személy dolgozott. A Foaia Românească 1951. január 15-e óta jelenik meg (egy kisebb megszakítás történt az 1956-os forradalom idején). A lap első címe a Libertatea Noastră volt, majd 1957 és 1991 között Foaia Noastră címmel jelent meg. Ezt követte egy útkeresési időszak, a 90-es években, amikor a lap címe Noira változott, de ez nem volt jövőbe tekintő cím, hanem magába zárkózást jelentett volna, ezért főszerkesztő elődöm, Kozma Mihály 1998-ban új irányt szabott a lapnak azzal, hogy új címet adott. A Foaia Românească ötvözete a legkedveltebb és leghosszabb életű címnek, valamint nemzeti irányt is megszabott a jövőre nézve mindnyájunknak, újságíróknak és olvasóknak egyaránt. Én magam 2000 márciusa óta vezetem a Foaia szerkesztőségét.

Úgy gondolom azonban, hogy amíg túl tudunk élni minden krízishelyzetet, és folyamatosan meg tudunk újulni, megtartjuk az olvasóinkat, előfizetőinket, és garantálni tudjuk a lap jövőjét.

– A Foaia Românească hetilap a helyi román közösség kulturális, közéleti eseményeiről is beszámol, ugyanakkor egyházi eseményekről szóló cikkek is helyet kapnak benne. Milyen széles olvasói réteget szólít meg a lap? Olvasóközönségük generációs tekintetben hogyan alakul: az idősebb és fiatalabb nemzedékeket is megcélozzák a lapban megjelenő anyagokkal?

– Hetilapunk fő célja, hogy bemutassuk a Magyarországon élő történelmi román nemzetiségi közösség mindennapjait, kulturális értékeit, közéleti és egyházi eseményeit. Ez utóbbiak azért is kapnak nagy hangsúlyt a lapban, mert közösségünk életében a család és az iskola után az egyház szerepe nagyon jelentős az anyanyelv megőrzése tekintetében. A hazai románság legnagyobb része ortodox vallású, a Gyulán székelő Román Ortodox Püspökség hivatalos nyelve a román, nemcsak a liturgiákon, hanem minden egyházhoz kötődő programon fontos szerep jut az anyanyelvnek. Méhkeréken, ahol a legtöbb hazai román él, a baptista és a pünkösdista egyházak szolgáló nyelve is a román. Ami az olvasótáborunkat illeti, pontosan olyan változásokon megy keresztül, mint egész modern életünk.

Bár a 2000-es évek óta a lap példányszáma is és az előfizetők száma is folyamatosan csökken, az olvasók száma tekintetében egyáltalán nem állunk rosszul, mivel a Facebook-oldalunkon keresztül, valamint a romániai sajtó által átvett cikkeinken keresztül ma sokkal több olvasója van a lapunknak, mint valaha. Tehát, a mi kicsi román nemzetiségi közösségünk ma „láthatóbb”, mint bármikor ezelőtt. Ami az olvasók generációit illeti, ez is teljesen változó, megpróbálunk vonzó lapot készíteni a fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt. Aminek külön örülünk, hogy nemcsak Romániában és Magyarországon olvasnak minket, olvasnak rólunk, hanem a világban elszórtan élő román közösségekben is.

– A nemzetiségek napja alkalmából tartott ünnepségen a nemzetiségekért is felelős kormányfőhelyettes azt mondta, a magyarországi nemzetiségek kultúrája értékgazdagságot jelent, mindenképpen integráns értékeit adják a magyar nemzetnek. A román kultúra, közösségi élet megőrzése, továbbéltetése miként működik a mindennapokban a térségben? Például Méhkeréken, ahol a legtöbb román él.

– Nem mindig könnyű a kisebbségi lét.

De talán a legnagyobb veszélyben mégis a román anyanyelv elvesztése áll, sok hagyományos román közösségben már alig beszélnek az emberek románul. Sajnos, az idősek sokszor úgy mennek el ebből az életből, hogy az unokáik nem, vagy csak nagyon gyengén beszélnek románul. Ez komoly gondot okoz a közéleti szervezeteinkben is, de a román nemzetiségi oktatási intézményekben is. A román közösségi életet a helyi, megyei és országos szinten működő román nemzetiségi önkormányzatok, egyesületek, klubok szervezik. A legjelentősebb román kulturális élet minden szempontból két településen létezik: Gyulán, melyet sokan szeretnek úgy emlegetni, hogy ez a „hazai románság fővárosa”, mivel itt működik a román intézmények nagy része. A másik település Méhkerék, ahol a népszámlálás szerint is a legtöbb román nemzetiségű ember él. Bár az asszimiláció itt is jelen van, az egyre több vegyes házasság és a globalizált világunk nem kedvez annak, hogy valaki bármilyen erőfeszítés nélkül, természetes módon megőrizze a nemzetiségi nyelvét, szokásait, hitét.

Méhkerék példájára visszatérve – nekem személyesen is a szívem csücske, hiszen szülőfalum – a természetes asszimiláció jelentősen lelassult az 1990-es évek elején, mivel a faluban nagyon sok román települt át Romániából (főleg a határ menti településekről, valamint Moldvából, Iaşi, Suceava környékéről. Ők méhkeréki lányokkal, fiúkkal kötötték össze életüket, és alapítottak sok új román–román családot. Ennek a betelepülésnek az eredménye az is, hogy a falu iskolája, óvodája nem szenvedett gyermekhiányban, és a román oktatás színvonalát is meg lehetett tartani.

– Békés megyében a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a lakosságnak megközelítőleg az 1,7 százaléka román ajkú. A megyében a román nemzetiségi intézmények nemcsak uniós forrásból újulnak meg, a magyar állam is célzottan támogatja ezeket. A román nemzetiségi jelképek (zászlók, feliratok) használatára mi jellemző a régióban?

– Mivel a mai magyarországi történelmi románság sosem élt a hivatalos román állam keretein belül, számunkra a román nemzeti zászló, román nemzeti jelképek olyan szimbolikus erővel bírnak, amik összekötnek minket a saját nemzetünkkel. A román nép bánata a mi bánatunk is, a román nép öröme a mi örömünk is.

A romániai románoknak természetes, hogy minden információ román nyelven jut el hozzájuk, a mi esetünkben ez nem így van. Ahhoz, hogy a magyar nyelv mellett, amely minket teljesen körbevesz nap mint nap, minden élethelyzetben, ne felejtsük el a román anyanyelvünket, ezért nekünk tudatosan és következetesen tennünk kell. Az egyéntől függ, hogy képes-e kialakítani magának egy „nemzeti” mikrokozmoszt, ahol megőrzi az anyanyelvét, kultúráját, hagyományait, értékrendjét. A legtöbb nemzetiségi intézményünk, óvodánk, iskolánk, jó anyagi és tárgyi feltételek között működik, de mégis a legfontosabb, hogy ezt a formát folyamatosan töltsük meg minőségi tartalommal is. És ehhez az emberi erőforrás a legfontosabb.

– Mit jelent román nemzetiségűnek lenni Magyarországon? Miként tudják megőrizni identitásukat a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok a tízmilliós országban (a 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarországi románság 35 641 fős volt, ez az összlakosságnak hozzávetőlegesen 0,4 százaléka – szerk. megj.)? Milyen támogatást kapnak ehhez a román államtól?

– A rövid válasz az első kérdésre az, hogy: mindennapi pluszfeladatot. Mivel már alig-alig van természetes közeg, ahol egy nemzetiség megélheti és gyakorolhatja a nyelvét, kultúráját, hagyományait, ezért folyamatosan és tudatosan tennünk kell azért, hogy megőrizhessük és tovább örökíthessük az őseink kultúráját, hagyományait.

Mi, magyarországi románok itt vagyunk állampolgárok, itt fizetünk adót, Magyarországot gazdagítjuk létezésünkkel, sajátos értékeinkkel, de ahhoz, hogy ezt a sajátosságunkat meg tudjuk őrizni, nagyon nagy szükségünk van Románia támogatására is.