A lelkészképzésnek is meg kell küzdenie a humán szakok iránti érdektelenséggel

– Ünnepélyes fogadalomtétellel bocsátotta útjára az idén végzett lelkipásztorokat nemrég a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet. Hogyan történik a fiatal lelkészek kihelyezése a gyülekezetekbe?

– A frissen végzett lelkipásztorok életében egy év segédlelkészi szolgálat következik egy tapasztalt lelkész mellett. A végzősök egyelőre püspöki állományban vannak, amíg leteszik a lelkészképesítő, a „nagypapi” vizsgát és felszentelik őket. A segédlelkészek kihelyezése nagyjából úgy történik, mint amikor az iskolában összeállítanak egy bonyolult órarendet, amely arra hivatott, hogy lehetőleg minden igényt kielégítsen. A végzősök egymás között is megbeszélik, ki hova szeretne kerülni, de a végső szót nyilván a püspök úr mondja ki.

– Van olyan tendencia, hogy a végzősök inkább hazamennek a szülőföldjükre?

– Egy részük igyekszik hazamenni, vagy legalábbis a környékre kerülni. De ez csupán az egyik szempont a kihelyezéseknél. Az egyházközségek részéről speciális igények is megfogalmazódnak, és olyan segédlelkészt várnak, aki ezeknek az elvárásoknak megfelel.

De azt is figyelembe kell venni, ha családi kötődések vannak – megnősült vagy férjhez ment a lelkipásztor–, és a párja az adott településen dolgozik. Sok tényező befolyásolja a kihelyezést, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem okoz feszültséget. Végül mindenki elégedetten foglalja el első állomáshelyét.

– A romániai egyetemek többségétől eltérően – ahol a beiskolázási tervek elkészítésekor nem mindig veszik figyelembe a munkaerőpiaci szükségletet – a lelkipásztorok minden évben biztos álláshoz jutnak. Mennyire lehet kiszámítani, hogy hány lelkészre van szükség a két egyházkerületben, az erdélyiben és a királyhágómellékiben?

– A két református egyházkerület számára a kolozsvári teológiai intézet képez lelkipásztorokat, így szorosan figyelemmel tudjuk követni a „munkaerőpiaci” szükségletet. A teológiai helyek számát úgy hirdeti meg a két egyházkerület, hogy megnézi, hat év múlva hány lelkipásztor vonul nyugdíjba. Erre a számra még rátesznek néhány helyet, mert vannak esetek, amikor a lelkipásztor idő előtt meghal, mások kilépnek a szolgálatból, vagy elköltöznek.

– Erdély-szerte sok települést érint a szórványosodás, a református gyülekezetek lélekszáma is folyamatosan apad. Milyen sors vár a szórványgyülekezetekben a fiatal lelkipásztorokra?

– Az elköltözés, a kihalás, a gazdasági elvándorlás miatt sok gyülekezet lélekszáma visszaesett, és ezeknek az egyházközségeknek a száma növekedni fog az elkövetkező időszakban. Ugyanakkor az elmúlt egy-két évtizedben sok gyülekezet visszakapta régi vagyonának egy részét, amivel jelentős mértékben be tud segíteni a lelkészi fizetés biztosításába. Ma már a román állami támogatás sem kevés: megegyezés alapján a lelkészi fizetést a tanári bérekhez köti.

Az állami támogatást többnyire minden lelkész megkapja, ami azt jelenti, hogy a gyülekezetnek kevesebb anyagi erőforrással kell támogatnia a lelkipásztor fizetését.

Amennyiben mindez mégsem elegendő, az egyházkerület fenntart egy külön szórványprogramot, amiből azokat az egyházközségeket támogatjuk, amelyek nem tudnak önálló lelkészi állást fönntartani.

– A pár tíz lelket számláló szórványgyülekezetek több szempontból sem vonzóak a gyereket nevelő, fiatal lelkipásztorok számára. Mi lesz az ilyen egyházközségek sorsa?

– Külső támogatással egy darabig még fönn lehet tartani a kisgyülekezetek önállóságát. A veszély abban rejlik, hogy azok a gyülekezetek, amelyek egy idő után nem képesek fenntartani az önálló lelkészi hivatalt, ott nagyon felgyorsul az asszimiláció és a fogyás. Ha egy nagyon szórványosodó vidéken, kisgyülekezetben működik az önálló lelkészi állás, ott a lelkipásztor összefogja, pásztorolja, közösséggé szervezi a helyi magyarságot. Amikor megszűnik a lelkészi állás, a közösség rövid idő alatt szétesik. Ez is jól mutatja, milyen nagy szükség van a lelkipásztorok közösségépítő munkájára.

– A romániai felsőoktatást gyakran éri az a vád, hogy a képzésben nem tart lépést a munkaerőpiaci elvárásokkal. A protestáns teológusképző mennyire tud megfelelni a gyülekezeti elvárásoknak?

– Jellegénél fogva a teológiai oktatás nem él benne napi szinten a gyülekezetekben és az egyházközségi kérdések megoldásában. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az oktatók és maga a teológia ne figyeljen a gyülekezeti igényekre. Az elmúlt két évtizedben ennek az irányzatnak számos megvalósításával találkozunk, ami részben a képzés átalakítását jelentette. A teológia folyamatos kapcsolatban áll az egyházkerülettel, illetve az egyházmegyékkel, a tőlük kapott visszajelzések alapján tudjuk, hol kell javítani a képzésen. Két hét múlva

Közösen megbeszéljük a lelkipásztor-képzés helyzetét, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő közös tantervet készítsünk. A gyakorlatban prioritási szinteket állapítunk meg, amivel optimálissá lehet tenni a Kárpát-medence különböző helyszínein a lelkészképzést.

– Hogyan jellemezné a teológiára jelentkező fiatalok felkészültségét és elköteleződését? Milyen „emberanyagból” képezik a jövő lelkésznemzedékeit?

– Az utóbbi három évtizedben a teológiai képzés is sok változáson ment át. A tanügyminisztérium döntése alapján a kétezres évek közepén tértünk át az osztott képzésre, ami a korábbi öt évről hat évre hosszabbította meg a lelkipásztorképzést. De nem csak a teológiai oktatás alakult át, hanem a teljes romániai felsőoktatás is gyökeresen megváltozott. Nagyon sok új szak jelent meg, olyanok is, amelyeket nem tudom, milyen igényből hívtak életre. A felsőoktatást ma az teszi egyre bonyolultabbá, hogy mind a magyar, mind a román közösség létszámában fogyatkozik.

Vannak olyan szakok, ahol nagyon erős toborzás folyik, hogy elindulhasson egy-egy szak. Mi is tapasztaljuk az egyre erősebb versenyt.

– Amit tovább fokoz, hogy a fiatalok többsége informatikusnak, mérnöknek, orvosnak és gazdasági szakembernek készül. Mennyire esett vissza a humán szakok iránti érdeklődés?

– Napjainkra lényegesen megváltozott a fiatalok pályaorientációja, a karrierválasztási opciójuk, és inkább a reálszakok iránt nő az érdeklődés. A hagyományos humánszakok – többek között a tanárképzés vagy a teológia – nem élik reneszánszukat. Az elmúlt 100-150 évre visszavetítve természetes folyamatról beszélünk: mindig volt egy erős ciklikusság, amikor hol az egyik, hol a másik irányzat került előtérbe. Nagy általánosságban a mai fiatalokon az látszik, hogy nem igazán akarnak részt venni közösségi munkában. Számukra inkább a személyes siker, a karrier a fontos, nyilván jó fizetésért. Manapság a hagyományos értelemben vett közösségi munka sem éli a reneszánszát.

– Egyetemi tanárok arra panaszkodnak, hogy a felsőoktatásba kerülő fiatalok általános tudása, műveltsége elmarad az elvárt szinttől. Be lehet pótolni a középiskola mulasztásait?

– Figyelembe kell venni azt is, hogy időközben megváltozott a középiskolai oktatás célkitűzése. Nem lehet arra a hagyományos felkészültségre, műveltségre számítani és alapozni, amivel harminc évvel ezelőtt még rendelkeztek a diákok. Nagyon felületesen fogalmazódik meg, hogy a mai érettségizettek keveset tudnak. Valójában a mai nemzedék sem tud kevesebbet – az értelmi képességei a régiekhez hasonlóak, vagy még magasabbak is –, csak a közoktatás változott meg időközben.

A 19 évesen teológussá váló diákok hozzászoknak és megtanulják a szükséges tantárgyakat, és amikor hatodévesen elhagyják az intézetet, felelősségtudatos emberekké válnak. Kimennek gyülekezetekbe és próbálják a lehető legjobbat kihozni magukból. A teológia speciális oktatás. Nekünk ebből a szempontból az az előnyünk, hogy „zöldmezős beruházást” végzünk. A közoktatásban van vallásoktatás, ami sokat segít, főleg, ha diákjaink az egyházi fenntartású kollégiumokból érkeznek. Az ő esetükben már adott egy tudásanyag, amire támaszkodhatunk. A felvételit továbbra is hagyományos tartjuk: nem dossziéfelvételi történik, hanem az ismeretanyagot vizsgáljuk.

– Hány helyre várják idén a református lelkésznek készülő diákokat?

– Az Erdélyi Református Egyházkerület 15 helyet hirdetett meg – 12 fiú és 3 lány számára –, a Királyhágómelléki Egyházkerületből 4+1 helyre jelentkezhetnek a fiatalok. Ha van elég diák, fel tudunk venni további öt elsőévest is, de az utóbbi években összesen nincs húsz jelentkező. Nyugodtan tudunk válogatni azzal a kitétellel, hogy maradnak betöltetlen helyek is.