2011. február 04., 10:512011. február 04., 10:51
Csupán 200 millió euró értékben vállal kezességet az állam idén az Első otthon program keretében nyújtandó lakáshitelekre. Ez hatalmas visszalépés a tavalyi évhez képest, mikor is a hitelkeret 700 millió euró volt, amiből 646 millió került felhasználásra. 2010-ben a programban részt vevő 21 bank közül a két legnagyobb, a BCR és a BRD által kiutalt kölcsönök értéke, 220 millió euró, meghaladta a teljes idei hitelkeretet. A kormány a kereslet visszaesésével magyarázta a hitelkeret drasztikus csökkentését. Az Első otthon iránt 2010 második fél évében csappant meg az érdeklődés, azt követően, hogy egyre több bank dobott piacra olyan termékeket, melyek fel tudják venni a versenyt a program által kínált kedvezményes feltételű hitelekkel. Ezen ingatlankölcsönök kamata nagyjából egy szinten van az Első otthon program keretében igényelhető hitelekével, ugyanakkor az ügyintézés lényegesen gyorsabb és egyszerűbb. Az Első otthon hiteleknek azonban továbbra is van egy lényeges előnyük a többi ingatlanhitellel szemben, a befizetendő előleg ugyanis csak 5, nem pedig 30–40 százalék.
„Továbbra is van kereslet ezekre a hitelekre. Igaz, hogy árban a bankok standard termékei már megközelítik az első otthonos hiteleket, a lényeges különbség azonban az előlegben rejlik. Az ügyfelek egy része nem tud öt százaléknál nagyobb előleget előteremteni” – nyilatkozta Anca Bidian, a Kiwi Finance hiteltanácsadó cég vezérigazgatója.
Az Első otthon keretében nyújtott hitelek kamata legfeljebb 4 százalékkal haladhatja meg az európai irányadó bankközi kamatlábat, az Euribort, jelenleg 5,1 százalék körül mozog. 2010 végén néhány bank már 5 százalékos kamattal is kínált az állam által nem garantált hitelt lakásvásárlásra. Az Első otthonban részt vevő néhány bank erre szintén kamatcsökkentéssel válaszolt. A Román Kereskedelmi Bank (BCR) 0,15 százalékkal csökkentette az Első otthon program keretében nyújtott kölcsönök kamatát, amely jelenleg, a kifutási időtől függően, mindössze 3,45-3,75 százalékkal haladja meg az Euribort.
Egyébként a 200 milliós hitelkeretből a BCR kapta a legnagyobb részt, 64 millió eurót. A Román Fejlesztési Bank (BRD) 32 millió euróból gazdálkodhat, a harmadik helyen pedig a Raiffeisen áll, 25 millió euróval. Az Első otthon programot koordináló Garancia Alap a RIB Banknak 200 ezer, a Volksbanknak pedig 100 ezer eurós keretet utalt ki. Ez utóbbiból az osztrák pénzintézet két átlagos értékű Első otthon hitelt adhat.
„Az a véleményem, hogy a program idén nem lesz nagyon sikeres. Az utóbbi időben nem növekedett a vásárlóerő” – nyilatkozta Aurel Şaramet, a Garancia Alap elnöke.
Tavaly mintegy 16 500 kérelmező kapott hitelt az Első otthon program keretében, 2009-ben pedig 18 500. A hitelek összértéke 1,45 milliárd eurót tesz ki. „Azt gondolom, hogy az Első otthon program jó hatással volt az ingatlanpiacra, az árak alakulását is befolyásolta” – mondta Aurel Şaramet. A haszonélvezők 75 százaléka két-, illetve háromszobás lakást vásárolt. Bár a program egyik alapvető célja, a lakáshoz jutás elősegítése mellett, az építőipar megsegítése volt az ingatlanpiac élénkítése révén, a szakemberek szinte egybehangzó véleménye szerint ez nem következett be. A kudarc oka, hogy a hitelek döntő többségét nem új lakások vásárlására használták fel. Az Első otthon program keretében tavaly megvásárolt ingatlanoknak mindössze 7 százalékát adták át tavaly, 72 százalékuk pedig 2008 előtt épült. A kedvezményes hiteleket javarészt fiatalok vették igénybe, a haszonélvezők több mint 60 százaléka nem töltötte be a 35. életévét. Nagyon kicsi azon ügyfelek száma, akik nem tudják törleszteni a hitelt, mostanáig csupán kilenc ingatlant kellett elárverezni. „Az árverezés nem egy prioritás, igyekszünk a pénzt más módon behajtani, például levonni az illető fizetéséből. Az árverezések száma egyelőre elenyésző, s a következő években sem számítok az ilyen esetek számának látványos növekedésére” – nyilatkozta a Garancia Alap elnöke.
A tavalyi évhez képest a program 2011-es szabáyzatában újdonság, hogy törlesztési késedelem esetén a hitelező zárolhatja az adós bankszámláit. Társasház építése esetén immár elég, ha két személy társul, míg tavaly hét volt a minimális létszám. Az Első otthon program keretében 75 ezer eurót lehet igényelni ingatlanépítésre, 70 ezer eurót újonnan épített, s 60 ezer eurót régi lakás vásárlására.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.