Túlhevül a gazdaság

A féktelen növekedés idővel visszaüthet. Általánosságban javul a kelet-európai feltörekvő gazdaságok szuverén adóskockázati megítélése – e csoportban az elmúlt félévben nem volt szuverén leminősítés –, sok térségbeli országban azonban most már a túlhevülés jelent növekvő kockázatot, áll a Standard&Poor’s Londonban kiadott átfogó elemzésében. A világ legnagyobb hitelminősítőjének 19 oldalas, kizárólag az európai feltörekvő térséggel foglalkozó áttekintése szerint a térségen belül van öt ország – Bulgária, Románia és a három balti köztársaság –, amelyeknek gazdaságai most már egyértelműen a túlfűtöttség kockázatát mutatják.

Gazda Árpád

2007. április 20., 00:002007. április 20., 00:00

A hitelminősítő szerint ezekben az országokban „példátlan” a hitelkiáramlásnak és a külső fizetési pozíció romlásának mértéke és üteme. Ennek következtében fennáll az a veszély, hogy „a túlhevülők” nagyarányú befektetések előnyei ellenére is túlterjeszkednek jövőbeni lehetőségeiken. A Standard&Poor’s szerint minél tartósabb ez a helyzet, annál keményebb lesz a landolás. A legkeményebb landolás pedig azokban a gazdaságokban valószínű, amelyekben az exportgeneráló kapacitáshoz mért külső egyensúlytalanság a legnagyobb; ez jelenleg Lettország és Románia. Az S&P éppen április elején rontotta vissza Románia „BBB mínusz/A-3” szintű hoszszú és rövid futamú devizaadósi osztályzatainak, illetve a helyi valutában kiadott szuverén adósság „BBB/A-3” besorolásainak kilátását az addigi pozitívról stabilra, azzal az indokkal, hogy 2007 eleje óta „nincs politikai átláthatóság” az országban. A hitelminősítő szerint ez olyan időszakban következett be, amikor Romániának változatlanul jelentős gazdaságpolitikai kihívások elé kell néznie. Ezek közé tartoznak az EU-tagság minél jobb hasznosításához szükséges szerkezeti reformok, valamint a kereslet hajtotta, egyre növekvő külső egyensúlytalanságok.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma, de kevesebb az új jármű, mint egy éve

Idén júliusban 16 276 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 26 százalékkal többet, mint a tavalyi hetedik hónapban – közölte pénteken a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma, de kevesebb az új jármű, mint egy éve
2025. augusztus 01., péntek

Pénzügyminiszter: lesz pénz a nyugdíjakra és a bérekre, bár óriási összeg kell a költségvetésen tátongó lyuk befoltozásához

Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra az év végéig – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: lesz pénz a nyugdíjakra és a bérekre, bár óriási összeg kell a költségvetésen tátongó lyuk befoltozásához
2025. július 31., csütörtök

Állásinterjú: hitelesség vagy szerepjáték? Hogyan látja a szakember?

A munkaerőpiac kihívásai Székelyföldön és tágabb értelemben Erdélyben is érezhetőek: a fiatalok gyakran kivándorolnak, a tapasztalt munkaerő pedig nem mindig találja a helyét a helyi gazdasági viszonyok között.

Állásinterjú: hitelesség vagy szerepjáték? Hogyan látja a szakember?
2025. július 31., csütörtök

Drágulásokat hoz minden téren augusztus – Íme, mennyivel nő a különböző termékek, szolgáltatások ára

Már augusztus elsején mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha vásárlásra adjuk a fejünket.

Drágulásokat hoz minden téren augusztus – Íme, mennyivel nő a különböző termékek, szolgáltatások ára
2025. július 31., csütörtök

„Egyetlen eurót sem veszít az ország”. Románia újratárgyalta a helyreállítási tervét

Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási tervének (PNRR) felülvizsgálatáról – jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.

„Egyetlen eurót sem veszít az ország”. Románia újratárgyalta a helyreállítási tervét
2025. július 31., csütörtök

Stagnált a munkanélküliség júniusban

A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Stagnált a munkanélküliség júniusban
Stagnált a munkanélküliség júniusban
2025. július 31., csütörtök

Stagnált a munkanélküliség júniusban

2025. július 31., csütörtök

Magyar kézbe kerülhet a Napolact és a Friesland két erdélyi gyára

A Royal FrieslandCampina N.V. eladja a Napolact márkát, illetve a kolozsvári és marosvásárhelyi gyárai a magyar Bonafarm Groupnak – értesült az Economica.net. A tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.

Magyar kézbe kerülhet a Napolact és a Friesland két erdélyi gyára
2025. július 31., csütörtök

Személyszállító repülőkhöz alkatrészeket gyártó üzem épül Romániában

Romániában épít gyárat a német repüléstechnikai vállalat, a Diehl Aviation – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.

Személyszállító repülőkhöz alkatrészeket gyártó üzem épül Romániában
2025. július 30., szerda

Nekiveselkedik az állam a villanyszámla-csökkentésnek

Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.

Nekiveselkedik az állam a villanyszámla-csökkentésnek
2025. július 30., szerda

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások

Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások