Fotó: A kastélymúzeum Facebook-oldala
Több mint hatmillió lejes bevételt könyvelt el 2017-ben a vajdahunyadi vár. A turisták körében nagy népszerűségnek örvendő műemlék épületet 11 százalékkal több turista látogatta meg tavaly, mint az előző évben – közölte a vajdahunyadi önkormányzat.
2018. január 09., 15:222018. január 09., 15:22
Elena Iancău városházi szóvivő szerint 333 334 látogatót jegyzett 2017-ben a vajdahunyadi várkastély, 33 ezerrel többet, mint egy esztendővel korábban – számolt be az Agerpres.
A turisták csaknem fele a nyári hónapokban látogatta meg a várat, a legtöbb belépést – több mint 73 000 látogatót – augusztusban regisztrálták.
Januárban és februárban felnőttek számára 20 lejbe kerül a belépés a középkori várba, a nyugdíjasok 10 százalékos kedvezményben részesülnek, az iskolásoknak és egyetemistáknak pedig 5 lejt kell fizetniük. A várkastély 9 és 17 óra között látogatható.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
szóljon hozzá!