Szijjártó Péter: Magyarország és Románia történelmi jelentőségű gázszolidaritási megállapodást kötött

Szijjártó Péter a budapesti Puskás Arénában fogadta Sebastian Burduját

Szijjártó Péter a budapesti Puskás Arénában fogadta Sebastian Burduját

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Magyarország és Románia történelmi jelentőségű szolidaritási megállapodást kötött a földgázellátás biztonságának megőrzéséről, amelynek nyomán minden eddiginél szorosabb lesz a kétoldalú energetikai együttműködés – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

MTI

2025. március 10., 12:192025. március 10., 12:19

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter arról számolt be a román energiaügyi miniszterrel, Sebastian Burdujával lefolytatott tárgyalása után, hogy történelmi jelentőségű megállapodást írtak alá, amelynek nyomán Magyarország és Románia energetikai együttműködése minden korábbinál szorosabb lesz a jelenlegi, válságokkal teli, bizonytalan időszakban, amikor is egyértelműen felértékelődött az ellátásbiztonság fontossága.

Ez kölcsönös védettséget biztosít méltányos feltételek mellett a magyar és a romániai fogyasztók számára egyaránt.

Ráadásul az együttműködésnek kiemelt jelentőséget ad, hogy néhány év múlva Románia lesz a régió egyetlen nettó földgázexportőre és egyben az Európai Unió legnagyobb kitermelője – tájékoztatott.

korábban írtuk

Szijjártó Péter: Magyarország romániai forrásokkal bővítené energiamixét
Szijjártó Péter: Magyarország romániai forrásokkal bővítené energiamixét

A politikai indíttatású energetikai szankciók megölik Európa versenyképességét és súlyos hatással vannak életszínvonalra is, ezért mielőbb újabb források és szállítási útvonalak bevonására lenne szükség – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Bukarestben.

Leszögezte, hogy az együttműködésnek jó alapot ad, hogy mindkét ország fizikai, gyakorlati kérdésként tekint az energiaellátásra az ideológiai megközelítések helyett, ahogy egyetértés van a földgáz jövőbeli szerepét illetően is.

Idézet
Jó alapot adott az együttműködéshez az is, hogy eddig is már volt egy kifejezetten aktív, dinamikus és eredményes energiaügyi együttműködés a két ország között”

– fűzte hozzá. Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón rámutatott, hogy Románia jelentős kitermelési kapacitásokkal rendelkezik, amelyek a jövőben még bővülni is fognak, emellett pedig regionális összevetésben is nagy tárolási kapacitása van a szomszédos országnak, amely ráadásul alternatív forrásokhoz is hozzáfér.

korábban írtuk

Burduja Szijjártónak az MVM–E.ON-tranzakcióról: Románia meg fogja védeni szuverenitását
Burduja Szijjártónak az MVM–E.ON-tranzakcióról: Románia meg fogja védeni szuverenitását

Méltányos energiaárakra van szükség Európában, és ehhez az összes tagállamnak teljesítenie kell a hálózat-összekapcsolási kötelezettségeit, ahogyan azt Románia is megtette – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

„Magyarországnak így fontos érdeke fűződött ahhoz, hogy a szomszédok közül Romániával minél előbb alá tudja írni ezt a gázszolidaritási megállapodást” – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a két ország már összekötötte a földgázvezeték-hálózatát, s a közelmúltban az interkonnektor kapacitását is megemelték, így jelenleg évi 2,6 milliárd köbméternyi földgáz szállítására van lehetőség.

„A tavalyi évben összesen 1,8 milliárd köbméter forgalmazására került sor, amivel hozzájárultunk a két ország energiaellátásának biztonságához” – mondta.

A miniszter rámutatott, hogy az utóbbi évek eseményei nyomán hazánk földgázellátásában a déli irány vált dominánssá, a mostani megállapodással pedig ez még meghatározóbbá válik. „Magyarország földgázellátása a jövőben is alapvetően déli irányból történik majd” – jelentette ki.

Úgy vélekedett, hogy Románia hatalmas lehetőség előtt áll azzal, hogy egy nagy tengeri mezőnek köszönhetően nettó földgázexportőrré fog válni.

„Ez lesz az egyetlen olyan új gázlelőhely vagy gázforrás-lehetőség, amelyik itt a régióban a diverzifikáció célját tudja szolgálni. Így természetesen érdekeltek vagyunk abban, hogy a Romániával való földgázügyi együttműködésünket kiterjesszük, és az ehhez szükséges kereskedelmi tárgyalásokat a vállalataink már folytatják is” – tudatta.

„És reméljük, hogy olyan kereskedelmi megállapodást tudnak kötni, amely mind üzleti, mind pénzügyi, mind energiabiztonsági szempontból mindkét ország számára előrelépést fog tudni jelenteni” – emelte ki.

„Végezetül szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez a történelmi jelentőségű gázszolidaritási megállapodás Magyarország és Románia között hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztonságához és ahhoz, hogy a rezsicsökkentés eredményeit fenn tudjuk tartani” – összegzett.

korábban írtuk

Szijjártó Bukarestben: fejlesztjük a gazdasági együttműködést és a határmenti kapcsolatokat
Szijjártó Bukarestben: fejlesztjük a gazdasági együttműködést és a határmenti kapcsolatokat

Fejlesztjük a gazdasági együttműködést és a határmenti kapcsolatokat – írta közösségi oldalán hétfőn Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter annak apropóján, hogy Zsigmond Barna Pál államtitkár kíséretében Bukarestben tárgyalt.<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről
2025. július 09., szerda

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást
2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését