Szárnyát szegték az Erdélyben „kiköltött” légitársaságnak, két városban hoppon maradnak az utasok

Üresen áll. Egy ideig nem lehet új járatokon repülni Brassóból és Szebenből a Fly Lilivel •  Fotó: Facebook/FLY LILI

Üresen áll. Egy ideig nem lehet új járatokon repülni Brassóból és Szebenből a Fly Lilivel

Fotó: Facebook/FLY LILI

A Fly Lili légitársaság felfüggesztette a jegyárusítást Nagyszebenben és késlelteti brassói járatainak elindítását.

Páva Adorján

2024. július 03., 16:412024. július 03., 16:41

Amint arról beszámoltunk, bő kéthetes késéssel hirdette meg május 6-án a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló, németországi, spanyolországi, olaszországi, görögországi célállomásokra közlekedő járataira a Fly Lili légitársaság.

A Brassó megyei önkormányzat és a romániai alapítású vállalat illetékesei április közepén jelentették be, hogy a németországi Nürnbergbe, Münchenbe és Stuttgartba, a görögországi Thesszalonikibe, a törökországi Isztambulba, valamint az olaszországi Rómába és Milánóba, illetve a spanyolországi Barcelonába is indulnak járatok júniustól, illetve júliustól.

Aztán a cég május 20-án bejelentette: a Nagyszebeni Nemzetközi Repülőtérről induló, júliustól érvényes új járatai révén Róma, Milánó, Barcelona, Stuttgart és Nürnberg válik elérhetővé az erdélyi légikikötőből.

korábban írtuk

Öt új külföldi járat is indul a nyáron a nagyszebeni repülőtérről
Öt új külföldi járat is indul a nyáron a nagyszebeni repülőtérről

A Fly Lili légitársaság kedden hivatalosan is bejelentette a Nagyszebeni Nemzetközi Repülőtérről induló, júliustól érvényes új járatait: Róma, Milánó, Barcelona, Stuttgart és Nürnberg válik hamarosan elérhetővé az erdélyi légikikötőből.

Ekkor a hivatalosságok nagy csinnadratta közepette közölték a reptéren, hogy a Jürgen Faff szebeni üzletember által alapított légitársaság célja, hogy az erdélyi városok, Brassó és Nagyszeben, illetve Bukarest után lassan Európát is meghódítsák. Ehhez képest most közleményben adták az utasok tudtára:

az ágazatot sújtó munkaerőhiány miatt nem tudták időben lezárni új repülőgépjeik engedélyeztetési folyamatát, ami miatt brassói járataikat csak július közepén tudják útnak indítani, a Szebenből indulók sorsa pedig meghatározatlan ideig „a levegőben lóg”.

A társaság szerint az új járatok bejelentése óta „minden tőlük telhetőt megtettek”, hogy a tervezett időpontban elindulhassanak a gépek, ám a különböző kiegészítő szolgáltatások terén is érzékelt szakképzettmunkaerő-hiány miatt – mely globálisan sújtja az ágazatot – nem kapták meg időben ezekre a légi üzemeltetői engedélyt (AOC). Az akkreditáció késlekedése láttán megpróbáltak más légi járműveket bérelni, de a piac telítettsége nem tette lehetővé ezt.

Ezek ismeretében a Fly Lili úgy döntött, július 14-ig halasztja valamennyi brassói járatának indulását. Szebenből július 21-én kellett volna felszálljanak az első gépek Róma, Milánó, Barcelona, Stuttgart és Nürnberg irányába, de ezek sorsa most teljesen bizonytalan, ezért felfüggesztették a jegyértékesítést, amely amúgy még májusban elindult. A vállalat szerint a következő napokban értesítik utasaikat a várható változásokról.

Ha a járattörlések miatt új időpontot kérnek az ügyfelek vagy visszakérik a repülőjegyek árát, akkor ezt megtehetik a társaság honlapján elérhető telefonos ügyfélszolgálaton keresztül.

A Fly Lili légitársaság 2023 áprilisában indult útjára, jelenleg csupán vakációs charterjáratokat működtet tunéziai és törökországi célpontok felé. Alapítója, Jürgen Faff medgyesi születésű üzletember korábban számos vitatott beruházása, üzletelése miatt vált hírhedtté a térségben: sajtóbeszámolók szerint „fantom” golfpályát épített több millió eurós uniós forrást felhasználva, a pandémia alatt maszkokat szállított az Unifarm állami vállalatnak, amely utólag több millió eurót visszakövetel, illetve vaskos támogatást kapott egy azóta sem működő napelempark kiépítésére is. Faff luxusautó-gyűjteményéről is nevezetes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 06., péntek

Románia rosszul teljesít: a gazdasági növekedés tekintetében utolsó helyen áll az EU-ban

Az euróövezet és az Európai Unió gazdasága a második negyedévben enyhén növekedett az előző negyedévhez képest, míg Románia gazdasági teljesítményének növekedése a legszerényebb volt az Unióban.

Románia rosszul teljesít: a gazdasági növekedés tekintetében utolsó helyen áll az EU-ban
2024. szeptember 05., csütörtök

Átalakítaná Brüsszel a területalapú mezőgazdasági támogatást, a rászorulók élveznének előnyt

Az Európai Bizottság a közeljövőben gyökeresen átalakítaná az uniós agrártámogatási rendszert, elsősorban a területalapú támogatások összege és kedvezményezettjei változnának meg.

Átalakítaná Brüsszel a területalapú mezőgazdasági támogatást, a rászorulók élveznének előnyt
2024. szeptember 05., csütörtök

Magyarországon is több autópálya-fejlesztést terveznek

Magyarország jól kiépített autópálya-hálózattal rendelkezik, azonban mindezek bővítése már régóta tervben van. Összeállításunkban számba vesszük a magyar sztrádahálózat fejlesztési terveit.

Magyarországon is több autópálya-fejlesztést terveznek
2024. szeptember 05., csütörtök

Újabb óriásvakondokat fognak be a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés során

Hamarosan munkára készen áll a harmadik és negyedik alagútfúró óriásgép is, amelyeket a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalon vetnek be.

Újabb óriásvakondokat fognak be a nagyszabású erdélyi vasútfejlesztés során
2024. szeptember 05., csütörtök

Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz

Még tanévkezdés előtt folyósítják a gyermekeknek járó különböző támogatásokat – közölte csütörtökön az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) a Facebook-oldalán.

Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz
Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz
2024. szeptember 05., csütörtök

Még tanévkezdés előtt befut a gyerekpénz

2024. szeptember 04., szerda

Adóamnesztiával és kiadásészszerűsítésnek nevezett megszorításokkal pótolnák a dagadó büdzséhiányt

Kilencmilliárd lejes többletbevételt remél a megugró költségvetési hiánnyal küzdő román kormány a szerdán elfogadott, adóamnesztiát és a költségvetési kiadások lefaragását tartalmazó rendelete gyakorlatba ültetésétől.

Adóamnesztiával és kiadásészszerűsítésnek nevezett megszorításokkal pótolnák a dagadó büdzséhiányt
2024. szeptember 04., szerda

Hamarosan beindul az erdélyi kisváros 140 millió eurós új üzeme (videóval)

A világ egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó vállalata bejelentette, elkészült a mintegy 140 millió euróból megvalósított új erdélyi gyára.

Hamarosan beindul az erdélyi kisváros 140 millió eurós új üzeme (videóval)
2024. szeptember 04., szerda

Kevesebbet ugyanannyiért: a kormány szerint vége a zsugorflációs átverésnek

Marcel Ciolacu szerdán bejelentette, hogy elkészült az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke által kidolgozott rendelet, amely véget vetne a kendőzött drágítás gyakorlatának a romániai kereskedők körében.

Kevesebbet ugyanannyiért: a kormány szerint vége a zsugorflációs átverésnek
2024. szeptember 03., kedd

Sokan még nem kapták meg az újraszámolt nyugdíjról szóló határozatot

„Objektív okokból” 170 ezer személynek nem küldte még el az újraszámolt nyugdíjáról szóló határozatot az Országos Nyugdíjpénztár – közölte keddi sajtótájékoztatóján Daniel Baciu.

Sokan még nem kapták meg az újraszámolt nyugdíjról szóló határozatot
2024. szeptember 03., kedd

Nagy közös lépést tehet Magyarország és Románia az energiabiztonság felé

Már közel van az a pont az azerbajdzsáni és georgiai zöld villamosenergia jövőbeli magyarországi és romániai importját lehetővé tévő projektben, ahonnan már nem lehet visszafordulni – közölte Szijjártó Péter kedden Bukarestben.

Nagy közös lépést tehet Magyarország és Románia az energiabiztonság felé