Alexandru Nazare pénzügyminiszter a deficitcsökkentő intézkedéscsomag révén elkerülhető lehet Románia leminősítése
Fotó: Facebook/Alexandru Nazare
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
2025. július 09., 12:382025. július 09., 12:38
A tárcavezető a Digi24 televíziónak adott kedd esti interjúban elmondta, senki sem tudja teljes bizonyossággal állítani, hogy sikerült elkerülni a román gazdaság leminősítését, de szerinte mindenképpen „erős jelzés” a három nagy hitelminősítő intézet számára, hogy az Európai Bizottság méltányolta a kormány deficitcsökkentő csomagját, jónak tartja ezt az irányt, az uniós pénzügyminiszterek tanácsa pedig jóváhagyta a túlzott deficit megszüntetésére vonatkozó ajánlásokat.
„Nem hiszem, hogy az augusztus–szeptemberben sorra kerülő értékelések nyomán rontanának a román gazdaság kilátásain” – mondta a miniszter az Agerpres szerint, hozzátéve azonban, hogy
Nazare beszélt arról is, hogy a Románia ellen indított túlzottdeficit-eljárás jelenlegi szakaszában az országnak évente két alkalommal – áprilisban és októberben – jelentést kell tennie az EB-nek a makrogazdasági helyzetről és a költségvetés végrehajtásáról.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
szóljon hozzá!