2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00
Mint kiderült, a projekt célja a román export nagyságrendi növelése, a kiviteli tevékenységet folytató cégek számának növelése és a megyei exportajánlatok fejlesztése. A program kezdeményezői azt szeretnék, hogy a hazai vállalkozások versenyképessége nőjön a nemzetközi kereskedelemben. „A külkereskedelmi tevékenység számottevő része a fővárosban összpontosul: az cégek közel 60 százaléka Bukarestben, illetve közvetlen környezetében található, és a kivitel értékének több mint 20 százaléka is innen származik. Ez a tény késztetett arra, hogy megyei szintű találkozókkal próbáljuk a központi intézmények és a helyi üzletemberek, illetve megyei kereskedelmi kamarák közötti információ áramoltatást jobban megszervezni, valamint az érdeklődést felkelteni az ország különböző régióiban a külkereskedelmi tevékenység iránt” – jelentette ki Winkler. Hozzátette: a kormánynak továbbra is támogatnia kell a helyi, exportpotenciállal rendelkező cégeket, hogy hozzáférhessenek a támogatásukra szánt programokhoz és projektekhez.
Idén júliusban 16 276 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 26 százalékkal többet, mint a tavalyi hetedik hónapban – közölte pénteken a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).
Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra az év végéig – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A munkaerőpiac kihívásai Székelyföldön és tágabb értelemben Erdélyben is érezhetőek: a fiatalok gyakran kivándorolnak, a tapasztalt munkaerő pedig nem mindig találja a helyét a helyi gazdasági viszonyok között.
Már augusztus elsején mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha vásárlásra adjuk a fejünket.
Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási tervének (PNRR) felülvizsgálatáról – jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Royal FrieslandCampina N.V. eladja a Napolact márkát, illetve a kolozsvári és marosvásárhelyi gyárai a magyar Bonafarm Groupnak – értesült az Economica.net. A tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.
Romániában épít gyárat a német repüléstechnikai vállalat, a Diehl Aviation – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?