Nőttek a költségvetési bevételek, bővült a külkereskedelmi hiány

MTI • Jelentősen nőttek az államháztartási bevételek az év első tíz hónapjában. A pénzügyi szakemberek ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy a tavaly bevezetett egységes, 16 százalékos adókulcsnak köszönhetően bővültek az adóbevételek. A Pénzügyminisztérium adatai szerint a bevételek 22,3 százalékkal 81,7 milliárd lejre emelkedtek január–október között az egy évvel korábbihoz képest. A személyi jövedelemadóból származó bevételek 40 százalékkal, a társasági nyereségadóból származó bevételek 21 százalékkal, a hozzáadottérték-adóból (TVA) származó bevételek pedig 23,8 százalékkal emelkedtek. Az adóhivatal korábbi tájékoztatása szerint az adóbevételek az idén elérik a GDP 32,3 százalékát a tavalyi 30,4 százalékkal szemben. Eközben az első kilenc hónapban az államháztartás többlettel zárult: a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva 1,7 százalék volt az aktívum. Az év egészében azonban 2,5 százalékos GDP-arányos hiányt irányzott elő a kormány a korábban tervezett 0,5 százalék helyett, tekintettel az infrastrukturális beruházásokra. A gazdasági elemzők szerint a fejlesztéseknek tudható be az is, hogy tovább nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya: 45,62 százalékkal 9,6 milliárd euróra az első kilenc hónapban az egy évvel korábbi 6,6 milliárdról, mert az import gyorsabban nőtt, mint az export. A kivitel 16 százalékkal 19,05 milliárd euróra emelkedett, a behozatal 24,5 százalékkal 28,7 milliárd euróra nőtt. -------------------

Gazda Árpád

2006. november 07., 00:002006. november 07., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 20., vasárnap

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában

Az elmúlt évek súlyos aszályai és szélsőséges időjárása jelentősen visszavetette a romániai bortermelést, amely 2024-ben 20 százalékkal esett vissza. A tendencia globális: a szőlőültetvények rendkívül érzékenyek az éghajlatváltozásra.

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában
2025. április 19., szombat

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb felhívást tett közzé a magyarországi állattartó gazdák felé a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megakadályozására.

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere
2025. április 18., péntek

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban

Idén januárban és februárban 1,26 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,9 százalékkal (23 800 toe) kevesebbet, mint 2024 első két hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban
2025. április 18., péntek

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent tavaly Románia bortermelése; ez volt az egyik legjelentősebb visszaesés európai uniós viszonylatban.

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 16., szerda

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére

Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére
2025. április 16., szerda

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának

Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának
2025. április 16., szerda

Újra Romániában a legmagasabb az infláció

Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.

Újra Romániában a legmagasabb az infláció
2025. április 16., szerda

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok

Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok
2025. április 16., szerda

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”

Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”