Nem bíznak a bankokban a romániaiak

A romániai lakosság csaknem 70 százaléka egyetlen banit sem tud megtakarítani egy átlagos évben, eközben Magyarországon csak enyhén jobb a helyzet, ott ez az arány közel van a 60 százalékhoz – áll az Aviva Életbiztosító által az idei évben készített nemzetközi kutatásban, amely 11 európai országot, köztük a közép-európai régió több államát is vizsgálta, reprezentatív mintavétellel.

2009. augusztus 04., 10:252009. augusztus 04., 10:25

A felmérés szerint a cseheknél – hasonlóan a fejlett nyugat-európai országokhoz – 30 százalék alatt van azok aránya, akik nem tudnak pénzt félretenni. Az eladósodottság a régiónkban azonban oly mértékű, hogy a tárgyalt közép-európai országokban a lakosság több mint fele, míg Olaszországban és Franciaországban valamivel kevesebb mint 50 százaléka nem rendelkezik elegendő megtakarítással egy váratlan esemény elhárítására – derül ki a felmérésből.

Az okok között a már meglévő kölcsönök anyagi terhe előkelő helyen áll. Magyarországon, Csehországban és Romániában a megkérdezettek negyede hivatkozik erre, Franciaországban és Olaszországban közel egyötödük említi a korábban felvett hiteleket. Ezzel összhangban az összes vizsgált országban a lakosság minimum 50 százaléka tartja túl magasnak jelenlegi tartozásának összegét.

Azok között, akik mégis meg tudnak takarítani, Magyarországon 53 százalék véli úgy, hogy pénzét bankban vagy különböző befektetésekben érdemes tartania. Ez egybecseng a fejlett országok lakosságának véleményével: Olaszországban 51, Franciaországban 69 százalék adta ugyanezt a választ.

Romániában azonban még mindig jelentős lehet a párnacihában tartott készpénz-mennyiség – vagy a pénzintézetek iránti bizalmatlanság –, hiszen csak 36 százalék választaná a bankokat a megtakarításai kezelésére, míg Lengyelországban és Csehországban ötven százalék közeli ez az arány – derül ki a felmérésből.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők

Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők
2025. június 17., kedd

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból
2025. június 16., hétfő

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok

Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok
2025. június 16., hétfő

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is

Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is
2025. június 16., hétfő

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik

Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik
2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése
2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus