Mélyponton az infláció

Hírösszefoglaló • Szeptemberben történelmi mélypontra süllyedt az infláció – az elemzõk nem számítottak ilyen arányú csökkenésre. Öt évvel ezelõtt az áremelkedés üteme még 40 százalék volt, mára sikerült 5 százalék körüli szintre levinni, mindamellett az erõteljes belföldi fogyasztás nyomást gyakorolhat az árakra. A statisztikai hivatal adatai szerint szeptemberben az áremelkedés üteme 5,5 százalék volt az egy évvel korábbihoz képest, s mindössze 0,05 százalék augusztushoz képest – elsõsorban annak köszönhetõen, hogy az élelmiszerek ára szeptemberben és augusztusban egyaránt csökkent. Elemzõk 5,8 százalékos 12 havi és 0,3 százalékos havi inflációt vártak szeptemberben. Ugyanakkor – az elmúlt 16 évben elõször – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei is pozitívan nyilatkoztak a romániai inflációról. Közlésük szerint Romániában az év végére 5,7 százalékos infláció várható, amely ezúttal nem magasabb, mint a jegybank 4–6 százalékos elõrejelzése. Az IMF szakértõi szerint azonban a nagy folyómérleghiány továbbra is aggasztó: véleményük szerint a deficit a hazai össztermék (GDP) 10,4 százalékára nõ az idén a tavalyi 8,7 százalékról. Nem minden számadat bíztató azonban például az elsõ nyolc hónapban kissé kevesebb volt az államháztartás többlete, mint az elsõ hét hónapban. Ugyanakkor az év hátralevõ részében a gazdasági szakértõk szerint hiány keletkezhet a kormány tervezett, nagyszabású infrastrukturális beruházásai miatt. Az elsõ nyolc hónapban a hazai össztermék 1,6 százaléka volt a többlet, az elsõ héthavi 1,7 százalék után. Az év végére a GDP 2,5 százalékát kitevõ hiányt várnak. A központi költségvetés hiánya augusztus végén 8 millió lej volt, a július végi, 556 milliós többlet helyett. Az államháztartás többlete az elsõ nyolc hónapban 5,29 milliárd lej, a bevétel 68 milliárd lej, a GDP 20,3 százaléka, a kiadás 63 milliárd lej volt, a GDP 18,7 százaléka. ----------

Gazda Árpád

2006. október 18., 00:002006. október 18., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 20., vasárnap

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában

Az elmúlt évek súlyos aszályai és szélsőséges időjárása jelentősen visszavetette a romániai bortermelést, amely 2024-ben 20 százalékkal esett vissza. A tendencia globális: a szőlőültetvények rendkívül érzékenyek az éghajlatváltozásra.

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában
2025. április 19., szombat

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb felhívást tett közzé a magyarországi állattartó gazdák felé a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megakadályozására.

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere
2025. április 18., péntek

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban

Idén januárban és februárban 1,26 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,9 százalékkal (23 800 toe) kevesebbet, mint 2024 első két hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban
2025. április 18., péntek

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent tavaly Románia bortermelése; ez volt az egyik legjelentősebb visszaesés európai uniós viszonylatban.

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 16., szerda

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére

Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére
2025. április 16., szerda

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának

Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának
2025. április 16., szerda

Újra Romániában a legmagasabb az infláció

Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.

Újra Romániában a legmagasabb az infláció
2025. április 16., szerda

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok

Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok
2025. április 16., szerda

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”

Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”