Fotó: Rostás Szabolcs
Egyre súlyosabb helyzetbe kerül a járatait már tavaly kényszerből felfüggesztő Blue Air romániai fapados légitársaság: az Országos Adóhatóság (ANAF) a cég által felhalmozott adósság miatt már a cég hat repülőgépét is lefoglalta.
2023. január 04., 11:472023. január 04., 11:47
2023. január 04., 11:532023. január 04., 11:53
A Profit.ro gazdasági portál szerint a Blue Air összesen 402,52 millió lejes adósságot halmozott fel, amiből 336 millió a 2020-ban a cégnek biztosított állami támogatáshoz kapcsolódó fizetési kötelezettség.
A cég még 2021 decemberében kérte az adósságai átütemezését, ám nem sikerült rendeznie a helyzetét.
Ennek nyomán a román állam válik a Blue Air új többségi tulajdonosává, miután a csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni a román állam által garantált 300 millió lej értékű hitelegyezmény feltételeinek, így nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket.
A vállalat novemberben közölte, hogy a Blue Air-részvényesek értesítették az állami aktívákat kezelő román hatóságot, hogy vegyenek részt a következő részvényesi közgyűlésen, amelyen a részvénypakett mintegy 75 százaléka az állam tulajdonába kerülhet.
A bukaresti pénzügyminisztérium közölte, hogy felszólította a vállalatot, teljesítsék a garancialevélben foglaltakat,
A román állam válhat a Blue Air román diszkont légi társaság többségi részvényesévé, miután a csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni a román állam által garantált 300 millió lej értékű hitelegyezmény feltételeinek.
A Blue Air 300 millió lej kölcsönt kapott az Eximbanktól hat évre, amit azért vettek fel, hogy enyhítse a koronavírus-járvány okozta bevételkieséseket. Korábban közölték, hogy befektetőkkel tárgyalnak, akiktől a cég megmentését remélték. A légitársaság szeptember 6-án állította le járatait, és azóta se tudta újraindítani. Korábban több határidőt ígért, legutóbb október 10-éről volt szó, de azt sem tudták tartani. A román gazdasági média megállapította, hogy a Blue Air társaság egy újabb „fekete lyukat” jelenthet a román államnak, hiszen a vállalat adóssága meghaladja az 1 milliárd lejt, és emlékeztetett, hogy a Tarom állami légi társaság is veszteségesen működik immár több mint 15 éve. A Blue Air flottája 2019-ben még 32 repülőgépből állt, jelenleg 13 gépe van, amelyek átlagosan 174 hellyel rendelkeznek, de a tél folyamán számuk ötre csökken, mert a többit vissza kell szolgáltatniuk a tulajdonosoknak. Tizenhét év alatt 32 millió utast szállítottak.
Feljelentést tett a Blue Air az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke, Horia Contantinescu ellen, akit azzal vádol a légitársaság, hogy „hamis állításokkal rendkívül nagy anyagi kárt akart okozni” a vállalatnak.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!