Fotó: mti
A romániai autópálya-építésnek kíván új lendületet adni Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azáltal, hogy Nagyváradra hívta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős budapesti államtitkárt, aki bejelentette: Magyarországon legkésőbb 2018 végéig befejezik autópályáik kiépítését a partiumi megye határáig.
2016. június 01., 19:492016. június 01., 19:49
2016. június 01., 20:222016. június 01., 20:22
Az államtitkár szerdán emlékeztetett, hogy már 2009-ben létrehozták azt a román-magyar társulást, ami előkészítette a szeptemberben megnyíló új európai támogatási forrásokra a közös pályázatokat, ám ezek többségéhez elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra. Tasó szerint közlekedéspolitikában Magyarországon mindig is politikai konszenzus volt, így nem véletlen, hogy a határ túloldalán a beruházások is ütemszerűen haladnak.
„Gátló okokat mindig lehet találni, de ha egy ország autópályát akar építeni, akkor azt meg is építi\" – szögezte le. Mint jelezte, az anyaországi kormány többmilliárdnyi forintot különített el, hogy a Gyula felé vezető szakaszt kiépítsék, de jövő héten már átadják a területet Debrecen déli részén is, ahonnan Berettyóújfalu irányában Nagyváradig kiépítik azt a szakaszt, amely nemcsak az M3-sal, hanem az M4-sel is összekötésben lesz. Ezzel párhuzamosan Miskolcnál észak felé haladnak majd, hogy végül megvalósuljon a via-Karpatia folyosó Románia, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország között. Megerősítik a Debrecent Érmihályfalvával összekötő útszakaszt is, a határátkelő pedig emelt szintűvé válhat.
Ugyancsak idén folytatódnak a határ túloldalán a vasút- és hajózásfejlesztési beruházások, amelynek részeként többek között 2019-ig megvalósulhat a Debrecent Biharkeresztessel öszszekötő vasútszakasz villamosítása. „Ahol autópálya és gyorsforgalmi út van, az a térség fellendül. Minden méter és kilométer autópályának és vasútnak megvan a haszna\" – vallja az államtitkár. Hangsúlyozta, nekik is érdekük, hogy a romániai oldal kiépítse úthálózatait, ezért térségtől függetlenül korlátlan támogatásukat ajánlotta fel. Rámutatott, hogy ők már tavaly elfogadtak egy olyan törvénycsomagot, amely egyharmadára csökkentette a nagyszabású projektek előkészítési időtartalmát, míg a kivitelezésre átlagosan „kettő, maximum három nyarat\" írnak elő.
Cseke Attila emlékeztetett rá, hogy Dan Marian Costescu szállításügyi miniszter megígérte, hogy április végén elkezdenek végre dolgozni az autópálya Bors–Berettyószéplak-szakaszán, de a projekt változatlanul stagnál. Magyarázatot erre még nem kaptak a tárcavezetőtől, de május elején Szatmár megyei képviselőtársaival meghívást intézett Dacian Cioloş kormányfőhöz, hogy június folyamán látogasson el Váradra az észak-erdélyi autópályáról egyeztetni.
„Keressük az összes lehetőséget, hogy ez megvalósuljon, mert senkinek sem állhat érdekében Romániában, hogy 2018-ra ne csatlakozzunk autópályával az európai hálózatba\" – szögezte le a Bihar megyei képviselő. Szerinte most két lehetőség van: vagy szerződést bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy közös megegyezésre jutni a spanyol konzorciummal, amelynek azonnali hatállyal el kellene kezdenie az elviekben egy év múlva átadható építkezést.
„Nem akarunk arra ébredni, hogy Magyarország befejezte az ő részét, nálunk pedig még nincs kész\" – tette hozzá Cseke. A képviselő egyébként a vasútfejlesztést ugyanilyen fontosnak tartja, és figyelmeztetett: szerdától megnyíltak az ezt célzó uniós alapok, a masterplanban pedig szerepel a Nagyvárad–Kolozsvár-szakasz régóta tervezett modernizálása és villamosítása is.
Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.
Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.
Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.
Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.
Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am
Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.
Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.
Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.
szóljon hozzá!