Közel 150 ügyfelet károsított meg a Genius Travel

A fizetésképtelenségi eljárás megkezdését igényelte a bukaresti bíróságon a Genius Travel utazási ügynökség, amely e-mailben értesítette ügyfeleit arról, hogy gyakorlatilag csődbe ment, ezért nem tudja biztosítani a lefoglalt turisztikai csomagokat – nyilatkozta a News.ro hírügynökségnek Laura Andrei, az igazságügyi intézmény szóvivője.

Kőrössy Andrea

2016. augusztus 29., 16:122016. augusztus 29., 16:12

A bíróság szeptember 13-án tárgyalja az ügyet. A Profit.ro hírportál eközben arról is beszámolt, hogy a turisztikai iroda 136 ezer eurós kárt okozott annak a 147 ügyfélnek, akik lefoglalták, és ki is fizették nyaralásukat. Az ügy kapcsán az okozta a legnagyobb felháborodást, hogy az ügynökség körülbelül két hete elektronikus levélben tájékoztatta ügyfeleit a csődről, később azonban újabb e-mailt küldött, amelyben azt állították, hogy minden rendben van, tévedés történt. A kliensek viszont nem sokkal ezután újabb levelet kaptak, amelyben ismét azt közölte a cég, hogy nem tudják biztosítani a kifizetett szolgáltatásokat.

A Genius Travel ráadásul csak tíz nappal az eset után adott hivatalos magyarázatot, miután az Országos Turisztikai Hatóság (ANT) többször is eredménytelenül próbálta felvenni a kapcsolatot az illetékesekkel. Ionuţ Costea, az ügynökség főrészvényese személyesen jelentkezett a hatóságnál, amelynek okiratokat és az ügyfelekkel kötött szerződéseket mutatott be. Az üzletember azokról a kliensekről is listát készített, akiknek már nem tudtak kártérítést fizetni. Az ANT értesítette a rendőrséget és a fogyasztóvédelmi hatságot, az utazási irodát pedig megbüntették, illetve bevonták a működési engedélyét.

A részvények 80 százalékát birtokló Ionuţ Costea arról biztosította a hatóságokat, hogy nem állt szándékukban átverni ügyfeleiket, hanem egyszerűen elfogyott a pénzük. Mint kifejtette: arra készültek, hogy nagyobb összeget fizetnek ki beszállítóiknak, amikor felfedezték, hogy „nincs több pénz” a számláikon, azóta pedig azt vizsgálják, hogy „hová tűnt a pénz”, ennek érdekében egy, a pénzügyekben jártas szakcéget is felfogadtak.

Costea ugyanakkor azzal magyarázta, hogy gyakorlatilag napokra eltűntek, hogy időre volt szükségük, amíg minden szükséges okiratot és szerződést összegyűjtenek. Megpróbáltak megoldást találni, de nem jártak sikerrel, ezért döntöttek úgy, hogy kérik a csődeljárás megkezdését. A főrészvényes azt is elmondta: több utazási irodával is tárgyaltak annak érdekében, hogy átvegyék vakáció nélkül maradt ügyfeleiket, akik egy részének sikerült is így biztosítani a kártérítést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg

Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg
2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

2025. július 04., péntek

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására

Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

2025. július 03., csütörtök

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról
2025. július 03., csütörtök

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”

Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”