Nagyon gyenge a romániai vásárlóerő

Utolsó előtti helyen áll Románia az Európai Unióban az egy főre eső fogyasztás, valamint az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) tekintetében, az országot csak Bulgária múlja alul – derült ki az EU hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat 2014-re vonatkozó, kedden közölt felméréséből. 

Kőrössy Andrea

2015. június 17., 18:252015. június 17., 18:25

Az összeállítás szerint Romániában az egy főre eső fogyasztás – amellyel a lakosság jóléti szintjét mérik – mutatója 45 százalékponttal marad el az uniós átlagtól, míg az egy főre eső GDP szempontjából 46 százalékos a hátrány. Bulgária ehhez képest 51, illetve 55 százalékponttal teljesít az átlagnál rosszabbul.

Az egyéni fogyasztást a megvásárolt javak és szolgáltatások alapján számítják ki függetlenül attól, hogy ezekért az állampolgárok, a kormány vagy civil szervezetek fizettek. Az Eurostat adati szerint az Európai Unióban ez az érték 49 és 140 százalék között mozog.

Ebben a tekintetben Luxemburg áll az első helyen: az egyéni fogyasztás aránya 40 százalékkal haladja meg az uniós átlagot, a sorban pedig Németország és Ausztria következik 20–20 százalékpontos előnnyel. Dánia, Belgium, Svédország, Nagy-Britannia, Finnország, Franciaország és Hollandia is jól áll, ezekben az államokban az egyéni fogyasztás 10–15 százalékkal előzi meg az átlagértéket.

Ezzel szemben Olaszországban, Írországban, Cipruson és Spanyolországban 10 százalékos lemaradást jegyzett az Eurostat, míg Görögországban, Portugáliában és Litvániában 10–20 százalékos a negatív különbség. A felmérésből kiderült: hat tagállamban – Romániában, Magyarországon, Észtországban, Lettországban, Horvátországban és Bulgáriában – az egy főre eső fogyasztás több mint 30 százalékponttal kisebb az EU-s átlagnál.

Hasonlóan jelentős az eltérés az egy főre eső GDP tekintetében is: a vásárlóerő a felmérés szerint Bulgáriában a legkisebb, 45 százalékos, illetve Luxemburgban a legnagyobb, 263 százalékos. Összesen 11 tagállam teljesített az EU-s átlagon felül, többek között Ausztria (128 százalék), Németország (124 százalék) és Dánia (124 százalék).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus
2025. június 16., hétfő

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint

Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint
2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek
2025. június 13., péntek

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján

Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján