2007. május 23., 00:002007. május 23., 00:00
Így a könyvstandtól a fűnyíró gépekig széles árukínálat várta az érdeklődőket. Molnos Zoltán, a vásár főszervezője elmondta, a kiállítás presztízsét növelte, hogy olyan nagy kaliberű cégek is jelen voltak, mint a Mercedes, a Chrysler, a Dodge és olyan udvarhelyi cégek is standot állítottak fel, amelyek kizárólag exportra termelnek. A háromnapos rendezvény második napján a városháza dísztermében gazdasági konferenciát tartottak a cégek képviselőinek azzal a céllal, hogy a kiállítás résztvevői és a helyi vállalkozók között üzleti kapcsolatot teremtsenek. A konferencián négy előadást hallgattak végig a jelenlevők. Szász Jenő polgármester Székelyudvarhely üzleti lehetőségeiről és hiányosságairól tartott előadást. Az elöljáró az építőipar fejlődésére számít, ugyanakkor arra panaszkodott, nincs elég jó szakember, mivel a felsőfokú oktatás minősége nem megfelelő. Szász vázolta az udvarhelyszéki gazdaság jelenlegi szerkezetét, amely könnyűiparból, élelmiszer- és faiparból áll, így elsősorban a fémfeldolgozó és a faiparban, valamint a gépgyártásban látna szívesen újabb befektetőket. Modok Eszter, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) elnöke az UKKSZ tevékenységét ismertette, Csáka József, a Kis- és Középvállalkozások Országos Ügynökségének (ANIMMC) elnöke pedig az EU-pályázati lehetőségről beszélt. Az ANIMMC elnöke felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy a hazai kis- és középvállalkozások nem lesznek képesek lehívni az Unió strukturális alapjából pályázható összegeket. Végül Tüske Péter, a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke a közösségi vám- és adószabályokról tartott előadást, valamint ismertette az EU lisszaboni stratégiáját.
Kiss Előd Gergely
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el – nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
A Hidroelectrica, Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, amely egyben legalább 600 000 háztartási ügyfél számára áramot is szolgáltat, az idei év első hat hónapjában kevesebb energiát termelt, mint amennyit értékesített.
Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. A PSD ragaszkodik a beruházások folytatásához.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Egyre határozottabb megerősítést nyer, hogy Románia még messze van attól, hogy az idénre is átnyúlt tavalyi választási szuperévben óriásira duzzadt költségvetési hiány csökkentésének útjára lépjen.
A vonatjegyek árának növelését javasolja augusztus 1-től a közlekedési minisztérium. A szaktárca rendelettervezete szerint az intézkedést az áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelése indokolja.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden pontban délre tervezett sajtótájékoztatón tervezi ismertetni a különleges nyugdíjak reformintézkedéseit, ám néhány részletet már hétfőn elárult a G4media.ro portálnak adott interjúban.