Fotó: Forum.peundemerg.ro
Egyre megalapozottabbnak tűnik a remény, hogy ha az észak-erélyi autópálya teljes hosszában nem is, legalább a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakaszán kézzel fogható időn belül megindulhasson a forgalom.
2023. február 20., 11:012023. február 20., 11:01
2023. február 20., 11:022023. február 20., 11:02
Mint ismeretes, a két megyeszékhely között jelenleg az Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakaszon noncs még meg az autópálya-összeköttetés, mivel az elmúlt évek során folyamatosan problémák akadtak a kivitelezőkkel.
A tavalyi év végén kijelölt kivitelező azonban a szerződés megkötését követően most gőzerővel dolgozik.
A PeUndeMrg.ro című, infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó fórumra feltöltött képek tanúsága szerint szombaton és vasárnap Aranyosgyéresnél szerelték az egyik felüljáró első elemeit, és a szakasz másik végén, Maroskecénél is mozgolódás volt.
Mint arról beszámoltunk, a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) és a Strabag–Geiger konzorcium októberben írta alá az A3-as autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszának tervezési és kivitelezési szerződését.
A szakasz addig nagyjából 40 százalékban épült meg.
A két, útépítésben nagy tapasztalattal rendelkező, osztrák és német cég 420 millió lejért vállalta a félkész munka huszonegy hónap alatt befejezését. A megállapodás szerint ebből kilencven napot a tervezésre és másfél évet az építkezésre fordítanak. Mint ismeretes, az alig valamivel több mint 15 kilométeres sztrádaszakaszra az első tendert nyolc évvel ezelőtt, 2015-ben hirdették meg, és még abban az évben kötöttek szerződést a nyertesként kikerült kivitelezővel.
A Stracónak tizenkét hónap alatt kellett volna megépítenie a Maros és Kolozs megye határán lévő szakaszt.
A szakemberek már akkor megjósolták, hogy a túlságosan alacsony árat kérő cég képtelen lesz a felvállalt összegért elvégezni a munkát, és igazuk lett: a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő Straco nem fizette az alvállalkozókat, ezért a munka többet szünetelt, mint amennyit haladt.
A bíróság előbb felfüggesztette az útügyi hatóság döntését, később azonban jóváhagyta az alvállalkozók csődeljárási kérését. Az ítélet jogerőre emelte a szerződésbontást, és lehetővé tette az újabb közbeszerzési eljárás meghirdetését.
Tavaly az Európai Unióban tízből egy ember (a lakosság 9,5 százaléka) nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon – ez az arány 1,2 százalékponttal magasabb a 2022-ben jegyzettnél.
Nem meglepő ma már senkinek sem, hogy milyen hatalmas különbségek vannak az Európa különböző országaiban regisztrált nettó átlagkeresetek között – egy friss elemzés is azt mutatja: az észak- és nyugat-európai országokban a legmagasabb a nettó átlagbér.
A romániai foglalkoztatottak létszáma 7,697 milliót tett ki tavaly, közülük 11,9 százalék a mezőgazdaságban dolgozott – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mivel továbbra sem sikerült lezárnia új repülőgépe bejegyzését, kénytelen tovább halasztani brassói és nagyszebeni járatainak elindítását a Fly Lili.
Idén májusban áprilishoz képest 99 lejjel (1,9 százalékkal) 5118 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Tavaly májushoz viszonyítva 12,7 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset Romániában.
A fiatal gazdák letelepedését támogató uniós pályázati kiírásra beérkezett 5640 kérés közül az AFIR 3500 pályázatot támogat. A pályázat nyertesei számára elkezdődött a hetvenezer eurós támogatási összeg 75 százalékának előlegként történő kifizetése.
Felújítják a Temesvár–Szeged-vasútvonalat: a román kormány csütörtökön jóváhagyta a két város közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt.
A májusi 5,12 százalékról júniusban 4,94 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Megérte hétfőn csoportosan „beteget jelenteni” a Tarom román légitársaság pilótáinak: a cég vezetésével folytatott tárgyalásokat követően 1500 euróval – mintegy 7460 lej – nő a fizetésük.
Az idei első negyedévben 8049 lej volt a romániai háztartások átlagjövedelme és 3210 lej az egy főre jutó bevétel; ez 7,3, illetve 7 százalékos növekedést jelent 2023 utolsó negyedévéhez képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)