Fotó: Gazprom/Facebook
Nagy-Bege Zoltán nem számított arra, hogy Európának ilyen gyors ütemben sikerül függetlenednie az orosz gáztól. Erről egy csütörtöki szakmai rendezvényen beszélt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke.
2023. március 02., 17:132023. március 02., 17:13
2023. március 02., 17:162023. március 02., 17:16
A szakember elmondta, hogy tavaly a romániai és az európai gázfogyasztás is csökkent, az előző évhez képest több mint 20 százalékkal. Míg 2021-ben az Európai Unió teljes gázfogyasztásának több mint 40 százaléka származott orosz forrásból, a tavaly novemberi adatok azt mutatják, hogy a 2022-es év szintjén ez az arány 25 százalék alá csökkenhet. „Az is jó hír, hogy egyre nő az energiahatékonyságunk, kevesebbet fogyasztunk, és alternatívákat találtunk, ami csökkenti a kitettségünket ennek a forrásnak, amely az elmúlt 15-20 évben uralta a gázfogyasztást Európában” – jelentette ki az ANRE alelnöke.
Ehhez szerinte elsősorban a megújuló energiaforrásokba kell befektetnie, „ami lassanként megtörténik”. Emlékeztetett arra, hogy 2016 után több mint öt évig gyakorlatilag nem épült új megújulóenergia-termelő kapacitás Romániában. A múlt évtől azonban jelentősen, több mint 40 ezerre nőtt a fotovoltaikus rendszereket telepítő prosumerek száma, akik 2022-ben 400 megawattnál több villamosenergiát termeltek. Nagy-Bege szerint az idei év végére az áramtermelő-fogyasztók száma 140 ezerre, a termelőkapacitásuk pedig 1000 megawattra nőhet, ha a Környezetvédelmi Alap továbbra is támogatja a napelemrendszerek telepítését.
A szakember elmondta, hogy épülni fognak Romániában megújuló forrásokat használó nagy erőművek is, mert van erre befektetői érdeklődés. Az ANRE tavaly egész évben 880 megawatt termelői kapacitásra adott engedélyt, az idei év első két hónapjában pedig 200 megawattra.
Nagy-Bege meggyőződését fejezte ki, hogy a következő 20-30 évben a gáz még mindig fontos szerepet fog játszani Románia energiamixében. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az ország követni fogja az európai villamosítási trendet, mert szerinte a kontinens számára az egyetlen megoldást a megújulóenergia-termelés növelése, az áramfogyasztásra való átállás jelenti.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!