Új szempont. Burduja közölte, áprilistól már nem a fogyasztás szintje alapján jár majd az áram- és a földgáztámogatás
Fotó: Gergely Imre
A háztartások jövedelmét, nem pedig a fogyasztást veszik majd az energiaár-támogatás alapjául a mostani ársapka március végi kifutását követően – jelentette be Senastian Burduja elenriaügyi miniszter.
2025. január 23., 10:592025. január 23., 10:59
A tárcavezető szerdán este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva az áram és a földgáz ártámogatása kapcsán kifejtette: „ez az alapforgatókönyv”, amelyen az általa vezetett minisztérium dolgozik.
Szükségünk van egy bizonyos időre, hogy biztosítsuk a likviditást a piacon. A termelőknek el kell adniuk a kitermelt mennyiségeket, a szolgáltatóknak meg kell vásárolniuk azt egy bizonyos időszakra – három hónapra, hat hónapra, ezt a költségvetési tervezettel párhuzamosan kell majd meghatározni. Mert ezt a rendszert is finanszírozni kell, természetesen az állami költségvetésből” - tette hozzá. Burduja ezzel kapcsolatban elmondta, hogy további összegeket kért a költségvetésből.
ez a valóság, emiatt a szolgáltatók hitelt vettek fel, kamatot halmoztak fel, tehát rossz helyzetben vannak. Ezért mondunk átmeneti időszakot, amely után ki kell találnunk valamilyen támogatást a kiszolgáltatott romániai polgárok számára” – mondta az energiaügyi miniszter.
A támogatás kapcsán Burduja közölte, azt a családok jövedelme alapján állapítják majd meg.
„Az alapelv marad, ezt alkalmazzák az Európai Unió minden országában. A támogatásnak a társadalmi és gazdasági helyzet, az egyes háztartások kiszolgáltatottsága alapján kell történnie, nem pedig a fogyasztás szintje alapján, mert
– mondta Burduja.
Mint ismeretes, a villamos energia esetében a fogyasztás függvényében négy tarifát állapítottak meg: a legalacsonyabb 68 bani, a legmagasabb 1,3 lej kilowattóránként.
Havi 100 kilowattórás fogyasztásig minden lakossági fogyasztó a legalacsonyabb tarifát fizeti az áramért.
A legalább egy kiskorút egyedül nevelő szülők, a legalább három kiskorú (vagy még tanulmányait végző 26 év alatti fiatalt) eltartó családok, illetve a gyógykezelésükre elektromos orvosi műszereket használó fogyasztók ezen küszöbérték felett is a 68 banis tarifával fizetik a villamos energiát.
A havi 100 és 255 kilowattóra közötti fogyasztás tarifája 80 bani, az ezt meghaladó energiafogyasztásért pedig már 1,3 lejt számlázhat a háztartásoknak a szolgáltató.
Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.
Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.
Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.
Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.
Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.
A megfontoltság a jelszó a legtöbb romániai háztartásban húsvét közeledtével is.
Elfogadja a kormány szerdai ülésén az üdülési csekkek odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet – jelentette be az ülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A foglalkoztatott személyek aránya az Európai Unió 20 és 64 év közötti népességén belül 2024-ben 75,8 százalék volt, ami 197,6 millió főt jelent. Ez a legmagasabb arány 2009 óta – derül ki az EU statisztikai hivatalának kedden közölt adataiból.
Bogdan Ivan gazdasági miniszter kedden azt nyilatkozta, hogy elküldték jóváhagyásra a közalkalmazottaknak járó üdülési csekkek odaítélésének szabályait rögzítő határozattervezetet, amelyet még e heti ülésén elfogadhat a kormány.
Az elmúlt háromnegyed év lakásdrágulásának ellenére még mindig Budapest számít az egyik legmegfizethetőbbnek a régiós fővárosok közül – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
szóljon hozzá!