Kizártnak tartja a gépjármű-felelősségbiztosítási kötvények díjszabásának robbanásszerű drágulását Mișu Negriţoiu, a Pénzügyi Felügyelet elnöke.
2017. május 10., 23:222017. május 10., 23:22
Nem kell a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvények (kgfb, RCA) díjszabásának robbanásszerű drágulására számítani Mișu Negrițoiu szerint.
A Pénzügyi Felügyelet (ASF) elnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy nem számít nagy változásra május 18-a után, amikor is lejárnak a tavaly bevezetett korlátozások, és megtörténik a piac liberalizációja.
Úgy hiszem, hogy az átlagárak valahol a jelenlegi szinten maradnak, enyhe növekedéssel a fokozottan kockázatos kategóriáknál, mint amilyen a személyszállítás és az erős autók” – fejtette ki a felügyelet elnöke.
Kedd este különben Sorin Grindeanu kormányfő is úgy vélekedett, hogy nem áll fenn a hirtelen drágulás kockázata, a fuvarozók által felvetett problémákra pedig az elkövetkező időszakban a parlament megoldást nyújt.
Amint arról beszámoltunk, a fuvarozók az elmúlt időszakban több ízben is abbéli aggodalmuknak adtak hangot, hogy a biztosítók a korlátozás lejárta után ismét olyan magas díjszabásokkal rukkolnak majd elő, mint amilyenek elkerülhetetlenné tették a plafonértékek bevezetését. Augustin Hagiu, a FORT fuvarozói szövetség elnöke viszont kedden, a közlekedési és a pénzügyminiszterrel folytatott találkozót követően úgy nyilatkozott, ígéretet kapott arra, hogy május 18-áig rendezik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások kérdését.
egyetlen ígéretbe és a kormány határozott vállalásába kapaszkodunk, miszerint a parlament jövő csütörtökön elfogadja a végső jelentést az RCA-törvényről, és a referenciaár megszabása továbbra is a Pénzügyi Felügyelet (ASF) hatáskörében marad, ahogyan már tavaly is kértük. És semmi szín alatt nem kerül át a Romániai Autóbiztosítók Egyesületéhez (BAAR), vagyis egy szakmai szervezethez, ami – látva mennyi feladatot kap – megrémiszt bennünket. Nagy a kockázat, hogy ha május 18-áig nem lesz egy törvényünk, ami azonnal hatályba lép, akkor meglódulnak az árak” – fogalmazta meg Hagiu.
Hozzátette: miután csütörtökön a parlament megszavazza a biztosításokról szóló törvény jelentését, legtöbb két héten belül, tehát május 18-áig a törvényt is elfogadják a döntéshozók. „Úgy értettem, közbenjártak az államelnöki hivatalnál is a gyors kihirdetés érdekében, és reméljük, nem jutunk oda, hogy megint ott lássanak bennünket a Győzelem (Victoriei) téren. Mind a magánszemélyek, mind pedig a jogi személyek – fuvarozók – nagyon régóta várják ezt a törvényt” – szögezte le.
Ugyanakkor azzal vádolta meg az ASF illetékeseit, hogy
„Ezeknek az emberek nincs, mit keresniük Romániában, deportálni kell őket. A kormány által a mi nyomásgyakorlásunkra kiadott sürgősségi rendeletet, minden elért eredményt az ASF kezecskéje írt le. Gyakorlatilag semmissé tettek mindent, amit belefoglaltak a rendeletbe, vagyis mindazt, ami minket megnyugtatott, kérve a kivételét. (…) Nem mondhatod azt ősszel, támogatsz egy rendeletet, hogy aztán most pontról pontra kérd a törlését” – szögezte le Hagiu.
Koncentrált a kötelező biztosítások piaca
A Pénzügyi Felügyelet (ASF) szerdán bemutatott jelentése szerint a kötelező biztosítási kötvények átlagára jelenleg 727 lej, ami 3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában regisztrált értéknél. A magánszemélyek esetében az átlagár 533 lej, a jogi személyeknél 1340 lej.
Az ASF adatai szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piaca az idei év első negyedének a végére elérte az 1,06 milliárd lejt, ami nagyjából azonos a tavalyi értékkel. Az egy évre megkötött kötvénnyel száma az idei év első három hónapjában elérte az 1,46 millió egységet a tavalyi 1,44 millióhoz képest. A legtöbben fél évre vásárolnak biztosítást, de 6,46 százalékról 14,37 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik csak egy hónapra kötnek biztosítást.
A testi sértésért fizetett kár átlagértéke 48 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az anyagi károk után fizetett kárpótlások átlagértéke ellenben 3 százalékkal visszaesett. A piac jelentősen koncentrálódott, az első két legnagyobb biztosítónál kötötték meg az RCA-kötvények mintegy 60 százalékát.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
szóljon hozzá!