Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
A Versenytanács vizsgálatot indított a romániai villamos fogyasztásmérők leolvasására kiírt közbeszerzési eljárások esetleges manipulálása miatt.
2024. június 17., 15:532024. június 17., 15:53
Az intézmény hétfőn közölte:
A közlemény szerint a Versenytanács dokumentumokat kért ki a két érintett cégtől és további két vállalkozástól, amelyek elemzése folyamatban van. Ha az intézmény a versenyszabályok megsértését állapítja meg, az érintett vállalatok az üzleti forgalmuk akár 10 százalékának megfelelő bírságot kockáztatnak – írja az Agerpres.
A Versenytanács elnöke szerint a Wizzair és Ryanair repülőjegyárainak a koronavírus-járvány utáni jelentős emelkedése összefüggésben áll azzal, hogy a hazai piac másik két szereplője közül az egyik csődbe ment, a másik csökkentette járatai számát.
Jelentős előrelépés történt a csökkentett tömegű, de azonos áron eladott termékek ügyében – jelentette ki Marcel Ciolacu. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Versenytanács ellenőrzést fog végezni a mosószerek „indokolatlan” drágulása miatt.
Bár Székelyföld országos szinten rendszerint a hátsó fertályban található, amikor fizetésekről van szó, Erdélyben is találni olyan megyét, ahol még kisebb az átlagbér. Fizetések tekintetében továbbra is Kolozs megye áll a legjobban Erdélyben.
Felpörgött a romániai autógyárak termelése a július–augusztus időszakban, és először fordult elő, hogy Craiován több jármű készült, mint Mioveni-ben – irányította rá a figyelmet a Profit.ro.
Újra rekordot döntött az arany ára: a nemesfém grammjának árfolyama pénteken 2,3241 lejjel (0,63 százalékkal) 373,3536 lejre emelkedett a Román Nemzeti Bank (NBR) által csütörtökön közölt 371,0295 lejről.
Az energiaszolgáltatók november elsejétől kötelesek lesznek tájékoztatni ügyfeleiket arról, hogy 2025. április 1-jétől megszűnik az árplafon – áll az ANRE rendelettervezetében.
Nemcsak az autópályák, hanem a gyorsforgalmi utak építése is dübörög Romániában. Utóbbi több szempontból „alulmarad” a sztrádákkal szemben, viszont sok helyen népszerű, mert kevesebbe kerül – vagyis csak elméletileg.
Ha késne a repülő, vagy egyenesen törölnék a járatot, jó tudni, hogy milyen lehetőségek léteznek jogorvoslatra anélkül, hogy egy behajtónak tetemes összeget kellene lepengetni. Ebben nyújt segítséget a fogyasztóvédelem friss útmutatója.
A korábbi 3,4 százalékról 2,8 százalékra módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó becslését az Országos Előrejelzési és Prognózis Bizottság. A kormány a GDP 6,94 százalékára módosította a 2024-re tervezett 5 százalékos államháztartási hiányt.
Akár havi 200 euróval is többe kerülhetnek a romániai nagyvárosokban az albérletek, ha a bérlő új építésű tömbházban található lakást akar választani.
Az idei első hat hónapban több mint 965 ezer külföldi turista szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, és összesen mintegy 3 milliárd lejt, fejenként 3100 lejt költöttek el – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Immár mintegy háromezer fülöp-szigeteki vendégmunkás érkezett Romániába, hogy enyhítsék a kamionsofőrök soraiban krónikussá vált munkaerőhiányt. A vendégmunkásokért évek óta esedeznek a szállítóvállalatok.
szóljon hozzá!