A Román Lottótársaság is megszólalt a logóbotrányban: a szolgáltató felelős az eredetiségért

Már az új arculati elemekkel ünnepelhették a Román Lottótárság fennállásának 117. évfordulóját •  Fotó: Facebook/Loteria Romana

Már az új arculati elemekkel ünnepelhették a Román Lottótárság fennállásának 117. évfordulóját

Fotó: Facebook/Loteria Romana

Az arculati kézikönyv frissítésére megbízott cég által elkészített logó „csak egy kis töredékét tette ki a 250 000 lej plusz áfa értékű szerződésnek” – így reagált a Román Lottótársaság arra, hogy botrány robbant ki az új arculati elem körül.

Krónika

2023. október 06., 15:542023. október 06., 15:54

Amint arról beszámoltunk, a sajtó irányította rá a figyelmet, hogy a logó, amelyért 50 ezer eurót pengetett le az állami vállalat az átbrandeléssel megbízott a Rusu+Borțun bukaresti reklámügynökségnek, pár euróért letölthető legalább két platformról is, és több cég is használ jelenleg azonos vagy legalábbis megtévesztésig hasonlító arculati elemeket.

„A szolgáltató felelős a benyújtott grafikai és szöveges javaslatok eredetiségéért és megkülönböztethetőségéért” – szögezte le a történtekről reagáló közleményében a lottótársaság.

Az új vizuális megjelenítéssel kapcsolatban azt is közölte, tekintettel arra, hogy a vállalat régi arculati kézikönyve 2005-ben készült, annak frissítése stratégiai célkitűzésként szerepel a a vállalat 2023-as tevékenységi programjában,

összhangban a szerencsejáték-piac új trendjeivel, beleértve a Román Lottótársaság újrapozícionálását a verseny és az ügyfelek igényeihez képest.

Miután felmerült, hogy a szerződéskötés közvetlen megbízással, licit nélkül történt, a közleményben azt írták, hogy az új arculati kézikönyv megvalósítására a közbeszerzésre vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően kötöttek szolgáltatási szerződést a reklámügynökségnek.

Idézet
A szolgáltató kiválasztásának kritériuma a legalacsonyabb ár volt,

a hasonló tapasztalatokra, a szakértők minimális számára, a tanulmányokra és a képesítésekre vonatkozó feltételek teljesítésének kötelezettségével. A közbeszerzés a SICAP-on (közbeszerzési platform – szerk. megj.) keresztül zajlott, nyilvános és átlátható” – mutattak rá a lottótársaság illetékesei.

Tájékoztatásuk szerint az áfa nélkül 250 ezer lejes szerződés a teljes arculati kézikönyv elkészítésére vonatkozik, aminek számos pontja van, az új logó csak egy kis töredéke volt a megvalósítandó feladatoknak, amelyek az arculat, a marketingtevékenység minden aspektusára kiterjednek.

korábban írtuk

Áll a bál a Román Lottótársaság új logója körül is, a gazdasági miniszter vizsgálatot rendelt el
Áll a bál a Román Lottótársaság új logója körül is, a gazdasági miniszter vizsgálatot rendelt el

Vizsgálatot rendelt el a Román Lottótársaságnál Ştefan Radu Oprea gazdasági miniszter, miután 50 ezer eurót fizettek ki egy olyan logóért, ami megtévesztésig hasonlít több vállalat márkajeléhez, és pár euróért megvásárolható a népszerű platformokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők

Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők
2025. augusztus 22., péntek

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált

A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint
2025. augusztus 22., péntek

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
2025. augusztus 22., péntek

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését

Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését
2025. augusztus 21., csütörtök

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?

Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?
2025. augusztus 21., csütörtök

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint

Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat

Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat
2025. augusztus 21., csütörtök

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly

Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma 2024 első félévéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly
2025. augusztus 21., csütörtök

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek

Egyre inkább luxus albérletben lakni az erdélyi nagyvárosokban, főleg a sok ezer egyetemista családja számára, hiszen óriási megerőltetés úgy fizetni egy bérleményt, hogy közben a lakó nem vagy csak keveset keres. De nem könnyű a családosoknak sem.

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek