Mi alapján válasszunk vajat? – Kisebb erdélyi tejfeldolgozó cégek kínálatát érdemes előnyben részesíteni

A vaj a régi magyar konyha egyik fontos tartozékának számított. A bibliai időkből ismert értékes élelmiszer azonban nem jutott el minden család asztalára. Rendszeres fogyasztása a jólét egyik ismérve volt: a földesurak, a módosabb parasztok és a városi polgárság asztalán fordult elő nagyobb eséllyel. Aki tehette, már a középkori magyar konyhán vajjal sütött-főzött. A napjainkban széles körben divatos növényi olajok helyett állati eredetű zsiradékokkal – disznózsírral vagy a módosabbak vajjal – főztek. Ez a trend átnyúlt a 20. század közepéig, amikor a növényi olajokból készülő margarint gyártó cégek világméretű lobbija derékba törte a vaj töretlen népszerűségét. Tudományos kutatásokkal igyekeztek bebizonyítani, hogy a növényi olajokból előállított margarin nem csak olcsóbb, hanem egészségesebb is, mint a vaj. Szakemberek szerint a folyamatos vajfogyasztással magyarázható a vér magas koleszterinszintje. Az ,,ellenintézkedésként” ajánlott margarinfogyasztásról későbbi kutatások viszont azt mutatták ki, hogy a margaringyártás során jelentkező tranzitzsírsavak, illetve a különböző adalékanyagok miatt nem az ideális táplálék, ahogyan azt korábban hitték.

Az egészséges táplálkozás égisze alatt napjainkban egyre többen szoknak vissza az állati eredetű zsiradékokra, és ezzel párhuzamosan visszafogják a növényi olajok konyhai felhasználását. Jelenleg a vaj táplálkozásbeli szerepének az újraértékelése történik.

Míg a két világháború között sok tehén- és bivalytartó erdélyi parasztgazdaságban elterjedt foglalatosság volt a házi vajküpülés – ami a Ceaușescu-rendszer nyolcvanas éveiben az élelmiszerhiány miatti kényszerből visszatért –, napjainkban is meg lehet próbálkozni otthoni vajkészítéssel, de nem érdemes. Egyrészt házi körülmények között nem mindig hozza az elvárt eredményt, másrészt a kereskedelemben minden igényt kielégítő a vajválaszték. A multinacionális tejipari nagyvállalatok mellett jó pár erdélyi termelő is van, akik a környékbeli gazdák tehenészetéből felvásárolt tejből készítenek kiváló minőségű tejtermékeket, többek között vajat is.

Kolozsváron leggyakrabban két székelyföldi termelő – a Keresztúri márkanév alatt a székelykeresztúri szövetkezeti tejfeldolgozó és a mezőpaniti Therézia cég Dotti nevű –, vaját szoktam megvásárolni.

A hazai kereskedelemben a vajkínálat roppant gazdag. Noha a romániai tejpiacot a multinacionális cégek uralják, kis körültekintéssel helyi termelőt is találunk. A két ismertebb székelyföldi ,,kézműves” tejfeldolgozó üzem mellett a magyarlapádi Biomilk termékeit is szívesen fogyasztjuk. A Fehér megyei tejfeldolgozó helyi tejből készülő vaja szintén kiváló minőségű. Mivel viszonylag kis cégről van szó, a székelyföldi kisebb vagy közepes vállalatok kínálatához hasonlóan sok helyen ezt sem lehet megvásárolni. Megéri azonban a plusz érdeklődés, ha erdélyi tejből készülő tejterméket szeretnénk vásárolni.

E felsorolásban a negyedik helyre a Szatmár megyei Unicarm vállalat vaja kerül. Mellette szóló érv, hogy saját üzleteiben olcsón árulják: ha nem is csúcsminőség, de ár-érték arányban megfelelő.

Nyilván Erdély-szerte sok más kisebb vállalat is előállít tejtermékeket, a bevásárlóközpontok felhozatalában mindez azonban nem látszik. A nagy üzletek polcait pár multinacionális vállalat termékei töltik meg. Saját tapasztalatom szerint e választékból a legjobb minőséget a holland tulajdonú Friesland Campina Napolact vagy Campina márkanév alatt piacra dobott termékei képviselik. A második helyre sorolnám a francia tulajdonú Lactalis Csoport által 2016-ban felvásárolt Covalact termékeit. Ezekről a nagy reklám ellenére sincs túl jó véleményem. Nem érzem azt a kiemelkedő minőséget, amit a magas árak indokolnának. Ide sorolható a romániai piac legdrágább terméke, szintén a Lactalis által gyártott President márkanévű vaj, amely a duplája egy átlagos romániai vajnak. Nehéz megfejteni, hogy miért? Nagyjából ugyanazt a minőséget kínálja, mint egy sikeres erdélyi kistermelő vaja.

Ha elkötelezett fogyasztóként az erdélyi termelőket akarom támogatni, akkor nem vásárolok ugyanolyan minőségben dupla áron külföldi terméket. Ez esetben is, nyilván a világszerte bejáratott márkanevet kell megfizetni.

Az élelmiszert forgalmazó üzletláncok saját márkanév alatt piacra dobot vajat is kínálnak vásárlóiknak. Az egyik legismertebb a Metro-termékként kisebb boltok által felkapott ARO-vaj. A Metro-üzletláncra jellemző, hogy a friss termékek kategóriájában ár-érték arányban verhetetlenek, ez azonban a vajra nem érvényes. Darabos, nem túl krémes termékük olcsóbb alapanyagként inkább főzésre-sütérre alkalmas.

A tejszínből többlépcsős ipari eljárással – hőkezeléssel, fizikai és biológiai érleléssel, négy szakaszban történő köpüléssel, gyúrással, utógyúrással és ízesítéssel – készülő vaj ma már minden fogyasztói igényt kielégít. A legmagasabb zsírtartalmú a 80 százalékos vaj. A szendvicsvaj 68-72% közötti, a sort pedig a 60-62, illetve a 39-41 százalékos vaj zárja. Dietetikusok a félzsíros, 40% körüli vajat ajánlják. Ez utóbbi kategóriával az a gond, hogy

több gyártó igyekszik egybemosni a kevésbé zsíros vajfajtákat a vajkészítményekkel, amelybe az eredeti vaj alapanyaga, a tejszín mellett a könnyebb kenhetőség és az olcsóbb ár miatt a gyártás során sovány tejet, tejport és a vaj stabilizálását szolgáló adalékanyagokat is kevernek.

Habár a gyártónak kötelezően fel kell tüntetnie a gyártás során használt összetevőket, a ,,rendes” vajjal egy polcon árult különböző vajkrémeket sokan összetévesztik a vajjal, holott ez gyártásilag is két különböző termék.

E rövid felsorolásból is kiderül tehát: van miből válogatnunk. Fogyasztói szokásainkra és pénztárcánkra hagyatkozva vajból is érdemes ár-érték arányban a legjobb minőséget megvásárolni.

Szerző: Kisréti Zsombor