Kortárs formanyelv, műfaji sokszínűség – Beszélgetés Ferencz S. Apor képzőművésszel

Kortárs formanyelv, műfaji sokszínűség – Beszélgetés Ferencz S. Apor képzőművésszel

Ferencz S. Apor

Fotó: Szigeti G. Csongor

„Kísérletező típus vagyok, és nem áll távol tőlem, hogy többféle médiumban gondolkodjak. Gyakran munkáim megjelenítésénél át is lépem az ezek közti határokat. Sorozataim vannak, de nem azért, mert tudatosan sorozatokban gondolkodom. Inkább úgy érzem, bizonyos témák esetében a közlendőm nem merül ki egyetlen elkészült mű, objektum vagy fotó formájában” – beszélgetés Ferencz S. Apor csíkszeredai képzőművésszel.

2021. november 16., 14:592021. november 16., 14:59

– Mikor körvonalazódott, hogy képzőművészeti pályára lép?

– A kommunizmus utolsó éveiben voltam 14-15 éves kamasz, akinek el kellett döntenie, hogy az általános iskola után hova megy tovább. 1988 és ’89 a rendszer legsötétebb éveinek tűntek számomra, a pályaválasztás tekintetében azt éreztem, teljesen tanácstalan vagyok. Így kerültem be egy akármilyen „x” számú líceumba, ahol ’90-ig a perspektívák nélküli bizonytalanságot éltem meg. A rendszerváltás után jött el a pillanat, amikor „megjelent a fény az alagút végén” az újonnan alakuló művészeti középiskola formájában. Ott az évismétlés feltételével kezdődött „művészetis” pályafutásom.

Galéria

683 (2016)

Az, hogy ezen a pályán maradtam, némiképp a családi háttér általi természetes befolyásoltságnak is volt köszönhető (nagybátyja Ferenczes István író-költő – szerk. megj.), de egyértelműen a középiskolai évek második felétől kezdett körvonalazódni az, hogy ezt szeretném folytatni. Onnantól már nem volt megállás, ez például abban is megnyilvánult, hogy már a középiskola utolsó éveitől néhányan műtermet béreltünk, ahol tudatosan készültünk az egyetemi felvételire.

Idézet
Az érettségi után következett az a periódus az életemben, amikor megtapasztaltam, mit jelent kitartóan és következetesen küzdeni azért, amiben hittem.

Ugyanis nem vettek fel elsőre az egyetemre, akkoriban nem lehetett oda lazán besétálni, fizetéses helyek sem voltak. Persze benne lehetett a pakliban az is, hogy felkészülve sem voltam elléggé. Azért harmadszorra sikerült, Bukarestbe kerültem.

Galéria

Pandemic photo with my friend (2020)

– Kitől tanult a legtöbbet? Milyen állomásokon át vezetett az út vissza Csíkszeredáig?

–A középiskolai évek alatt Márton Árpád volt az, akitől mindannyian, diákként a legtöbb bíztatást kaptuk. Ennek ellenére nem tudok megnevezni csupán egyetlen embert, akire azt mondhatom, hogy a mesterem, akkoriban a közvetlen osztálytársaktól is rengeteget tanultam, húzóerőt jelentettek számomra, akikhez egy adott ponton érdemes volt felzárkózni.

Miután másodszorra sem vettek fel Kolozsváron az egyetemre, harmadszorra Bukarestben próbálkoztam, jóval felkészültebben. Amíg készültem a felvételire, mindhárom évben kitartóan a szilikátművészet szak (kerámia tervezői iparművész) érdekelt.

Idézet
Akkoriban fanatikusan dolgoztam, hogy a szakma minden titkának a birtokába kerülhessek. Utólag is úgy tudok visszaemlékezni azokra az évekre, hogy szomjaztam a tudást.

Bukarestben a szakmát ugyan sikerült elsajátítani, de azt a bizonyos alkotói szemléletet nem kaptam meg, az iparművészeti fakultáson erre nem fektettek hangsúlyt. E tekintetben a bukaresti évek után magamnak kellet kitaposni, végigjárni az utat. Csíkszeredába hazakerülve hamar kiderült, iparművészként azzal a tudással nem sokat tudok kezdeni. Többször gondoltam arra, hogy képzőművészként valamelyest autodidakta vagyok. Hálás is vagyok a sorsnak, hogy a szakmából olyan emberekkel hozott össze, akiknek köszönhetően az évek során fokozatosan megváltozott és kialakult a szemléletem, művészethez való viszonyom.

Galéria

Reggel (2015)

A mű mindig gondolati síkon jön létre

– Képei kapcsán Vécsi Nagy Zoltán a „perfekcionizmusig fokozott műgondot” emeli ki, és azt, hogy a műgondot nem szorítja keretek közé (szintén ő jegyzi meg, hogy „a kép szent, a képzelet szabad”). Miből származik ez az aprólékosság, pontosság?

– E jelzőt már számtalanszor hallottam másoktól is a műveim kapcsán, ez az én esetemben alkati kérdés. Valamiért közel áll hozzám a dekorativitás, ami bizonyos tekintetben a pontosságot kívánja meg. A „perfekcionizmus” (nevezzük így, ha már valaki kimondta) valószínűleg abból a dekorativitásra való hajlamból adódik, ami az iparművészi előéletemből eredeztethető. Volt olyan alkalom is, mikor valaki azt mondta nekem, érzi, hogy jók a munkáim, és ezt nem vitatja el, őt mégis zavarja az, hogy túl meg vannak csinálva. E véleményt is elfogadom és meg tudom érteni, bár úgy érzem, hogy minden munkám azért annyira nincs „megcsinálva”.

Galéria

Alternatív emlékmű (makett, 2020)

– Szintén jellemző munkáira az irónia, az önelemzés, emlékezés, a személyes és társadalmi problémák feszegetése. Kedveli a kísérletezést, a különböző műfajokat, sorozatokban gondolkodik…

– Az utóbbi években főként környezetem problémáit dolgozom fel, és igen, 2014 óta munkáimban hangsúlyosabban van jelen az emlékezés témaköre, valamint a saját, emberi kapcsolati hálóm viszonyrendszerének kérdésköre.

Idézet
Művészetem tartalmi hátterében gyakran jelennek meg társadalomkritikai elemek, néha humorral és ironikus hangvétellel megspékelve.

Sokszor privát tárgyaimból, családi fotóimból kollázsolok, installálok, újraértelmezek. Eszköztáramban fontos szerephez jut a talált tárgy, és beemelem a „provinciám” tárgyi kultúrájának egy-egy elemét is, ily módon hangsúlyozva a lokális, tradicionális értékek fontosságát. Különösen fontos számomra a mű üzenete is, az ábrázolhatóság és a mondanivalóm kortárs formanyelven való megjelenítése.

Galéria

Ismerős szimbólumok 1.

– Mi a kedvenc technikája?

– Alapjában véve kísérletező típus vagyok, és nem áll távol tőlem, hogy többféle médiumban gondolkodjak. Gyakran munkáim megjelenítésénél át is lépem az ezek közti határokat, ezért arra nem tudok válaszolni, hogy mi a kedvenc technikám. Sorozataim vannak, de nem azért, mert tudatosan „sorozatokban gondolkodom”. Olyankor inkább úgy érzem, bizonyos témák esetében a közlendőm nem merül ki egyetlen elkészült mű, objektum vagy fotó formájában. Munkáimat gyakran csoportosítom nagyobb, több darabot magában foglaló ciklusokba.

Galéria

Ismerős szimbólumok 5.

– Hogyan néz ki egy napja a műteremben, mivel kapcsolódik ki, amikor nem alkot?

– Nem mindig a műterem falai közt szoktam alkotni. A műterem az én olvasatomban nem egy elefántcsonttorony, hanem egy olyan gyakorlati teret jelent, ahol többnyire a munkáim kivitelezését bonyolítom le.

Idézet
A mű mindig fejben, gondolati síkon jön létre, ez pedig gyakorlatilag történhet az utcán, utazás közben vagy bárhol.
Galéria

Installáció satuval (2021)

– A közeljövőben hol találkozhatunk Ferencz S. Apor munkáival?

– Terveim mindig vannak, egyéni szakmai és szervezői-kurátori munkáim egyaránt. Több kiállításra készülök, egy három éves MMA-ösztöndíj elnyerését követően még inkább felpörögtek az események. De az idei év vége felé elkezdődik a sepsiszentgyörgyi 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé szervezése is, ami minden alkalommal kurátorként nagy kihívást jelent számomra.

Ferencz S. Apor 1975-ben született Csíkszeredában. A helyi Nagy István Művészeti Középiskolában tanult, majd 2001-ben a Bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetemen diplomázott. A közönség Európa számos pontján találkozhatott kiállított műveivel. Szakmai elismerései között szerepel a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja (2003, 2010), a Budapest Galéria ösztöndíja (2006, 2019), a NKÖM és az Illyés Közalapítvány Hollósy Simon ösztöndíja (2006), a Barcsay-díj (2011), a II. Székelyföldi Grafikai Biennále különdíja (2012), a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja (2021-2024) és számos más alkotói támogatás. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének (UAPR), a budapesti Caffartnak és a MAMŰ Társaságnak. Alapítója és 2015 óta szerkesztője a Fórumtizenöt nevű online képzőművészeti szemlének. 2018-tól a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Grafikai Biennálé megbízott kurátora, jelenleg Csíkszeredában él és alkot.

Bálint Tamás

Cikkünk eredetileg a Brassói Lapok, a Háromszék, a Krónika, a Nyugati Jelen, a Székely Hírmondó és a Székelyhon 16 oldalas irodalmi-kulturális mellékletének, az Előretolt Helyőrségnek legfrissebb számában látott napvilágot november 15-én.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2022. december 27., kedd

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik

Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik. 

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.

Ünnepi várakozás hajnali misével
Ünnepi várakozás hajnali misével
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

2022. december 18., vasárnap

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek

Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk. 

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek
2022. december 17., szombat

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával

Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban. 

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával
2022. december 11., vasárnap

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász

Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat. 

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász
2022. december 10., szombat

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire

Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét. 

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire
2022. december 03., szombat

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás

Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód. 

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás
2022. december 01., csütörtök

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek

Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe. 

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek
2022. november 30., szerda

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek

Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár. 

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek
2022. november 27., vasárnap

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba

A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. 

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba