Hosszú távra tervez: Kelemen Kincső szülőföldjéhez közel folytatná kosárlabdázói karrierjét

– Mikor és miért döntöttél a kosárlabda mellett?

– Tizenegy éves koromban kezdtem kosarazni. Ha visszagondolok, nagyon hamar megszerettem az edzéseket, amiket akkor Vass Ildikó tartott. Idővel a csapattársaim, az edzések atmoszférája és a kosárlabda sokoldalúsága egyre jobban elvarázsolt.

– Mikor fogalmazódott meg benned, hogy versenyszinten szeretnél sportolni?

– Gyerekként nagyon megszerettem a játékot, és ez a szeretet nagyon motivált, hogy maximálisan részt vegyek az edzéseken, hiszen sok munka után éreztem a fejlődést is. Akkoriban már A ligás csapata volt Sepsiszentgyörgynek, és látván edzőmet, illetve a többi profi kosarast, nagyon vonzott, hogy én is olyan legyek, mint az akkori nagy játékosok. A korosztályos román válogatottba 15–16 éves koromban hívtak be legelőször.

Az akkori szentgyörgyi csapatommal 17 évesen már a román junior bajnokságokban szerepeltünk, ahol először a második helyet, majd egy évre rá a bajnokságot is megnyertük. Az itt elért eredmények és a szerzett tapasztalatok után mindenképp szerettem volna tovább sportolni versenyszinten.

– Milyen lemondásokkal járt a versenyszintű sportolás?

– Már a gimnáziumi évek alatt szinte minden hétvégén mérkőzéseink voltak, ezért nem volt időm a barátaimmal kimenni a városba, szórakozni, hiszen pihennem kellett. Edzőtáborok, meccsek, edzések miatt az iskolából is el kellett kéreznem, és a tananyagot, amiről lemaradtam, utólag mindig be kellett pótolnom.

Visszagondolva egy percét sem bánom, hiszen a sport által több országba is volt lehetőségem eljutni. A kosárlabda iránti szeretetemet az egész családom átvette, és mindig ott voltak mellettem, minden lépésemben támogattak. Az együtt töltött idő így sokszor meccsekkel és utazásokkal telt, csodálatos évek voltak ezek.

– Az iskola befejezése után Amerika mellett döntöttél. Miért határoztál úgy, hogy kiköltözöl az Egyesült Államokba, milyen céljaid voltak?

– A kosarazás mellett mindig is szerettem tanulni, és céljaim között volt, hogy a középiskola elvégzése után továbbtanuljak. Amerikában kaptam egy ösztöndíjat, ahol tudtam, hogy magas szinten kosarazhatok és mellette tanulhatok is. Másrészt nagyon szeretek utazni és új kultúrákat megismerni, éreztem, hogy mindez egy jó élettapasztalat is lehet. Amikor kiköltöztem, a céljaim között szerepelt, hogy a kosárlabdában fejlődjek, angoltudásomat is magasabb szintre emeljem.

– Mit adott neked az ottani kosaras karrier?

– Ízelítőt kaptam abból, hogy milyen az egyetemi kosárlabda Amerikában, és közelről megtapasztaltam az ottani játékstílust. Az amerikai kosaras karrier egyben segített, hogy teljesen önállóvá váljak és megtanuljam, hogyan lássam el magam. Ugyanakkor nagyon sok barátot szereztem, és sok helyet bejártam.

– Két évvel ezelőtt hazaköltöztél, és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-nél próbáltál szerencsét. Hogyan élted meg mindazt egy évig, hogy hazai pályán játszhattál?

– Szerettem volna itthon játszani, ahol felnőttem és megtanultam kosarazni. A Sepsi-SIC nemcsak a román bajnokságban, hanem az Euroligában és az Európa Kupában is indult, ezért nagy lehetőségnek láttam, hogy itthon bizonyítsak.

Sok reménnyel jöttem haza, sokat tanultam, de néha szerettem volna több játéklehetőséget kapni, főleg a fontosabb meccseken. Sokszor mellőzve éreztem magam a saját otthonomban.

– Egy évet töltöttél a SIC-nél, ezt követően költöztél ki Luxemburgba. Miért döntöttél így?

– Meg akartam tapasztalni, hogy milyen egy olyan csapatba kerülni, ahol vezéregyéniségként játszhatok és több ismeretet szerezhetek meccseken. A kosárlabdázás mellett elkezdtem gyerekeket is edzeni, és emellett betekintést nyertem abba, hogy egy kosáriskolát hogyan is kell menedzselni. Eközben rájöttem, hogy mindez mennyire összetett, ugyanakkor nagyon izgalmas.

– Mit adott neked Luxemburg?

– Mindenképp kiemelném a sok játéklehetőséget. Tapasztalatot szereztem utánpótlás-nevelésében, valamint menedzsment- és marketingfogásokat tanultam a korábbi edzőmtől, Vass Ildikótól.

– Luxemburgban egy évet töltöttél. Milyen volt ott az élet, a kosárlabdázás?

– Nagyon rendezett, fejlett kis ország Luxemburg, tele kedves emberrel, nyugodtsággal és gyönyörű tájakkal. A kosárlabda nagyon fejlődik, sok ifjúsági és felnőttcsapat van a bajnokságban. Több liga létezik, az amatőrtől egészen a hivatásos szintig. Minőségi idegenlégiósokat hoznak a csapatok, de emellett figyelnek az utánpótlás-nevelésre is, így nagyon versenyképes és kiegyensúlyozott meccsek vannak a bajnokságban.

– Hogyan tovább?

– Egyelőre a szívem hazahozott. Úgy érzem, ahogy telik az idő, egyre fontosabbá válik, hogy a szülőföldem közelében folytassam sportpályafutásomat és az életemet.

– Milyen célokat tűztél ki most magadnak?

– A mesteri diplomát akarom megszerezni. Továbbá készségeimet fejleszteni mind játékban, mind edzősködésben, illetve a menedzselésben is szeretnék helytállni. A jövőben szívesen foglalkoznék gyerekekkel, és átadnám mindazt, amit én tanultam és tapasztaltam.

Szeretném, ha minél több gyerek megtalálná bármilyen sportágban azt az örömöt, amit nekem is sikerült, valamint az egészséges életmódra felhívni a figyelmet, mert ez a legfontosabb. Szeretnék még sokat utazni, hogy minél több helyre eljussak, és persze hosszú távon majd családot alapítanék.

– Hol szeretnél letelepedni, a sportolói karrieredet folytatni?

– Sokat szoktam ezen gondolkozni, de még nem döntöttem el. Mindig változik, de próbálok minden egyes napot élvezni, fejlődni és a maximumot kihozni abból, amin épp dolgozom.

 Csulak Noémi