Ilyés Ferenc azon kevesek egyike, aki a lábbelik orvosa manapság
Fotó: Barabás Ákos
A cipőipart, illetve a lábbeligyártás kisebb romániai műhelyeit is elérte a válság szele, hiszen sorra zárnak be a hazai, egykori belföldi piacra termelő, majd külföldi márkákat bérmunkában elkészítő gyárak, cégek, kirendeltségek.
2021. május 03., 08:582021. május 03., 08:58
A multinacionális vállalatok betelepülése a kilencvenes-kétezres években lassabb volt, mint a mostani kivonulásuk, s habár a cipőgyárak felszámolása nem annyira érzékeny pont az ország gazdaságában, mint például a könnyűipar mélyrepülése, azért a nagy múltú cégek összeomlása mégis fájó. Bérmunka lett ez is, mint annyi minden más az autógyártástól a nadrágvarrásig, ám felfedezhetők már olyan kisvállalkozások is, amelyeknél az egyediség, illetve a kreativitás az, ami megtart-hatja az adott vállalkozást a piacon.
A lábbelikészítés több évszázadon keresztül a kézművesek, illetve a céhek feladata volt: mind Románia régi területein, mind pedig Erdélyben, Székelyföldön szervezett céhek, majd ipartársulatok dolgoztak azért, hogy ruházati cikkekel, illetve csizmával, cipővel lássák el az adott térség lakóit. Székelyföldön több városban is működtek csizmadiacéhek, például Székelyudvarhelyen 1635-ben váltak külön a tímároktól, de minden nagyobb településen volt cipész vagy suszter, illetve csizmadia.
Az Osztrák-Magyar Monarchia korában a céhek helyébe az ipartestületek léptek, illetve több mesterségnél előtérbe került a nagyobb mennyiségben való termelés. 1874-ben például Székelyudvarhelyen 945 kézműves közül 568 foglalkozott bőrrel, tehát tímár vagy csizmadia volt, nem véletlen tehát, hogy állami segítséggel 1903-ban bőrgyárat létesítettek a városban, amely egészen a gazdasági világválságig (1929-32) kitartott.
Például Gyergyószentmiklóson 1949. június elsején jött létre a Sztahanov nevét viselő cipészszövetkezet, amely később a Gyilkostó-szövetkezet része lett. Kisebb cipőgyárak a kommunizmus idején is létesültek Székelyföldön, például ilyen volt a Székelykeresztúron 1978. október elsején elindult cipőgyár, több százan dolgoztak benne – az ehhez hasonló állami vállalatokat a rendszerváltás után, a kilencvenes években érte el a magánosítás.
Ezzel egyidőben megindult a külföldi cipőgyártók benyomulása a térségbe, főleg a nagyvárosok (Temesvár, Kolozsvár, a főváros) cipőgyárainak lett az a sorsa, hogy külföldre dolgozhattak, az évtizedekig gyártott, saját fejlesztésű modelljeik a múlté lettek. A kilencvenes évek végétől megkezdődött a cipőturkálók kora, amely a multik térnyerése mellett folyamatosan és fokozatosan járult hozzá ahhoz, hogy a kétezres években csak kivételesen láthassunk romániai cipőt itteni lábon.
Egy székelyudvarhelyi cipészműhely dolgozói az 1930-as években
Fotó: Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben
Az elmúlt években sorra értesülhettünk jelentős erdélyi cipőgyárak bezárásáról, vagy leépítéséről. Más folyamatnak vagyunk immár tanúi, mint a kilencvenes években a nyitott, és versenyorientált piac-ra való áttérés nehézségei. A korábban helyi igényekre szabott termelés, a nyugati versenytársakhoz viszonyított technológiai lemaradás számos hazai ipari létesítmény agóniáját hozta magával. A romániai cipőipar legjelentősebb szereplői mára csaknem kivétel nélkül külföldi tulajdonú, transznacionális válla-latok. A vállalati forma belső logikájából adódóan rövid távon egy ún. mindenki nyer (win-win) helyzet áll elő, s úgy tűnik, ennek az időszaknak a végéhez értünk. A transznacionális vállalatok elsődleges célja a profit növelése, a termelési költségek növekedésével továbbáll.
A transznacionális vállalatok a „vásárolj olcsón, adj el drágán” jelszó nevében a termelést szegényebb, alacsonyabb költségű országokba helyezik ki, miközben termékeiket igyekeznek a gazdagabb régiók-ban értékesíteni. A leépítések mögött elsősorban a munkaerőhiány, és a bérek fokozatos növekedése húzódott meg.
A romániai minimálbér 2018. január 1-jétől több mint egyharmadával emelkedett, bár tegyük hozzá, hogy az összes feldolgozóipari ágazat közül a cipőgyár-tás a legrosszabbul fizetettek között van. Ennél gyengébb helyre csak a székely megyékben meghatározó textil-, és bútoripart rangsorolják.
A cipőiparra nehezedő körülményeket azonban nemcsak a külföldi, de az hazai vállalkozások is megérzik. A 100%-ban helyi tulajdonú, Nemes Antal vállalkozó vezette, margittai Valenti Impex két évvel ez-előtt 800 munkást bocsátott el, a termelés nagy részéről lemondott. A drasztikus leépítés előtti évben még meghaladta az ezret az alkalmazottak száma, 800 millió eurós üzleti forgalma volt. Néhány hónapra rá, a svájci Rieker cipőgyár is bejelentette, hogy lugosi üzemét bezárja, több mint 660 munkás maradt megélhetés nélkül. A német Ara Shoes szilágysomlyói gyárára tavaly áprilisában került lakat, ami-vel megközelítőleg 400 munkahely szűnt meg, ugyanekkor az érmihályfalvi üzemükben felére csök-kentették a termelést és megkezdődtek a leépítések.
A margittai és érmihályfalvi hanyatlást követően tavaly nyárára az olasz tulajdonú, élesdi Melania gyerekcipőgyár is lehúzta a rolót. A ’90-es években alapított élesdi gyár valaha ezernél is több embert foglalkoztatott, majd az alkalmazottak kényszerű csökkentése végül a megszűnéshez vezetett.
Munka a székelykeresztúri cipőgyárban (kilencvenes évek)
Fotó: Vofkori György: Székelykeresztúr képes története
A vállalati vezetőknek ma egy olyan világban kell boldogulniuk, ami gyakran kiszámíthatatlan, ennek a legkézenfekvőbb példája a több mint egy éve tartó világjárvány. A változás intenzitása a globális piacon egyre inkább gyorsul, s olyan tulajdonságok értékelődnek fel, mint a gyors helyzetfelismerés és át-szerveződés képessége. A globális piacon való talpon maradásra az intelligens, rugalmas és innovatív szervezeteknek van esélyük.
A megyében az egyetlen jelentős cipőgyár a néhány éve alapított, olasz menedzselésű, bodzafordulói Ellegipi SRL, ahol a legutóbbi adatok szerint 38 alkalmazott dolgozik. A borúlátó előrejelzés ellenére tavaly áprilisában mégis arról cikkeznek, hogy a cipőgyárat újraprofilozták, napi 300 db maszkot legyártva folytatja működését a vállalkozás.
A risco.ro adatai szerint a romániai cipőipar top 10-es listáján két bukaresti és egy bákói vállalaton kívül mind erdélyi megyéket találunk. A legerősebb cipőipari központok a történeti Erdély területén Bihar, Szeben, Fehér, Máramaros és Temes megyékben vannak. Ha a cipőgyárak számát tekintjük, a fővároson kívül messze a legtöbb (161) Bihar megyében található, bár a legutóbbi tendenciákat nézve ez az előny megkopni látszik. Florin Godean, a humánerőforrással és munkaközvetítéssel foglalkozó Adecco Románia & Magyarország leányvállalat vezetője nemrégiben lényeges gondolatot fogalmazott meg előadásában, ami a romániai feldolgozóipar jövőjét illeti.
A gondolat közel sem új, gazdasági szaktanulmányok is megfogalmazzák, sőt, a politikai nyilatkozatokban is találkozunk vele, csak gyakorlatba kellene ültetni. Az ún. win-win időszak lejártához értünk, s ha a helyi politikai/gazdasági szereplők nem lépnek, akkor lépnek a transznacionális vállalatok. Ha az alacsony hozzáadott értékű, összeszerelő munkák dominanciája megmarad egy országban, gyakran beragadnak egy alacsony jövedelmi és fejlettségi szintbe, ahonnan nagyon nehéz vagy lehetetlen kitörni. A gazdasági helyzet a romániai feldolgozóipart komoly próbatétel elé állította, kérdés, hogy tudunk-e adekvát választ adni.
Akár hazai vagy nemzetközi viszonylatban vizsgáljuk, a cipőgyártást értelemszerűen a cipővásárlási szokások befolyásolják, ugyanakkor a nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy erősen változó láb-beli gyártás-kereslet-kínálat folyamatok elé nézünk.
A cipőiparról világviszonylatban a WorldFootwear által készített nemzetközi statisztikák és előrejelzések azt jelzik, hogy ezt az iparágat erőteljesen befolyásolják azok a demográfiai, társadalmi és kulturális folyamatok, amelyek meghatározzák az egyes régiókat és országokat. A globalizációs folyamatok mellett az egyes társadalmak elöregedése és egy újszerű társadalmi középréteg alakulása modellezik a cipőgyártás ágazatát, ezek igen erőteljes hatással lesznek a cipőtermékek használatára, fejlesztésére és kereskedelmére is. Meghatározzák például azt, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcákba nyúljunk és azt is, hogy milyen minőségű cipőt választunk.
A hangsúly sokkal inkább a helyi vásárlóerőre fog összpontosulni, függetlenül a földrajzi vagy fizikai határvonalaktól. A gyártóknak a figyelme a globalizációs világban nemcsak a helyi, regionálisan megszokott piacra kell kiterjedjen majd, hanem jóval távolabbi országokban való piaclehetőségekkel is számolniuk kell, mindez nagyobb vásárlókört és nagymértékben, illetve állandóan változó termékpreferenciákat jelenthet.
Egy másik fontos befolyásoló tényezőt az elöregedő társadalom jelenti, amely nemcsak a nyugat-európai erős gazdasággal rendelkező társadalmakra jellemző, hanem a közép-kelet-európai országokat is érinti. Ha csak Romániára gondolunk, a demográfiai mutatók alapján a masszív kivándorlás mellett az ország összlakosságára is rányomja a bélyegét az elöregedés jelensége. Mindemellett a cipővásárlási preferenciák meghatározásában nagy szerepet fog játszani a következő években a gazdasági növekedés mellett a tömegkommunikáció és információáramlás jelenségei.
Továbbá az egyes ázsiai országok gazdasági növekedése és Kína szerepe is jelentősen befolyásolja a gyártás-kereskedelem folyamatait – nyilván ez nemcsak a lábbeligyártásra és -kereskedelemre vonatkozik. A jelenlegi gazdasági folyamatok hatására az európai és amerikai gyártók figyelme az ázsiai piaci lehetőségek felé fordultak, főként azok, amelyeknek a gyártási egységei már ott vannak, helyben, illetve azok, akik már azon vannak, hogy áthelyezzék gyáraikat oda. A legtöbb ilyen nagy gyártó nemcsak az olcsó munkaerő szempontját vizsgálva tette meg ezt a lépést, hanem azért is, mert az ázsiai vásárlóerő egy új (az eddig hagyományosnak tekinthető európai piactól eltérő) piacot jelenthet számukra.
Sokan vagyunk sokfélék – akár a cipőink
Fotó: Rab Zoltán
A felmérések szerint Romániában 2019-ben, 1,2 milliárd eurót költöttek cipőre, ebben az összegben benne vannak az online vásárlásokból származó összegek is. Sőt, az online vásárlás jelentős növekedést mutatott, míg az offline enyhe visszaesést. Romániában a leginkább a női cipők fogynak jól, legalábbis a többihez képest – mutatnak rá a szakvélemények. Továbbá az online vásárlás, illetve piac folyamatosan erősödik, és a világjárvány csak ráerősített erre a tendenciára. A verseny mindinkább az online-ban fog kibontakozni, de az már nyilvánvaló tény, hogy a gyártók folyamatos és szorosabb versenyt kell fussanak a vásárlók figyelméért.
A nagyon erős konkurenciára épülő cipőgyártás annak is köszönhető, hogy évente egy személy átlagosan 65 eurót költ cipőre. A hazai cipőgyártók mellett több a nemzetközi brand, általában a német és olasz márkák azok, amelyek a leginkább hódítanak. A Business Magazin adatai alapján Románia tavaly 37 millió cipőt exportált, ez közel 930 millió dollárt jelent. Ezzel az összeggel a tizedik helyre került abban a toplistában, amely a legdrágább cipőket gyártja exportra. Az első helyen Svájc áll, közel 980 millió dollár értékben exportált cipőt, míg az átlagosan egy pár cipő 92,4 dollárba került. Ezzel szemben a romániai, exportra gyártott cipő átlagára 25,3 dollárba került.
Ebben az értelemben Románia nemcsak a nagy cipőexportőrök között tartja a frontot, hanem a lu-xuscipőgyártó kategóriában is jelen van. A romániai gyártású cipők leginkább az európai piacokon vannak jelen, a prémium-kategóriás lábbelik általában Olaszországban, Németországba, Franciaországba és Magyarországra jutnak, azokra a piacokra, ahol a vásárló hajlandó a prémium kategória árát kifizetni. Mindez annak is köszönhető, hogy a nagy nyugati cipőgyártók gyárai Romániában működnek, ebben viszont az alacsony munkabér is számottevő. A román cipőipar napjainkig is Európa egyik legjelentősebb exportőre, de világszinten is előkelő helyen áll, a ország cipőexportjának értéke a világrangsor 22. helyén szerepel. Ha a külföldön eladott egyes cipők átlagértékét vesszük, akkor az országot világviszonylatban a 9. helyre rangsorolják.
A gyártók a kínai piac növekedésétől tartanak, hiszen az a világon az első helyen áll, ami a cipőkereskedelmet (is) illeti. A világjárvány egyáltalán nem könnyítette meg sehol ezen iparág lehetőségeit, sőt arra kényszerítette a gyártókat, hogy újragondolják főként a logisztikai stratégiáikat, illetve a nyersanyagforrás- és szállítás-modelljeiket és azok költségeit.
Kína egy jelentős szereplő már a lábbeligyártásban, főként a különböző földrajzi térségekben kiterjedt piacainak köszönhetően. A nemzetközi gyártóknak hatalmas erőfeszítésébe kerül az azokra a piacokra való betörés és fennmaradás, ugyanis az alacsony árkategóriákkal és a sajátos termékekkel szemben kell versenystratégiákat gyakorlatba ültessenek. Mindemellett megnövekedett az orvosi cipők és a terápiás céllal gyártott cipők iránti érdeklődés.
A legnagyobb növekedési szegmenst a női lábbelik iránti kereslet mutatja, nem meglepő módon, és mindez nemcsak azért, mert a nők általában szeretnek vásárolni és főként cipőket venni, hanem leginkább annak köszönhető, hogy a nők munkaerőpiacon való jelenléte globális viszonylatban folyamatosan erősödik. Minél több nő kezd el dolgozni, annál nagyobb lesz a kereslet a női cipők iránt és főként a divatos lábbelik és kiegészítők iránt nő meg a kereslet.
Romániában ma bármilyen márka, méret, alak és szín megtalálható és megrendelhető – ha ismert márkáról van szó
Fotó: Rab Zoltán
Az internet állandó jelleggel jelen van az életünk minden egyes mozdulatában, gyakorlatilag az okostelefonok, eszközök által folyamatosan a virtuális világban is létezünk. Ezen keresztül férünk hozzá mindenhez és hozzánk is férnek például a világmárkacipők, de a kisebb hazai gyártók is. Ezek a folyamatok természetesek (egyébként minden termékre vonatkozik). Ennek köszönhetően maga az üzlet, a gyártó egy kattintásnyi távolságra van az online felhasználók potenciális kliensköreitől.
És maradva a cipőgyártásnál, olyan mennyiségű és kimeríthetetlen cipőválaszték és árkategória tárul elénk, amilyenre talán néhány évvel ezelőtt gondolni se mertünk volna. Mindezzel ár-, minőség- és design-összehasonlítások lehetőségét is kapjuk, itt tulajdonképpen a vásárló az „úr” vagy az a gyártó és eladó, aki képes elérni a potenciális célközönségét. A nagyon „leegyszerűsített” elérhetőség, információzuhatag és az ezzel együtt járó folyamatos reklámcunami az, amellyel magyarázható a folyamatosan növekvő online vásárlótábor.
Az adathalászat veszélye mellett azonban hatalmas jelentőséggel bírnak az online térben, főként a közösségi médiában kialakult civil kezdeményezések, illetve mozgalmak, amelyek a terméktudatosságra összpontosítanak. Ez egy-szerűen azt jelenti, hogy tudatosan véleményt és néha akár ítéletet is mondanak a vásárlók egyes termékekre vagy a gyártók társadalmi magatartására vonatkozóan. Mindezek a vélemények már túlmutatnak a cipő, mint termék egy-szerű lényegén, sőt a gyártó morális karakterére is felhívják a figyelmet.
Ebben a témakörben a leginkább a környezettudatosság a mérleg nyelve, de voltak olyan helyzetek is, amikor gyerekmunka megszüntetése felől közelítették meg az egyes termékek és brandek társadalmi és piaci értékét is. A gyártóknak így sokkal tudatosabban kell cselekedniük, a fenntarthatóság, a környezettudatosság, a társadalmi morális normák, illetve elvárások nyomán.
Ruzsa Lehel, a csíkszeredai cipőkészítő egy nagyon szép rést töm be a cipőpiacon termékeivel
Fotó: Veres Nándor
A székelyföldi cipővásárlási trendek nem különböznek túl erősen a nyugat-európai preferenciáktól. Az online térben elérhetővé váltak mind a prémium kategóriás, mind pedig a kínai, nagyon olcsó cipők. A székelyföldi demográfiai tényezők hasonlóan befolyásolják a vásárlói szokásokat, de a gyártás-kereslet-kínálatra vonatkozó gazdasági mozgásokat is. A vásárlóerő, a régió gazdasági erejének megfelelően, a lábbelibeszerzésben is megmutatkozik. Az import „nagymárkák” és a kínai importcipők mellett még a cipőturkálók is népszerűségnek örvendenek. Nem véletlenül, hiszen az alapanyagok drágulása, a beszerzési folyamatok és mindemellett a járványügyi helyzet jelentősen megnehezítette a cipészek, suszterek lokális lehetőségeit.
A népszerű használt-cipőkereskedés miatt a cipészekhez javarészt csak olyan lábbelik kerülnek, amelyek kisebb javításokra szorulnak, sőt nagyon sokan már a javításra sem áldoznak. A cipőturkálók olyan kínálatot nyújtanak, amelyekkel a helyi kisebb, hagyományos cipőkészítők egyszerűen nem tudják felvenni a versenyt. Ezt a helyzetet tetőzi az a tény is, hogy a fiatalok már nem vonzódnak a cipőkészítés mesterségének megtanulására, elsajátítására. Az utánpótlás és a lehetőségek újragondolása nélkül az esetleges gazdasági lehetőségekhez való hozzáigazodásnak nagyon csekély a valószínűsége.
Ennek az egyik székelyföldi példája Ruzsa Lehel csíkszeredai cipőkészítő tevékenysége, aki egyedi és minőségi bőrcipőket készít. Felesége biztatására magyarországi mesteremberektől tanulta meg a cipőkészítés mesterségét és annak fortélyait. Előbb ortopéd cipőket készített, majd kitanulva a mesterséget, ma már egyedi mintázatú és formájú cipőket tud a saját üzletének polcaira feltenni. Közel másfél hetes, odafigyelést igénylő, precíz munka után készül el egy pár cipő a kliens számára. A cipők elkészítéséhez jó minőségű bőrrel dolgozik, amelynek egy részét Kézdivásárhelyről szerzi be, másik felét pedig Olaszországból: utóbbi főleg finom kecskebőr, amely főként a női lábbeli elkészítéséhez szükséges. A cipőkészítésre alkalmas kecskebőr ára néha az 50 euró/négyzetmétert is meghaladhatja, ezért a lábbelik ára is magas. A visszajelzések alapján van kereslet az egyedi mintázatú és stílusú cipőkre, a székelyföldi prémium kategóriára.
A nemzetközi globális gazdasági változások, a járványügyi helyzet nemcsak a nagy cipőgyártókat hozta olyan helyzetbe, hogy újragondolják saját vállalkozásaikat, hanem a kisvállalkozókat is. A cipőgyártás-ban is, mint más székelyföldi vállalkozásban az újratervezés, a kreatív és (prémium) minőséget előállító, teremtő gyártók és kézművesek, cipőkészítők számára talán új és jobb lehetőségek még kiaknázásra várnak.
Kilátó - DOM
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap havonta megjelenő oknyomozó, háttérinformációs kiadványában, a Kilátóban látott napvilágot április 26-án.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!