Csárdaétterem erdélyi módra: a magyar konyha ízletes fogásait kínálja a marosvásárhelyi vendéglátóhely

Erdélyben lehetőleg olyan étterembe ülök be, ahol az étlapon magyar nyelven is feltüntetik a kínálatot. Sajnos ez jórészt csak magyar tulajdonosokkal rendelkező vendéglátóhelyekre érvényes. Nemegyszer megfordultam olyan települések vendéglőiben, ahol a magyar lakosság magas részaránya indokolttá tenné a kétnyelvű feliratokat és kommunikációt, ennek ellenére az étteremben senki nem beszélt magyarul, és kétnyelvű étlap sem volt. Ami nemcsak a helyi magyar vendégnek hátrány, hanem az Erdélybe érkező szép számú magyarországi turistának is.

Szerencsére ma már több városban található magyar érdekeltségű étterem, így nő a magyar konyha kínálata. Ez Székelyföldön egyértelműen így van.

A magyar szempontból frontvárosnak tekintett Marosvásárhelyen is akadnak igényes gasztronómiai helyek, ahol a vendég otthonosan érezheti magát. Az egyik ilyen vendéglő a tágas beltéri helyiségekkel és terasszal működő Laci csárda.

A város központjától nem túl távol fekvő, csendes utcában meghúzódó vendéglátóhely – amely háromszáz vendég befogadására alkalmas, tágas éttermet és felújított panziót is magában foglal – 1997 óta üzemel. Egyik erőssége, hogy magyar népzenét játszó zenekar szórakoztatja a kellemes estét itt töltő közönségét. Az étterem nemcsak nevéből adódóan magyar, hanem ételkínálatában is.

Ritkán láttam magyar éttermekben ennyire gazdag étlapot, amely a magyar és a székely konyha bőséges felhozatala mellett gazdag itallapot is tartalmaz Erdély és Románia legjobb boraival, többféle jó minőségű röviditallal – elsősorban erdélyi pálinkákkal – és nagyüzemi sörválasztékkal,

amelyet a Tiltott Csíki sör egészít ki, viszont a felkapott kézműves sörök hiányoznak.

A zavarba ejtően gazdag étlap mindenesetre elgondolkoztatja a vendégeket, hogy ennyiféle ételt hogyan lehet mindig jó minőségben elkészíteni. Általánosságban az éttermi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jó vendéglők kisebb kínálattal próbálkoznak: amikor új ételt iktatnak az étlapra, azzal egy korábbit helyettesítenek. Ettől persze a Laci csárda kivétel is lehetne, de sajnos nem az.

Ki kell emelni, hogy a magyar konyha néhány remekművét – Jókai bableves, Újházy tyúkhúsleves, töltött káposzta, csirkepaprikás és mások – a Laci csárda konyhája kiválóan el tudja készíteni. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy az egyik legfinomabb Jókai bablevest itt ettem, amiben a füstölt csülök és a paszulyszemek a legjobb minőségűek voltak, az ízesítés is remek. Nemzedékek óta családunkban a főzéshez legjobban értő nagymamám sem tudta volna finomabban elkészíteni. Elégedett voltam a juhtúróval készült túrós puliszkával is. Ahol felszolgálják, rendszerint mindig megkóstolom.

A jellegzetes erdélyi ételként ismertté vált túrós puliszka az utóbbi időben kezd teret hódítani nem csupán a hagyományos ételeket kínáló erdélyi éttermekben, hanem a nemzetközi konyhát vezető vendéglátóhelyeken is.

Ha jól el tudják készíteni, mindenhol népszerű. Van, ahol sült szalonnadarabkákkal tálalják, a Laci csárdában viszont enélkül. Juhturóval talán finomabb is így ,,egyszerűen”. A kissé megsütött puliszkás tálban a puliszka és a nyúlós túrórétegek remek ,,kölcsönhatásának” köszönhetően a módosabb paraszti konyha ízvilágát kínálja.

Megkóstoltuk a rablóhúsként kínált csirkehúsdarabkákból készülő, nyársra húzott sültet is, aminek viszont sok köze nem volt a klasszikus recepthez. A túlsütött húsdarabkák között elvétve akadt egy-egy paprikaszelet, más zöldség vagy gyümölcs hiányzott. A körítésként krumplival felszolgált nyársonsültet átjárta a fokhagyma erős szaga. Az étlapon nem tüntették fel, hogy az aranyozott burgonyaként kínált köret valójában fokhagymás krumpli. Aki nem kedveli a román konyha széles körben használt fűszerét, a fokhagymát, az bizony pórul jár.

A fiatalabb nemzedékek kedvence, a sült hasábburgonyával felszolgált bundázott csirkemell éttermeink tömegterméke. Olcsóbb, mint egy jó minőségű disznó- vagy marhasült, amitől persze még lehetne kiváló fogás is. Nem kedvelem, így most is egyik családtagom tányérjából kóstoltam meg. Átlagos minőségű sült volt, ami az ország legtöbb éttermének az étlapján szerepel. A hagyományos magyar és székely konyha mellett a Laci csárdának számos ilyen tömegterméke is van.

A főételek zárásaként többféle desszert közül választhattunk, végül a Gundel palacsinta mellett döntöttünk, amelyet a magyar konyhában a palacsinták csúcsának, királyának szoktak nevezni, ha jól el van készítve. A marosvásárhelyi csárdában felszolgált desszert sajnos nem a csúcsot képviselte – a palacsintába csavart diós töltelék kissé avas volt és túl lágy –, amit valamennyire ellensúlyozott az ízletesen megsütött palacsinta. Kóstoltam itt korábban madártejet és túrófánkot is, amelyek viszont nagyon jóra sikerültek. Mindez sajnos a túl nagy választék velejárója.

Séfek szerint az igazi kihívás az, hogy ugyanazt az ételt mindennap ugyanabban a minőségben lehessen előállítani és felszolgálni. Több tucat étel mellett ez szinte lehetetlen.

Amit a Laci csárdához hasonlóan a legtöbb erdélyi étterem példája igazol.

A marosvásárhelyi csárda fontos gasztronómiai hely, hiszen elsősorban a magyar és a székely konyha kiemelkedő fogásait kínálja. Jó volna ugyanakkor eldönteni, hogy a mennyiség vagy a minőség a fontosabb.

Kisréti Zsombor