Magukkal viszik a székelyek szeretetét: Elek Gábor a magyar női kéziválogatott udvarhelyi olimpiai felkészüléséről

Józsa Csongor 2021. július 06., 14:03

Szűk egy hetet Székelyföldön edzőtáborozott a nyári ötkarikás játékokra hangoló magyar női kézilabda-válogatott. A székelyudvarhelyi kemény tréningek mellett időt szakítottak arra is, hogy kiránduljanak, kikapcsolódjanak, merítkezzenek az itteni emberek magyarságtudatából, hazaszeretetéből. A szövetségi kapitány, Elek Gábor szerint ez majd segíthet a kritikus szituációkban. Pozitívnak értékelte az ittlétet, a nyílt edzés végén beszélgettünk vele.

Magukkal viszik a székelyek szeretetét: Elek Gábor a magyar női kéziválogatott udvarhelyi olimpiai felkészüléséről
galéria
Tartalmas pár napot töltöttek Székelyföldön. Elek Gábor és csapata bármerre lépett, nagy szeretetet kapott Fotó: Erdély Bálint Előd

– Igaz, hogy nem játszhatott mérkőzést Udvarhelyen a válogatott, de hasonló volt a fogadtatás a nyílt edzésen, mint egy felkészülési találkozón. Szinte telt ház volt lelátón, illetve vastaps az elején és a végén is.

– Meg kell mondjam, hogy nagyon megható volt ez a szeretet, amit itt kaptunk. Mondtam a játékosoknak, hogy jól nézzenek körbe, mert Tokióban nem fognak ennyi embert látni, főképp nem ennyit, aki velünk van, a mi sikerünkért szurkol.

Ez is volt az utazásunk, az ittlétünk célja, hogy megmutassuk a kézilabdázóknak, nem csupán az anyaországban vagyunk fontosak, hanem még nagyon sok magyar szív dobban értünk.

– Mennyire tudatosult ez a lányokban?

– Őket kellene erről megkérdezni, remélem, hogy megérinti őket ez az egész közeg, ami itt van. Úgy láttam, hogy nagyon élvezik ezt a fajta szeretetet.

Fotó: Erdély Bálint Előd

– Ez egy különleges, normálisnak mondható edzőtábor, ahol nincsenek hiper-szuper körülmények. Ezt nem igényelték?

– Nem. Nem tudtok semmi negatívumot mondani a körülményekről. A lehető legjobb ellátást kapjuk. Most az, hogy meleg van a csarnokban, hát milyen legyen, nyár van. A keret nagy része az elmúlt években megfordult a Ferencvárosban, vagy éppen még most ott játszik, úgyhogy mi ehhez a meleghez nagyon jól hozzá vagyunk szokva.

– Milyen fázisban vannak a felkészüléssel?

– A közvetlen erőgyűjtés szakaszán vagyunk túl. Ez már egyfajta vegyes fázis, már nem „törjük” a labdát, de mégis messze vagyunk attól, hogy labdazsonglőrök legyünk.

– Piszok nehéz csoportba kerültek. No de az olimpián nem is nagyon lehet könnyű ellenfél. Nem lehet tartalékolni egyik meccsen sem, a maximumot kell kihozni minden egyes összecsapáson. Mi lehet ez a maximum?

– Nem szeretek jóslatokba bocsátkozni, prognosztizálni. Egyrészt azért nem, mert nagyon gyorsan számon érik rajtam.

Mi úgy készülünk, hogy amit tudunk, megteszünk, hogy minél sikeresebbek legyünk, jól szerepeljünk. Tudjuk a realitásokat, tisztában vagyunk azzal, hogy ennél nehezebb csoportot nem nagyon lehetett volna összeállítani.

Fotó: Erdély Bálint Előd

– Menyire jó a kohézió a fiatalok és a tapasztaltabbak között a magyar válogatottnál?

– Tomori Zsuzsin kívül csak olyanok vannak a keretben, akiknek a karrierjük első olimpiája lesz. Tizenhárom éve nem jutott ki a magyar női kézilabda-válogatott az ötkarikás játékokra. Nyilván ez egy nagyon megtisztelő és egyben fajsúlyos dolog:

örülünk, hogy ott vagyunk, de semmiképp sem elégszünk meg azzal, hogy csak a részvétel a fontos. Nagyon szeretném, ha fekete lóként, harapósan nekimegyünk mindenkinek.

Tapasztalatból tudom: meghatározó lesz, hogy miként kezdjük a tornát, vagyis az első két mérkőzés létfontosságú lesz. Siker esetén nagyon könnyű ebből erőt meríteni, vagy éppen kudarcként nagyon magunkba roskadhatunk. Fontos lesz a stabilitásunk, a lelki tartásunk, az, hogy a mentális dolgaink minél több napon keresztül kitartsanak. Egész biztos, hogy a szereplésünkben lesz vereség, a lényeges, hogy ezt miként tudjuk majd kezelni.

Fotó: Erdély Bálint Előd

– A magyar fociválogatott teljesítményéből a most futó Európa-bajnokságon miként lehet kiindulni. Egyáltalán lehet-e merítkezni ebből?

– Ez előttünk egy nagyon jó példa. Divat volt harminc-negyven éven keresztül szidni a magyar focit, a nemzeti együttest. Nem gondoltam volna, hogy megérem, hogy büszke lesz rájuk az egész ország. Bár én soha nem ítéltem el, mint tette azt a nagyközönség. Picivel kell többet tennünk nekünk, mint a futballválogatottnak, hogy továbbjussunk a csoportból.

– Ha már a példáknál tartunk, akkor nem is kell nagyon sportágat váltanunk. Sőt még országot sem: a Ferencváros idén megnyerte a női kézilabda NB I-et. Ez kisebb csoda volt mindenki számára.

– Nagyon kellemes meglepetés volt.

A Győr elleni bajnoki után mondtam is, hogy látszik, nem értek a nőkhöz.

Ez egy olyan teljesítmény volt, amit nem sok minden vetített előre. Volt előjele, de nagyon jó példa arra, hogy kritikus pillanatokban miként ragadod meg a sorsod. Ez az olimpián is meglesz: ott lesz a lehetőség, az fogja eldönteni, hogy azt megragadjuk, egyáltalán észrevesszük, hogy ez a mi lehetőségünk, vagy elmegyünk mellette.

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az egyedüli, aki volt már olimpián

A magyar kéziválogatott egyetlen játékosa, aki mesélni tud az ötkarikás élményeiről a többieknek. Tomori Zsuzsanna Pekingben szerepelt a nemzeti együttesben, akkor a csapat a negyedik helyen zárt. „Mondtam a csajoknak, ha kiérsz az olimpiai faluba, megismered a légkört, a csarnokot, az hihetetlen pluszt ad a sportolónak. Nem lehet ezt leírni, lerajzolni, szavakba önteni, hogy mi vár ott ránk, azt a saját bőrén kell megtapasztalnia mindenkinek. Elég csak egy annyi adalék, hogy Pekingben a buszon hátulról nekem jött valaki, hátranéztem, a Novak Djokovic teniszütője megütötte a vállam. Bocsánatot kért, mivel ő volt, megbocsátottam…” – fejtette ki egyik nagy élményét a 34 éves kézilabdázó, aki abban bízik, hogy az olimpiai légkör egy megfoghatatlan pluszt hoz majd ki a fiatal, lendületes társaságból.

Amikor pedig arról érdeklődtem, hogy mit visz innen haza, gondolkodás nélkül vágta rá: az őszinte szeretetet, az összefogást, amit máshol nem igazán lát, érzékel nap mint nap. „A másikért küzdeni, kaparni, együtt megmutatni, hogy senki sem gázol át rajtunk. Itthonról haza ezt visszük” – tette hozzá. A tokiói ötkarikás játékok csoportját tekintve Tomori úgy véli, a spanyol–svéd–brazil trió hasonló képességű együttes, mint a magyar, a francia és az orosz már más kávéház. Bízik benne, hogy nemcsak csoportmeccseket játszik az együttes, hanem odaér a kieséses szakaszhoz. S hogy mi lenne az az eredmény, amit most vakon aláírna? „Az érmet. Felőlem csilloghat bronzul, ezüstül, aranyul. Bármelyiknek nagyon tudnék örülni.”
Óriási a támogatás, amit innen kapnak

Nagyon sok szeretet kaptunk itt – ezzel a tarsolyában utazott vissza a magyar női kézilabda-válogatott egyik kapusa, Bíró Blanka. Kifulladásig dolgoztak Székelyudvarhelyen. „Ebben a felkészülési periódusban leginkább magunkkal foglalkozunk, az alapokat szedegetjük fel, hogy majd kint könnyebb legyen. Eljön az időszak, amikor már készülni kell a mérkőzésekre, amikor a hibáinkat javítjuk ki vagy éppen ezekből tanulunk, hogy újból ne lépjünk ugyanabba a gödörbe. A jó dolgokat kell előtérbe helyezni.”

A csoportból való továbblépés az elsődleges cél, ami a szeme előtt lebeg, aztán minél tovább kinn maradni Tokióban. „Ezt csupán nagybetűs csapatként tudjuk megcsinálni, egymás kezét fogva. Na meg ezzel az óriási támogatással, amit innen, itthonról és otthonról kapni fogunk. Hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Persze hogy az éremmel! Na de ennyire ne fussunk előre, először tegyünk meg mindent a csoportban, aztán pedig vegyük sorra a ránk váró feladatokat, mérkőzéseket.” Mivel nem lehetnek külföldi, csak japán nézők a lelátón, a kapus úgy véli, hogy hasonló lesz a légkör, mint a 2019-es világbajnokságon, Kumamotóban, amikor a helyi szervezők „felosztották” a japán szurkolókat, volt, aki a magyaroknak, volt, aki az ellenfélnek szurkolt. Hozzátette, ez is sokkal jobb, mint egy üres csarnokban való meccs, legalább megvan az alapzaj.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot július 6-án.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport