Tartalmas pár napot töltöttek Székelyföldön. Elek Gábor és csapata bármerre lépett, nagy szeretetet kapott
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szűk egy hetet Székelyföldön edzőtáborozott a nyári ötkarikás játékokra hangoló magyar női kézilabda-válogatott. A székelyudvarhelyi kemény tréningek mellett időt szakítottak arra is, hogy kiránduljanak, kikapcsolódjanak, merítkezzenek az itteni emberek magyarságtudatából, hazaszeretetéből. A szövetségi kapitány, Elek Gábor szerint ez majd segíthet a kritikus szituációkban. Pozitívnak értékelte az ittlétet, a nyílt edzés végén beszélgettünk vele.
2021. július 06., 14:032021. július 06., 14:03
– Igaz, hogy nem játszhatott mérkőzést Udvarhelyen a válogatott, de hasonló volt a fogadtatás a nyílt edzésen, mint egy felkészülési találkozón. Szinte telt ház volt lelátón, illetve vastaps az elején és a végén is.
– Meg kell mondjam, hogy nagyon megható volt ez a szeretet, amit itt kaptunk. Mondtam a játékosoknak, hogy jól nézzenek körbe, mert Tokióban nem fognak ennyi embert látni, főképp nem ennyit, aki velünk van, a mi sikerünkért szurkol.
– Mennyire tudatosult ez a lányokban?
– Őket kellene erről megkérdezni, remélem, hogy megérinti őket ez az egész közeg, ami itt van. Úgy láttam, hogy nagyon élvezik ezt a fajta szeretetet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– Ez egy különleges, normálisnak mondható edzőtábor, ahol nincsenek hiper-szuper körülmények. Ezt nem igényelték?
– Nem. Nem tudtok semmi negatívumot mondani a körülményekről. A lehető legjobb ellátást kapjuk. Most az, hogy meleg van a csarnokban, hát milyen legyen, nyár van. A keret nagy része az elmúlt években megfordult a Ferencvárosban, vagy éppen még most ott játszik, úgyhogy mi ehhez a meleghez nagyon jól hozzá vagyunk szokva.
– Milyen fázisban vannak a felkészüléssel?
– A közvetlen erőgyűjtés szakaszán vagyunk túl. Ez már egyfajta vegyes fázis, már nem „törjük” a labdát, de mégis messze vagyunk attól, hogy labdazsonglőrök legyünk.
– Piszok nehéz csoportba kerültek. No de az olimpián nem is nagyon lehet könnyű ellenfél. Nem lehet tartalékolni egyik meccsen sem, a maximumot kell kihozni minden egyes összecsapáson. Mi lehet ez a maximum?
– Nem szeretek jóslatokba bocsátkozni, prognosztizálni. Egyrészt azért nem, mert nagyon gyorsan számon érik rajtam.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– Menyire jó a kohézió a fiatalok és a tapasztaltabbak között a magyar válogatottnál?
– Tomori Zsuzsin kívül csak olyanok vannak a keretben, akiknek a karrierjük első olimpiája lesz. Tizenhárom éve nem jutott ki a magyar női kézilabda-válogatott az ötkarikás játékokra. Nyilván ez egy nagyon megtisztelő és egyben fajsúlyos dolog:
Tapasztalatból tudom: meghatározó lesz, hogy miként kezdjük a tornát, vagyis az első két mérkőzés létfontosságú lesz. Siker esetén nagyon könnyű ebből erőt meríteni, vagy éppen kudarcként nagyon magunkba roskadhatunk. Fontos lesz a stabilitásunk, a lelki tartásunk, az, hogy a mentális dolgaink minél több napon keresztül kitartsanak. Egész biztos, hogy a szereplésünkben lesz vereség, a lényeges, hogy ezt miként tudjuk majd kezelni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– A magyar fociválogatott teljesítményéből a most futó Európa-bajnokságon miként lehet kiindulni. Egyáltalán lehet-e merítkezni ebből?
– Ez előttünk egy nagyon jó példa. Divat volt harminc-negyven éven keresztül szidni a magyar focit, a nemzeti együttest. Nem gondoltam volna, hogy megérem, hogy büszke lesz rájuk az egész ország. Bár én soha nem ítéltem el, mint tette azt a nagyközönség. Picivel kell többet tennünk nekünk, mint a futballválogatottnak, hogy továbbjussunk a csoportból.
– Ha már a példáknál tartunk, akkor nem is kell nagyon sportágat váltanunk. Sőt még országot sem: a Ferencváros idén megnyerte a női kézilabda NB I-et. Ez kisebb csoda volt mindenki számára.
– Nagyon kellemes meglepetés volt.
Ez egy olyan teljesítmény volt, amit nem sok minden vetített előre. Volt előjele, de nagyon jó példa arra, hogy kritikus pillanatokban miként ragadod meg a sorsod. Ez az olimpián is meglesz: ott lesz a lehetőség, az fogja eldönteni, hogy azt megragadjuk, egyáltalán észrevesszük, hogy ez a mi lehetőségünk, vagy elmegyünk mellette.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az egyedüli, aki volt már olimpián
A magyar kéziválogatott egyetlen játékosa, aki mesélni tud az ötkarikás élményeiről a többieknek. Tomori Zsuzsanna Pekingben szerepelt a nemzeti együttesben, akkor a csapat a negyedik helyen zárt. „Mondtam a csajoknak, ha kiérsz az olimpiai faluba, megismered a légkört, a csarnokot, az hihetetlen pluszt ad a sportolónak. Nem lehet ezt leírni, lerajzolni, szavakba önteni, hogy mi vár ott ránk, azt a saját bőrén kell megtapasztalnia mindenkinek. Elég csak egy annyi adalék, hogy Pekingben a buszon hátulról nekem jött valaki, hátranéztem, a Novak Djokovic teniszütője megütötte a vállam. Bocsánatot kért, mivel ő volt, megbocsátottam…” – fejtette ki egyik nagy élményét a 34 éves kézilabdázó, aki abban bízik, hogy az olimpiai légkör egy megfoghatatlan pluszt hoz majd ki a fiatal, lendületes társaságból.
Amikor pedig arról érdeklődtem, hogy mit visz innen haza, gondolkodás nélkül vágta rá: az őszinte szeretetet, az összefogást, amit máshol nem igazán lát, érzékel nap mint nap. „A másikért küzdeni, kaparni, együtt megmutatni, hogy senki sem gázol át rajtunk. Itthonról haza ezt visszük” – tette hozzá. A tokiói ötkarikás játékok csoportját tekintve Tomori úgy véli, a spanyol–svéd–brazil trió hasonló képességű együttes, mint a magyar, a francia és az orosz már más kávéház. Bízik benne, hogy nemcsak csoportmeccseket játszik az együttes, hanem odaér a kieséses szakaszhoz. S hogy mi lenne az az eredmény, amit most vakon aláírna? „Az érmet. Felőlem csilloghat bronzul, ezüstül, aranyul. Bármelyiknek nagyon tudnék örülni.”
Óriási a támogatás, amit innen kapnak
Nagyon sok szeretet kaptunk itt – ezzel a tarsolyában utazott vissza a magyar női kézilabda-válogatott egyik kapusa, Bíró Blanka. Kifulladásig dolgoztak Székelyudvarhelyen. „Ebben a felkészülési periódusban leginkább magunkkal foglalkozunk, az alapokat szedegetjük fel, hogy majd kint könnyebb legyen. Eljön az időszak, amikor már készülni kell a mérkőzésekre, amikor a hibáinkat javítjuk ki vagy éppen ezekből tanulunk, hogy újból ne lépjünk ugyanabba a gödörbe. A jó dolgokat kell előtérbe helyezni.”
A csoportból való továbblépés az elsődleges cél, ami a szeme előtt lebeg, aztán minél tovább kinn maradni Tokióban. „Ezt csupán nagybetűs csapatként tudjuk megcsinálni, egymás kezét fogva. Na meg ezzel az óriási támogatással, amit innen, itthonról és otthonról kapni fogunk. Hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Persze hogy az éremmel! Na de ennyire ne fussunk előre, először tegyünk meg mindent a csoportban, aztán pedig vegyük sorra a ránk váró feladatokat, mérkőzéseket.” Mivel nem lehetnek külföldi, csak japán nézők a lelátón, a kapus úgy véli, hogy hasonló lesz a légkör, mint a 2019-es világbajnokságon, Kumamotóban, amikor a helyi szervezők „felosztották” a japán szurkolókat, volt, aki a magyaroknak, volt, aki az ellenfélnek szurkolt. Hozzátette, ez is sokkal jobb, mint egy üres csarnokban való meccs, legalább megvan az alapzaj.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot július 6-án.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!