Azért akt, mert kihívás – Beszélgetés Turcza Hunor fotóművésszel, dobossal

– Van-e hatása az édesapjának a munkásságára? Megbeszélik-e egymás képeit? Szándékozott valaha ecsetet venni a kezébe?

– Igen, van hatása, hiszen gyermekkoromtól láttam, amint fest, alkot a szerény műtermében. Ugyanúgy nagyapámat is láttam alkotni majdnem minden délután a tömbházhoz tartozó garázsban, amint rajzol, fest vagy farag. Édesapám próbálta segíteni képvilágom kiteljesedését, rávezetni az alkotás folyamataira: a színek kiválasztására, a komponálásra, a főtéma és környezete tudatos megalkotására, az ízléshatár meghatározására, a giccs elkerülésére, a groteszk elfogadhatóságának ábrázolására, a szép kifejtésére, a szabályok felrúgására stb., elemi tulajdonságokra.

Próbálkoztam egyenes vonalat, szabályos kört húzni, autót rajzolni, madárkát és lovacskát festeni, festő-spaklival színezni, de nem állt rá a kezem. Ezen a téren egy dologra vagyok büszke, a szépírásra, melyet szüleimtől örököltem.

Néhányszor volt kölcsönös kritizálás, ami a munkánkat illeti, de nem számottevő és nem szakmai. Véleményünkkel, meglátásainkkal egymás segítségére, megértésére sietünk.

Máshogyan szemlélem, kutatom embertársaimat

– Önnek rendkívüli erőssége az aktfotózás, ki is emeli, hogy közös alkotásként fogja fel a szereplőkkel, mégis, laikusként az lehet az érzésünk, hogy környékünkön mintha folyamatos ellenszélben kellene dolgoznia, kicsi a város, félnek a szereplők... Hogyan lehet ilyen közegben alkotni, van-e változás, mik azok a sarkallatos pontok, amelyek keretében működhet ez?

– Azért akt, mert kihívás. Több fantáziát látok benne, mint egy makró- vagy tájképben, sportfotóban, vagy éppen portréban. Persze ezeknek is megvan a varázsa, nehézsége és technikája, sok tájképet készítek én is, ha olyan helyeken kirándulok, de mégsem vonz annyira. Kihívás, amikor valakit felkérek egy aktfotózásra, és – elfogadva felkérésemet – elkezdődik a közös műhelymunka, melynek minden pillanata megmérettetés.

– Hogyan zajlik egy fotózás/alkalom, miben más a természetben alkotás vagy a műterem világa?

– Ha vannak ötleteim, és ha van, aki/ami inspiráljon, akkor annak függvényében választom ki a helyszínt. A természetbeni fotózás nehézkes, más lehetőségekkel tud vonzó, változatos lenni. Az is fontos, hogy a helyszín zavartalan legyen, se ember, se medve ne járjon éppen akkor arra. Ha ezt sikerült kiválasztanunk, akkor már csak a tájnak, fénynek, árnyéknak, időjárásnak, hőmérsékletnek kell kedvezőnek lennie.

A beltéri fotózásnál a tér nagyságát és a fényekkel való játékot kell hasznosan kitalálnom. Itt kényelmesebb a fotózás, különösen téli időszakban, de akkor is, ha az alkotáshoz még más kellékeket is kell használni, például festéket, lisztet, vizet stb. Ugyanúgy mindkét helyszínnek megvan az előnye és hátránya is.

– A világjárvány miatti óvintézkedések nagyon beszűkítették a mozgásteret, az egészségügyi séták közben fedeztem fel igazán a lakhelyem környékét. Minden alkalommal magammal vittem a fotógépet és kattogtattam. Igazi csend és nyugalom volt a városban, kevés ember és jármű közlekedett, így nyugodtan lehetett alkotni, nem lépett be senki a képbe.

A fotós szem egyedi, mindenki másképp lát

– Mit bírnak el a képek, mennyi utómunka megengedett? Mi a technika, munkamódszer?

– Az utómunka változó, sok minden befolyásolja. Van kép, amelyeket jobban meg kell szépíteni, finomítani vagy éppen szemcsésíteni, van, ahol színesebbé kell varázsolni, vagy egyszerűen csak fekete-fehér árnyalatokkal kell kontrasztosabbá tenni.

– Milyen a fotós szem, mi különbözteti meg a fotóművészt attól a műkedvelőtől, aki esetenként beszerzi ugyanazt a technikát, majd kattogtat, a végeredmény mégis ég és föld?

– A fotós szeme arra a témára kell fókuszáljon, ami őt a legjobban megszólítja, és azt fejlesztve alakul ki a szép, különleges/elbűvölő/megszólító alkotás. Fotós és fotós közt is annyira eltérő a látásmód, mint a fotós és műkedvelő között. Természetesen a fotósnak megvan a tapasztalata, miként alkossa meg a képet (beleértve minden technikát és utómunkát, majd kivitelezést), a műkedvelő ugyanolyan felszereléssel elkészítheti a fotót, de ha nincs gyakorlata a többi folyamatban, akkor már nem tud olyan minőségű lenni az eredmény, mint a fotóművészé.

– A fotózás mellett a másik nagy szerelme a dobolás. Melyik mikor kerekedik felül, hogyan férnek meg, egészítik ki egymást?

– Előbb játszadoztam a fotógéppel, majd a dobolás keltette fel az érdeklődésemet. Talán kicsit ebbe is beleszülettem, ugyanis apai nagyapám szájharmonikázott, édesapám hegedült és gitározott, édesanyám zongorázott. Én a leghangosabb hangszer mögé ültem le, és választottam ki magamnak mint kedvenc hangszert. Mai napig is két zenekar dobosa vagyok, a Korruption Transylvania (old school death-metal) és a Ramm-Brand(t) (Rammstein cover) zenekarokat kísérem.