– Tehát a befogadót sem befolyásolod, ráhagyod az alkotás másik felét. Nem szoktál csalódni ebben a befejezésben, nem nehéz kiengedni/elengedni az irányítást? Milyennek látod a mi, „átlagnézők” vizuális felkészültségét, kultúráját?

– Természetesen velejárója ennek az ösztönszerű alkotásnak, hogy olykor nem úgy sül el, hogy a kép kellemes látvány vagy ideális dekoráció legyen a térben. Elfogadom ezt, és nem érzek csalódottságot. Mindegyik munkám valahol egy kis láncszem abban a gépezetben, ami működtet és előre visz. Úgy gondolom, a vizuális felkészültség, de főleg az ingerküszöbök igen magas szinten vannak.

Goya szörnyei és Csernobil

– „A címekkel nagyon mellélőttem”, vallottad még évekkel ezelőtt egy kiállításod kapcsán. Azóta jobb lett-e a „címadási készséged”, vagy mi is lenne a címadás kívánt hatása?

– Nem tudom, hogy jobb lett-e, vagy csak nem próbálom megfejteni és tálcán kínálni a megoldást.

– Mikor vagy elégedett egy festménnyel?

– Akkor, ha úgy érzem, meghaladott engem, vagy hogy ezt nem is én készítettem, több, mint amire számítok.

– Miért éppen a szörnyek foglalkoztatnak, avagy hogyan került képbe pont Goya? Melyik volt előbb? Madrid után sikerült végül eljutnod Csernobilba is?

– Azért szörnyek, mert szabadságot és teret adott nekem ez a téma. Először éreztem, hogy semmi nem szab határt a képzelőerőmnek, csak a saját gátlásaim, bátorságom és tudásom. És ezt Goya festészetében láttam először. Azt az abszolút igazságot, mérhetetlen fájdalmat és ugyanakkor gyönyört lehetetlen nem érezni, és lehetetlen nem átszellemülni benne. Csernobilba azóta sem jutottam el, inkább Csernobil jutott el hozzám, hozzánk.

– Mikor ébredt fel benned az érdeklődés a festészet iránt? Szülői, tanári irányítás, gyerekkori döntés volt? Egyenesen vezetett-e az út erre a pályára?

– Gyerekkori álomként kezdődött, később tanári irányítással társulva folytatódott. Sokat köszönhetek Nyiri Zoltánnak, festészet tanáromnak a gimnáziumból, illetve később Kudor Duka Istvánnak, a kolozsvári képzőművészeti egyetem tanárának. Alakulásomban az egyik legfontosabb mérföldkő mindenképp a spanyolországi Erasmus-programban való részvétel volt, majd a Backyard, azaz Hátsóudvar sorozatom, később pedig a Sora című sorozatom, melyek mind egy-egy fontos viszonyítási pontnak tűnnek így visszatekintve. Ezekre alapozva tudok tovább építkezni. Ugyanakkor Budapesten is lehetőségem volt nagyon sokat dolgozni és elmélkedni.

Mindig van hely még egy kis festéknek

– Milyen műhelytitkok takarásában dolgozol?

– Munkafolyamatom a koncentráción alapszik, a figyelmem összpontosításán.

– Nemrégiben Budapestre költöztél. Készülsz-e haza, láthatjuk-e a közeljövőben itthon munkáidat?

– Szeretnék kiállítani otthon is, és itt Budapesten is. Keresem a lehetőségeket. Az ideális az lenne, ha azt az anyagot, amit itt készítek, azt otthon is kiállítsam egy nagyobb térben. Most Szlovákiában fogok részt venni egy csoportos kiállításon Komáromban, erdélyi és felvidéki művészekkel közösen.

– Milyen alkotásokon dolgozol jelenleg, mik a terveid?

– Kísérletezek figuratívabb témájú kompozíciókkal, de saját absztrakt elemeimet felhasználva.