Két, a Magyar Polgári Párt által támogatott független jelölt esetében is úgy döntött tegnap az illetékes választási bizottság, hogy nem indulhat a november 30-i parlamenti megmérettetésen.
Évek óta összedőlés fenyegeti Kézdiszárazpatakon Ópra Benedek szülőházát, az ’56-os elítélt örökségét. Mint kiderült, a kis felső-háromszéki település központjának közelében található ingatlan tulajdonosa, egy bukaresti polgár egyáltalán nem gondozza sem az épületet, sem a hozzátartozó területet.
„Az autonómia ügyét összerdélyi szinten kell kezelni akkor is, ha reális lehetőség az önrendelkezésre csak a Székelyföldön van. Természetesen szeretnénk, ha a Székelyföldön autonómia lenne, de figyelembe kell venni, hogy másutt is él tömbmagyarság” – fejtette ki lapunknak Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) partiumi szervezetének elnöke.
Marosvásárhely – Önkéntes alapon ügyeleteznek a marosvásárhelyi sürgősségi kardiológia munkatársai. Mind az orvosok, mind az egészségügyi személyzet sérelmezi az évek óta tartó állapotot, amely nemcsak jelentős pénzösszegektől fosztja meg őket, de többletkiadással is jár.
Embercsempészet gumiabroncsban
Gumiabroncsok közé rejtve akartak tíz moldovai köztársasági állampolgárt Magyarországra csempészni a csengersimai határátkelőnél – olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tegnapi közleményében. Eszerint hajnalban, egy közös magyar–román ellenőrzés során egy gumiabroncsokat szállító, román rendszámú kamion rakterében bukkantak rá a tíz személyre, aki az egymás mellé állított abroncsokban...
Múlt század eleji hangulat fogadja azt, aki az Oltszemi Speciális Iskola vaskapuján behajt. A kastély lassan bontakozik ki a fák közül, az előtte levő parkban lányok sétálnak összekapaszkodva, a fiúk kavicsokat rugdosnak.
Hargita megye
Késsel fenyegetőzött az iskolaudvaron
A Hargita megyei rendőrség egy 35 éves férfit keres, aki tegnap késsel megfenyegette a tanárokat annak az iskolának az udvarán, ahol a fia tanul. Az esetre azután került sor, hogy a kápolnásfalusi Kriza János-iskolában egy 9 és egy 10 éves gyerek összeverekedett. A kisebbik gyerek odahívta az édesapját, a 35 éves B. M.-et, aki a közelben tartózkodott. A férfi megpofozta a fiával verekedő gyereket, majd...
Semmilyen kifogása nincs a kolozsvári tanácsnak az ellen, hogy a kincses városban kiterjesszék az egyetemi hallgatók ingyenes utazását a tömegközlekedési járműveken – erről állapodott meg tegnapi ülésén a városi képviselő-testület.
A színpadon elért sikerek nagy mértékben segíthetnek a politikai karrierben, ugyanakkor a politikai szerepvállalás is lendíthet pályafutásomon – véli Dancs Annamari. A népszerű sepsiszentgyörgyi popénekesnő az Ausztrália, Észak-Amerika és Dél-Amerika számára fenntartott választókerületben indul a novemberi választásokon képviselői mandátumért az RMDSZ színeiben. INTERJÚ.
Az RMDSZ programjának a felvállalásával és kivitelezésével lát neki a választásoknak Kincses Előd. A Maros megyei független jelölt a tegnap a sajtónak úgy nyilatkozott: „nincs miért újból feltalálni a spanyolviaszt”, hiszen véleménye szerint az RMDSZ programja egy jó politikai program, és „kár, hogy a szövetség csúcsvezetői nem tartották tiszteletben”.
Véglegesítette a november 30-i parlamenti választásokon résztvevő, 452 nevet tartalmazó listáját az RMDSZ. Kovács Péter, a szövetség kampányfőnök-helyettese elmondta: azért fontos, hogy minden választókerületben állítsanak jelöltet, mert így összegyűjthetik az RMDSZ-re leadott összes voksot.
A Maros vizét leginkább szennyező létesítmények „hatástalanításáról” esett szó többek között tegnap a Maros Vízügyi Igazgatóság által szervezett tanácskozáson. A folyó legnagyobb szennyezői a dicsői és a vásárhelyi kombinát.
Kénytelenek lemondani jelenlegi, a helyhatósági választásokon megszerzett mandátumukról a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ jelöltjei, ha függetlenként akarnak megméretkezni a parlamenti választásokon.
Iskolakerülők lehetnek, rossz társaságba keveredhetnek azok a gyerekek, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát, hívta fel a figyelmet Vass Mária, a Kovászna megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.
Magyarországi írók, költők is csatlakoznak a Traian Ştef, a nagyváradi Bihar megyei könyvtár leváltott igazgatója érdekében elindított aláírás-gyűjtési akcióhoz, közölte a Krónikával Kőrössi P. József író, szerkesztő.
Turisták ezrei látogatták meg a nyár folyamán Wass Albert kedvenc pihenőhelyét, a Szalárd-völgyi forrást. Az íróról elnevezett helyet a favágók rendszeresen meggyalázzák.