Az Európai Unió 2000-ben kiadott, a tagországok folyóinak, tavainak minőségére vonatkozó 60-as számú utasítás kimondja, 2015-ig biztosítani kell a vizek kifogástalan minőségét. A marosvásárhelyi székhelyű Maros Vízügyi Igazgatóság tegnap a negyedik nyilvános vitát tartotta, amelynek célja: év végéig kidolgozni egy ésszerű, hatékony tervet, amely révén tisztává válhat a folyó.
Kritikus szakaszok
Monica Gheorghe műszaki igazgató szerint Dicsőszentmártontól lefelé, a folyó mentén van baj a víz minőségével, mivel a 8-9 éve bezárt dicsői Bicapa vegyi kombinát zagytározójából a krómszármazék a Nagy-Küküllőbe, és onnan a Marosba jut. Az igazgató szerint egy másik kritikus szakasz Hunyad megyében található, ahol egy bányakitermelés zagytározója szennyezi a folyót. Szintén piszok jut a Marosba a Mintia település közelében levő baromfitenyészet révén is, ezért hamarosan bezárják. Viszont jó hír, hogy a halászok azt állítják: az utóbbi időben a folyóban megjelentek a rákok és a galócák (hucho hucho), a pisztránggal rokonítható nagytestű halak, tette hozzá Monica Gheorghe. Mint mondta, az elavult szeméttelepek ügye sem elhanyagolható. „Ezek közvetlenül nem szenynyezik a Marost, de az esővíz bemossa a káros anyagokat a földbe, így a talaj, a talajvíz és közvetett módon a folyó is szennyeződik általuk” – mondta az igazgató.
Eltérő vélemények
A másik Maros megyei vízszennyező kombinát, az Azomureş az utóbbi időben jelentős lépéseket tett afelé, hogy kevésbé szennyezze a folyót, amelynek vizét Marosludas és Radnót lakossága is issza. Az utóbbi időben Marosvásárhelyen nagy port kavart a kombinát 32 hektáros, már nem használt ülepítőjének a sorsa. Dorin Florea polgármester azt szeretné, ha az önkormányzat átvenné, uniós támogatással felszámolná, és zöldövezetet létesítene a helyébe. A helyi tanács bizottságot jelölt ki, amely tárgyalásokat folytat a kombinát vezetőségével a zagytározó átvételéről. Korodi Attila környezetvédelmi és Borbély László fejlesztési miniszter azonban határozottan ellenezte a tervet, hogy az önkormányzat mentesítse a kombinátot a kötelezettségek alól.
Kelemen Árpád vízügyi tervezőmérnök, a marosvásárhelyi Fókusz Öko Center szakértője szintén nem osztja a polgármester véleményét, mint mondta, a kombinát ülepítőjének a sorsa a tegnapi tanácskozáson is napirendre került. „Felvetettük, hogy a város zárkózzon el az ülepítő átvételétől, amely rendkívül veszélyes, a legmérgezőbb kategóriába tartozó anyagokat tartalmazza harminc hektáron. Szerintünk a dicsői zagytározó mellett ez a legkomolyabb környezetvédelmi gond a megyében. A zagytározó közvetlenül a Maros mellett, annak az árterületén található, ahol kavicsos a talaj, ezen keresztül bármely esőzés, hóolvadás alkalmával a szennyező anyagok bemosódnak a folyóba. Sürgősen intézkedni kell” – közölte lapunkkal a szakember, felhíva a figyelmet, hogy az Unióban a cégeknek saját költségükön kell hatástalanítaniuk a használaton kívüli zagytározókat.
M. É.
Korszerű szivattyútelepeket avattak Szatmár megyében
Többfunkciós, automata szivattyútelepeket adtak át tegnap Szatmár megye több pontján, amelyek az Érmelléken és a Kraszna folyó árterületén biztosítják majd az árvízvédelmet. „A motoros szivattyúknak nyári és téli automata funkciójuk van, de szükség esetén kézzel is irányíthatók. A svéd gyártmányú, energiatakarékos magasnyomású pumpák óránként 400 köbméteres vízhozammal működnek, és megfelelő vízszűrési berendezéssel vannak ellátva” – ismertette a rendszert Pásztor Sándor, a Szamos-Körös Belvízvédelmi Igazgatóság vezetője. Hozzátette: a megye területén nyolc éve folyamatosan korszerűsítik a csatornarendszert is. A szivattyútelepeket – amelyeknek átadásán magyarországi árvízvédelmi szakemberek is jelen voltak – az Országos Területfejlesztési Hatóság bocsátotta az érintett települések rendelkezésére. „Az ország nyugati részén több hasonló kezdeményezésben veszünk részt, mi tartjuk karban a fontosabb árvízvédelmi pontokat a Bánságban is” – közölte Dan Dumitrescu, a hatóság vezetője.
Végh Balázs
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.