Szakképesítési tanfolyamokat szerveznek, ugyanakkor írni-olvasni is megtanítják a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat dolgozóit – közölte Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. igazgatója. A köztisztasági vállalat vezetője szerint a PHARE 2006 programból hívtak le valamivel több mint 43 ezer eurót a humán erőforrás minőségi fejlesztésére.
A Regionális Fejlesztési Program (POR) keretében 58 millió lejes beruházásból újítaná fel a Kézdivásárhely–Bálványos–Szent Anna tó–Sepsibükszád, 113-as számú megyei utat a Kovászna Megyei Tanács. A terveken még dolgoznak, a megyei önkormányzat pedig várhatóan februárban nyújtja be a finanszírozási pályázatot. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a megyei tanács közel 1,1 millió lejes önrészt vállalna.
„Eckstein a Markó-vonallal ellentétben nem tartja szerencsésnek azt, hogy az RMDSZ szembefordult a korrupcióellenes intézkedésekre elszánt demokrata párti elnökkel, és nem tartja szerencsésnek azt sem, hogy a magyar kisebbségi szervezet a 2004-es választások idején elkötelezte magát Năstase mellett. A legnagyobb hiba pedig az volt, hangsúlyozta a szenátor, hogy az államelnök felfüggesztésével kapcsolatban a Szövetség nem bízta a döntést a választókra.”
A Székelyföld hálózati rendszerben való fejlesztése, a területi autonómia megvalósítása érdekében háttéranyagok és felmérések segítségével memorandum összeállítása, a székely jelképek használatának ösztönzése – ebben állapodtak meg a hét végén a háromszéki Ojtozban a székelyföldi elöljárók.
Az étolaj veszélyes hulladék, de környezetkímélő anyaggá alakítható – erre igyekeztek felhívni a figyelmet szombaton Csíkszeredában a Zöld Székelyföld Egyesület önkéntesei. „Egyetlen liter, csatornába öntött étolaj egymillió liter vizet, azaz egy ember tizennégy évi ivóvízszükségletét szennyezi meg.
Az ország minden részéről érkeznek páciensek a nagyváradi Medsystem szemészeti klinikára, amely jelenleg Románia egyik legkorszerűbb ilyen jellegű intézménye. A Segítő Jobb Alapítvány és a római katolikus egyház támogatásával létrehozott intézményben magyarországi szakemberek rendelnek és műtenek, Radó Gábor szemész főorvos szerint még az anyaországban sem állt össze ilyen jó csapat. A hamarosan szaruhártyabankkal kiegészülő intézmény...
Az étolaj veszélyes hulladék, de környezetkímélő anyaggá alakítható – erre igyekeztek felhívni a figyelmet szombaton Csíkszeredában a Zöld Székelyföld Egyesület önkéntesei. „Egyetlen liter csatornába öntött étolaj egymillió liter vizet, azaz egy ember tizennégy évi ivóvíz-szükségletét szennyezi meg. Első lépésként nem is a begyűjtött étolaj mennyisége, hanem az emberek figyelmének erre a veszélyre való felhívása volt a célunk” – magyarázta...
Február 15-én szerveznek időközi választásokat a polgármester nélkül maradt településeken – döntött pénteken a kormány. Országszerte három városban és hat községben kell új elöljárót választani.
Aggasztó jelnek véli a nyárádszeredai ortodox templomépítési szándékot és a rendőrség által Madefalván bevonatott magyar zászlók esetét Markó Béla. Az RMDSZ elnöke pénteken Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: jelenleg az önkormányzatok a legfontosabb eszköz a szövetség kezében. Pénteken ülésezett a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) is, a testület aggodalmának adott hangot a magyar intézményvezetőknek a...
Jogosítvány nélkül, egy mentőnek álcázott autóban szállított kétezer liter alkoholt egy aradi férfi. A Bihar megyei rendőrség rutinellenőrzés közben állította meg a 27 éves autóst Bihar községben.
Nyílt levéllel fordult a magyar nyelvű sajtóhoz az RMDSZ-tagságától megfosztott Benedek Imrét támogató marosvásárhelyi kezdeményező csoport. Amint korábban is jelezte, az RMDSZ Maros megye elnökét, valamint a szervezet tagságát megszólítani kívánó csoportosulás továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy 13 ezer választópolgár helyett mindössze 34-nek legyen képviselője a parlamentben. Ugyanakkor elkezdődött az aláírásgyűjtés is, amellyel Benedek Imre...
A házakra kitűzött magyar zászlók eltávolítására szólította fel a rendőrség a Hargita megyei Madéfalva lakóit szerdán délután, a 245 évvel ezelőtt történt, székelyek ellen elkövetett vérengzésről megemlékező hagyományos ünnepséget követően. Mint kiderült, a rendőrség képviselői azzal indokolták a székelység megemlékezését súlyosan sértő eljárásukat, hogy ők csupán „felsőbb utasítást, parancsot” hajtottak végre.
A fogyatékkal élő betegek gondozásával foglalkozó 1300 nagyváradi alkalmazott közül január 20-án 500 személynek bontják fel a munkaszerződését – ennyi ugyanis közöttük a nyugdíjas, közölte idei első sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan polgármester. Mint ismeretes, a közalkalmazásban álló nyugdíjasoknak egy kormányrendelet értelmében választaniuk kell a nyugdíj és a fizetés között, emiatt jelentősen csökken az érintettek havi járandósága.
A valós kétnyelvűség meghonosítása az egyik legfontosabb idei célkitűzése az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati frakciójának – jelentette be csütörtökön Bakos Levente. A város volt alpolgármestere, jelenlegi önkormányzati képviselő méltányolta az utóbbi időben elért eredményeket, de keserűen állapította meg, hogy egy etnikailag fele-fele arányban lakott városban, mint amilyen Marosvásárhely, még mindig háttérbe szorul a magyar nyelv használata.
Perrel fenyegetik a Boc-kabinetet a háromszéki önkormányzatok. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a kormány kifosztja az önkormányzatokat, brutálisan megsérti a helyi autonómia alapelveit, amikor viszszaveszi a tavaly az áfából visszaosztott, és eddig el nem költött összegeket.
A prefektusi és a megyei intézményvezetői tisztségek betöltésére készül a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete. Csinta Samu ügyvezető elnök csütörtökön azt nyilatkozta, a megyei szervezet e heti ülésén eldöntötte, tárgyalásokat kezdeményez a két kormánypárt helyi vezetőivel a prefektus és a megyei intézményvezetők személyéről.
Több nemzetközi turisztikai vásáron is képviselteti magát a nagyszebeni önkormányzat, hogy újabb külföldi turistákat csalogasson a városba. Ennek érdekében már létrehoztak egy városbemutató DVD-t, illetve turisztikai honlapot is, közölte Klaus Johannis polgármester. Az önkormányzat idén a stuttgarti, budapesti, berlini és bukaresti nemzetközi vásárokon képviselteti magát, illetve a svédországi turistákat is megcélozza. A polgármester szerint a várost...
Mintegy 300 palesztin, török, tunéziai és romániai állampolgár tiltakozott tegnap Kolozsváron a Gázai övezetben dúló háború ellen. A Széchenyi (Mihai Viteazul) téren tartott megmozdulást a Jeruzsálem román–arab kulturális egyesület szervezte, Gazi Hammad egyesületi elnök szerint így tiltakoznak „a gázai övezetbeli palesztin lakosság kíméletlen mészárlása ellen”, amelyben több száz civil, nő és gyerek vesztette életét. El-Astal Mohamed, az egyesület...