Szembetűnő szaktudás

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Az ország minden részéről érkeznek páciensek a nagyváradi Medsystem szemészeti klinikára, amely jelenleg Románia egyik legkorszerűbb ilyen jellegű intézménye. A Segítő Jobb Alapítvány és a római katolikus egyház támogatásával létrehozott intézményben magyarországi szakemberek rendelnek és műtenek, Radó Gábor szemész főorvos szerint még az anyaországban sem állt össze ilyen jó csapat. A hamarosan szaruhártyabankkal kiegészülő intézmény tevékenységébe a Krónika is betekintést nyert.

2009. január 12., 08:522009. január 12., 08:52

Kellemes környezet és a legkorszerűbb berendezések fogadnak a nagyváradi Medsystem szemklinikára belépve. A Staroveszky (Magheru) úton található, tavaly szeptemberben megnyílt klinikán, ahol az ország első szaruhártyabankját és -átültető központját is létrehozzák, magyarországi szakemberek rendelnek és műtenek.

„A Segítő Jobb Alapítványé volt az ötlet, hogy Nagyváradon hozzuk létre a klinikát, az épületet a római katolikus egyháztól kaptuk, és a PET-központ segítségével újítottuk fel” – foglalja össze dióhéjban az intézmény történetét Radó Gábor szemész főorvos. Radó doktor egyike annak a tizenhárom szakembernek, aki a klinikán dolgozik. „Büszkén mondhatom, hogy a magyar szemészet krémjét sikerült megnyernünk erre a munkára, mindannyian kiváló szakemberek, legalább húszéves tapasztalattal rendelkeznek. Magyarországon sincs együtt ilyen csapat” – meséli a főorvos, aki szemmel láthatólag szerelmese szakmájának.

Mindenki teszi a dolgát

Az épület földszintjén a rendelők, az emeleten a műtők kaptak helyet, és mindenhol folyik a munka. Az orvosok jelenleg kéthetente két napra jönnek át Nagyváradra, ekkor vizsgálnak és műtenek is, tudjuk meg Radó doktortól. Miután gondosan beöltöztettek védőruhába – a sapka alól egyetlen hajszál sem lóghat ki, és a kissé kényelmetlen maszk is kötelező –, Szedő István doktorral beléphetünk a műtőbe is. Semmihez ne érjünk hozzá, figyelmeztet a doktor, majd elmondja, hogy egy hölgypáciens szemébe ültetnek be egy apró lencsét, miután egy autóbaleset során a szemüvegje egy darabja befúródott a szemébe. Az orvosi sorozatokban látható kapkodásnak nyoma sincs, mindenki nyugodtan teszi a dolgát. A laikus számára elbűvölő látványt nyújt a hatalmas kivetítő, amin a szakemberekkel együtt nyomon követheti a lencse beültetését.

„Egy fogászati beavatkozás nagyobb megterhelést jelent a szervezetre, mint egy szemészeti műtét. Cseppentünk, szúrunk, altatunk, rendszerint 15–20 perc alatt elvégezzük a műtétet” – összegez Radó doktor. Mint mondja, minden beavatkozást az úgynevezett egynapos sebészettel végeznek el, miután a páciens felébred, elhagyhatja a klinikát. Ha mégis szükség lenne felügyeletre, azt a városi kórházzal kötött egyezmény révén biztosítják a páciens számára.

Szaruhártyabankot is létesítenek

A klinikán elsősorban a szaruhártya-, ideghártya- és üvegtest-sebészeti beavatkozásokat végzik el. A páciensek az egész országból érkeznek, Iaşi-ból éppúgy, mint Marosvásárhelyről vagy Konstancáról. Gyermekek és felnőttek egyaránt felkeresik a klinikát, de az intézményben a diabéteszes páciensek szemészeti problémáiról is gondoskodnak. Egy szürkehályogműtét 530 euró, és a lencsét is ki kell fizetni, egy üvegtestműtét méretétől függően 1000–2000 euró, egy szaruhártyaműtét pedig 2000 euróba kerül, mesélte a főorvos. A klinika által nyújtott szolgáltatások tarifái az intézmény honlapján is megtalálhatók, ahol az érdeklődők magyar és román nyelven a szükséges tudnivalókat is elolvashatják majd, és elő is jegyezhetik magukat a vizsgálatra.

A szaruhártyabank az egyik emeleti helyiségben kap majd helyet. Ennek létrehozásához immár minden törvényes feltétel adott, tudjuk meg Radó doktortól, aki szerint már csak a kórbonctani intézetekkel kell megoldaniuk az együttműködést. „A szaruhártya eltávolításához nem kell mesterségesen életben tartani a donort, de a kivételnek a halál beállta után 24 órán belül meg kell történnie, addig nem károsodik a hártya” – mesélte a főorvos, aki az intézmény szükségességére is felhívta a figyelmet. „Romániában tudomásunk szerint évi 20–30 szaruhártya-beültetést végeznek el, miközben 3000-en vannak várólistán” – tette hozzá.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek