Bezárta brassói csokoládégyárát a Kraft

Bezárta brassói csokoládégyárát a Kraft

Brassóból Bulgáriába költözteti csokoládégyárát a Kraft Foods Románia édességgyártó vállalat. A Romániában többek között a Poiana és Africana csokoládét gyártó cég döntése nyomán munka nélkül marad a gyár 440 brassói alkalmazottja.
2009. január 20., kedd

Felmentette Tiborit a MÚRE

Felmentette Tibori Szabó Zoltánt az etikai vétség vádja alól a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) becsületbírósága. A testület január 18-án hozott fellebbviteli, végleges határozatában kifejti, hogy a kolozsvári Szabadság napilap munkatársa a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel kapcsolatos írásában nem követett el etikai vétséget.
Felmentette Tiborit a MÚRE
Felmentette Tiborit a MÚRE
2009. január 20., kedd

Felmentette Tiborit a MÚRE

2009. január 20., kedd

Stranddal törlesztik az adósságot

Úgy tűnik, a közeljövőben sikerül törlesztenie a váradszentmártoni önkormányzatnak a Nagyváradi Vízmű Rt.-vel szemben felhalmozott, több mint 5 millió lejes adósságát. Lucian Popuş szentmártoni polgármester azzal a javaslattal rukkolt elő, miszerint eladnák a községhez tartozó püspökfürdői Vénusz strandot, a befolyó összeg pedig elegendő lenne az adósság kifizetésére.
Stranddal törlesztik az adósságot
Stranddal törlesztik az adósságot
2009. január 20., kedd

Stranddal törlesztik az adósságot

2009. január 20., kedd

Beperelt önkormányzat

Pert indított a nyárádszeredai önkormányzat ellen Felicia Pop Maros megyei prefektus az ortodox templom ügyében. A kormánymegbízott a közigazgatási bírósághoz intézett beadványában kéri, hogy a helyi tanács vonja ki a területet a városi köztulajdonból, és ismerje el az ortodox egyházat „valós tulajdonosként”. Felicia Pop ugyanakkor azt is kéri az igazságügyi szervektől, tisztázzák a terület jogi helyzetét.
Beperelt önkormányzat
Beperelt önkormányzat
2009. január 20., kedd

Beperelt önkormányzat

2009. január 20., kedd

Aggályos adatgyűjtés

Egy novemberben megszavazott törvény szerint mától minden telefontársaságnak hat hónapon keresztül meg kell őriznie a telefonhívások adatait, vagyis azt, hogy kivel és honnan beszélünk – a hívást kezdeményező és a hívott fél címével és telefonszámával együtt –, kinek, honnan és mikor küldünk szöveges üzenetet. Március 15-étől kezdődően a szolgáltatóknak ugyancsak hat hónapig meg kell őrizniük elküldött elektronikus leveleink adatait, vagyis...
Aggályos adatgyűjtés
Aggályos adatgyűjtés
2009. január 20., kedd

Aggályos adatgyűjtés

2009. január 20., kedd

Jóvátételt vár Benedek Imre

A Központi Választási Irodának (BEC) kell rendelkeznie a Maros megyének jutó nyolcadik képviselői mandátumról – derül ki a fővárosi Táblabíróság által a múlt hét végén kikézbesített ítéletből, amelyet Benedek Imre BEC ellen indított perében hozott. Az időközben az RMDSZ-ből kizárt marosvásárhelyi orvosprofesszor megítélésében a bírósági döntés indokolásából kiderül, igaza volt. A szövetség parlamenti frakcióvezetője, Márton Árpád...
Jóvátételt vár Benedek Imre
Jóvátételt vár Benedek Imre
2009. január 20., kedd

Jóvátételt vár Benedek Imre

2009. január 19., hétfő

Kutyamenhelyek Bardot-segély nélkül

A gazdasági válságra hivatkozva nem kívánja tovább segíteni a romániai kutyamenhelyeket a franciaországi Brigitte Bardot Alapítvány, melynek képviselői szerint a támogatásokat egyesek nem rendeltetésszerűen használták. A szászrégeni Maier Lídia évek óta kutyamenhelyet működtet a város határában. Az idős nő azt mondja: ha valóban elmarad a Bardot-segély, egy idő után kénytelen lesz beszüntetni a Fiducia-telepen zajló tevékenységet.
Kutyamenhelyek Bardot-segély nélkül
Kutyamenhelyek Bardot-segély nélkül
2009. január 19., hétfő

Kutyamenhelyek Bardot-segély nélkül

2009. január 19., hétfő

Négyes ikrek születtek Kolozsváron

Négyes ikrek születtek hétfőn Kolozsváron, a három kislány és a kisfiú császármetszéssel jött világra. Hosszú évek óta ez az első eset, hogy a kolozsvári klinikán négyes ikrek születtek. A Kolozs megyei kórház nőgyógyászati klinikája által hétfőn kiadott közlemény szerint a négy csecsemő egészséges, súlyuk 1300 gramm és 1700 gramm között van.
Négyes ikrek születtek Kolozsváron
Négyes ikrek születtek Kolozsváron
2009. január 19., hétfő

Négyes ikrek születtek Kolozsváron

2009. január 19., hétfő

Büntetőeljárás Szondy Zoltán ellen

Ittas vezetés és lejárt rendszámú autóval való közlekedés miatt indított eljárást a Hargita megyei rendőrség Szondy Zoltán, csíkszeredai városi tanácsos, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselője ellen.
Büntetőeljárás Szondy Zoltán ellen
Büntetőeljárás Szondy Zoltán ellen
2009. január 19., hétfő

Büntetőeljárás Szondy Zoltán ellen

2009. január 19., hétfő

Medve ölte meg a csendőrt Székelyföldön

Medvetámadásban elszenvedett sérülések miatt halt meg egy férfi Székelyföldön. A csendőrt vasárnap sebesítette meg a medve a Kovászna megyei Komandó közelében. A 30 éves férfi társával tartott hazafele, egy erdei ösvényen, amikor rájuk rontott a vadállat. Egyiküknek fejét sebesítette meg mancsával, társa pedig azért menekült meg, mivel többen is megjelentek a támadás helyszínén és elűzték az állatot.
Medve ölte meg a csendőrt Székelyföldön
2009. január 19., hétfő

Hőszigetelést akarnak a gyergyószentmiklósi lakószövetségek

Rendre alakulnak a lakószövetségek Gyergyószentmiklóson, minekutána a lakosok meggyőződtek arról, hogy másként nem részesülhetnek abban a kormány által kiírt pályázati lehetőségben, amely a tömbházak hőszigetelését célozta meg. Különben talán Gyergyószentmiklós az egyetlen olyan erdélyi város, ahol a tömbházlakás-tulajdonosok nem tömörültek tulajdonosi szövetségekbe, noha az előző önkormányzati mandátumok idején is több lakossági fórumot...
Hőszigetelést akarnak a gyergyószentmiklósi lakószövetségek

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2009. január 19., hétfő

Vaddisznók „fekete hétvégéje” Bályokon

Mintegy negyven európai VIP részvételével szervezte meg a hétvégén az immár hagyományos vadkanvadászatot a Bihar megyei Bályokon található birtokán Ion Ţiriac, a Capital gazdasági napilap háromszázas listája alapján a második leggazdagabb román üzletemberként számon tartott egykori teniszcsillag. A kétnapos hajtóvadászaton – amelyen a közismert üzletemberek és hírességek puskái elé hatvan hajtó terelte a vadakat – ezúttal is többtucatnyi vaddal...
 Vaddisznók „fekete hétvégéje” Bályokon
2009. január 19., hétfő

Kovászna megye – városra kerül a vidéki hulladék

Mivel az év végére az európai uniós előírások értelmében mindössze két szeméttelep maradhat Kovászna megyében, ezután a vidéki települések hulladékát városokra hordják be – közölte a hétvégén Tóth-Birtan Csaba, a sepsiszentgyörgyi Tega köztisztasági vállalat igazgatója.
Kovászna megye – városra kerül a vidéki hulladék
2009. január 19., hétfő

Ökumenikus konferenciát szerveztek Nagyváradon

Az ökuménia és határok feletti szellemiség jegyében gyűltek öszsze Érd és Nyíradony után Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának dísztermében a harmadik Van kiút... elnevezésű fórum résztvevői.
Ökumenikus konferenciát szerveztek Nagyváradon
2009. január 19., hétfő

Felújították a gyergyóremetei kultúrházat

A Magyar Kultúra Napjának megünneplésével kapcsolták össze Gyergyóremetén a felújított kultúrház névadó ünnepségét, illetve ez alkalommal jelentette be hivatalosan a remetei gyökerekkel rendelkező Balás András amerikai egyetemi professzor a Székely Előfutár Alapítvány létrehozását. A gyergyóremeteiek háromnapos ünnepi rendezvénysorozatot szerveztek, amelynek során ténylegesen kipróbálták a művelődési központtá nemesedett kultúrházat, és...
Felújították a gyergyóremetei kultúrházat
2009. január 19., hétfő

Bakk Miklós nacionalizmusról és identitásról

Olyan munkát, amely magyar nyelvterületen strukturáltabban foglalná össze a nacionalizmuskutatás szerteágazó irodalmát, még nem láttam – jellemezte Demeter M. Attila filozófus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára Bakk Miklós politológus Politikai közösség és identitás című könyvét a kötet péntek esti, kolozsvári bemutatóján. A könyv a szerző doktori disszertációjának kibővített változata, és mint azt Demeter elmondta, célja a politikai identitás...
Bakk Miklós nacionalizmusról és identitásról
2009. január 19., hétfő

Bihar megye: Ghilea lehet a prefektus

Gavrilă Ghilea, a Bihar megyei tanács korábbi alelnöke lehet a megye új prefektusa – döntött pénteki ülésén a Demokrata-Liberális Párt Bihar megyei vezetősége. Ghilea jelölése egyébként egy régi párton belüli egyezség gyakorlatba ültetése, a korábban a szociáldemokrata pártból átigazolt politikusnak még a parlamenti választásokat megelőzően ajánlották fel a prefektusi tisztséget, amennyiben vállalja, hogy egy esélytelennek tűnő, többségében...
Bihar megye: Ghilea lehet a prefektus
Bihar megye: Ghilea lehet a prefektus
2009. január 19., hétfő

Bihar megye: Ghilea lehet a prefektus

2009. január 19., hétfő

Marosvásárhely - tüntetés az Ifjúsági Ház vezetője ellen

Spontán tüntetéssel tiltakoztak csütörtökön a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Ifjúsági Ház alkalmazottai amiatt, hogy az önkormányzat Simona Borşant, egy helyi üzletember nejét nevezte ki az intézmény igazgatóhelyettesének.
Marosvásárhely - tüntetés az Ifjúsági Ház vezetője ellen