Bezárta brassói csokoládégyárát a Kraft

Brassóból Bulgáriába költözteti csokoládégyárát a Kraft Foods Románia édességgyártó vállalat. A Romániában többek között a Poiana és Africana csokoládét gyártó cég döntése nyomán munka nélkül marad a gyár 440 brassói alkalmazottja.

2009. január 20., 14:472009. január 20., 14:47

Doina Cavache, a vállalat képviselőjének szerint a költözés oka az, hogy az utóbbi években megnőtt a brassói gyárban készülő termékek iránti igény, s ez meghaladja a gyár kapacitását. A gyár termékeit külföldön is értékesítik, és Bulgária tűnt a legoptimálisabb megoldásnak, ahonnan a termékek szállítását a legkönnyebben meg lehet oldani. Bulgária emellett ideális területet tud biztosítani az édességgyár számára.

Az alkalmazottak elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy végkielégítésként a régiségtől függően csak hat, illetve kilenc havi bért fognak kapni. Doina Cavache ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, az alkudozásokat addig folytatják, míg optimális megoldásra nem jutnak, hiszen – mint mondta – segíteni szeretnének az alkalmazottakon, de pontos összeget nem határozott meg.

Raluca Colţea, az alkalmazottak képviselője azt nyilatkozta, hogy végkielégítésként csak a 30 havi fizetés összegét fogadják el, hiszen a vállalat ezt az összeget juttatta azoknak az alkalmazottaknak is, akik a magyarországi és belgiumi gyárakban dolgoztak, amikor az ott működő üzemeket bezárta a Kraft. Mint mondta, ellenkező esetben tiltakozási akciókba kezdenek.

A brassói gyár legtöbb felszerelését a Bulgáriában épülő új üzembe költöztetik, egy részét azonban kisebb helyi cégek vásárolnák fel, akik tovább folytatnák az édességtermelést Romániában.

A Kraft Foods tovább folytatja működését Románia más területein, termékeik nem tűnnek el a piacról. A korábban Brassóban gyártott Poiana csokoládét továbbra is gyártani fogják Bulgáriában. Jelenleg Romániában a vállalatnak Craiován van egy üzeme, amely a Poiana süteményeket gyártja, és egy Bukaresti üzemük kávét termel. A Cenk alatti városban 1995 óta gyártott édességet a Kraft, olyan brandek készültek itt, mint a Poiana, Africana csokoládék vagy a Sugus karamellák.

A Kraft különben a világ egyik legnagyobb élelmiszer- és italgyártója. Éves jövedelme meghaladja a 37 milliárd dollárt. Összesen 180 termelési egységben több mint 100 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek