2009. január 19., 02:342009. január 19., 02:34
A Tega igazgatója szerint a falvak kényszerhelyzetbe kerültek, mert az uniós elvárások értelmében szemétlerakóikat fél éven belül fel kell számolniuk. Így az év végére Kovászna megyében már csak a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi szeméttelepek maradhatnak üzemben, és ezek is csak addig működhetnek, amíg nem készül el Lécfalva határában a megyei környezetkímélő hulladéklerakó.
Tóth-Birtan elmondta, a köztisztasági vállalat már szervezi, hogy a falvakról beszállítsák a szemetet a sepsiszentgyörgyi szeméttelepre. Azt tervezik, hogy a lécfalvi lerakó beindulásával megpályázzák a megyei rendszer működtetését, de ha azt nem is nyerik meg, egyszerű átállással az átrakóállomásokig vállalni tudják a hulladék begyűjtését. A tervek szerint létrehozzák az Ökosepsi Egyesületet, hogy folyamatosan biztosítani tudják az azonos díjszabást és minőséget minden csatlakozó település számára. Hogy az egyesületet zökkenőmentesen be tudják jegyeztetni, azt csak Sepsiszentgyörgy, Illyefalva és Kökös önkormányzata alakítja meg, de utólag valamennyi település csatlakozhat. A tervek szerint a falvakon lakóknak fejenként havi 3 lej szemétszállítási díjat kell fizetniük. „A bükszádiak nem fizethetnek többet, mint a bodokiak csak azért, mert távolabb laknak” – ismertette a részleteket Tóth-Birtan Csaba. Sepsiszentgyörgyön havi 5 lej a díjszabás, azért magasabb, mint falun – fejtette ki –, mert városon takarítani kell a közös lerakók környékét, el kell hordani a faágakat, a lekaszált füvet.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).