Akárcsak az elmúlt években, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban a leendő első osztályosok felvételije az idén is felborzolta a kedélyeket. Az ismeretellenőrző felmérőn kiesett gyerekek szülei közül ezúttal is többen nyújtottak be óvást csemetéjük – többnyire vélt, esetenként valós – lepontozása miatt. Az elégedetlenkedők közt olyan is volt, aki panaszlevelével a tanfelügyelőséghez fordult, de egy példányt a sajtónak is eljuttatott. A vonal...
Háromnyelvű tájékoztató táblákkal kívánja ellátni Kolozsvár több mint száz műemléképületét a polgármesteri hivatal, magyar nyelvű szöveg azonban nem szerepel majd a táblákon. Sorin Apostu polgármester ezt azért nem tartja szükségesnek, mert „a román frankofón nép, a magyar pedig nem nemzetközi nyelv". László Attila alpolgármester felháborodott a magyar nyelv mellőzése miatt, „ökörködésnek" nevezve felettese gesztusát. László szerint a...
Sem jószántából, sem Dorin Florea felszólítására nem távozik igazgatói székéből Vasile Dorel, a marosvásárhelyi Ifjúsági Ház igazgatója. Az intézményvezető három pert indított a polgármester, illetve a városi tanács ellen, mivel az önkormányzat megfosztotta aláírási jogától, amit a fél évvel ezelőtt kinevezett helyettesére, Simona Borşanra ruházott át.
Ellentmondásosnak és tévesnek tartja a kórházigazgatók munkájának elbírálásában alkalmazott kritériumokat Cseke Attila Bihar megyei szenátor. Az RMDSZ-es honatya Ion Bazac egészségügyi miniszterhez benyújtott interpellációját tegnap iktatták a parlament felsőházában.
Marius Nicoară szerint azért függesztették fel a rögzített radarok működését az ország 18 megyéjében, mert azokat a kormánykoalícióhoz közel álló cégek fogják működtetni. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei elnöke szerint a rögzített radarokkal történő sebességmérést a Közlekedésügyi Minisztérium parancsára szüneteltetik, így kívánják előkészíteni a terepet olyan vállalkozásoknak, amelyek a demokrata-liberális és a szociáldemokrata...
Az ifjú tehetségek felkarolását tűzte ki célul a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány, amely negyedszerre hirdette meg a Segíthetek? tehetségtámogató pályázatot. A 2008-ban alakult Közösségért Alapítvány a MOL Romániával kötött finanszírozási szerződés révén olyan tehetséges gyerekek anyagi támogatását vállalta fel, akik már értek el eredményeket a sport és a művészetek terén – közölte a tegnap tartott kolozsvári sajtótájékoztatón...
Több petíció benyújtását tervezik a háromszéki magyar ifjúsági szervezetek Tischler Ferenc, a megyei ifjúsági igazgatóság leváltott vezetője védelmében. A fiatalok tiltakoznak az igazgató leváltása ellen, és kérik annak menedzserré való kinevezését – jelentették ki tegnap a háromszéki magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő HÁRIT székhelyén tartott sajtótájékoztatón.
Újabb, a kommunizmus idején kivégzett erdélyi ellenálló földi maradványait exhumálja a Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet (IICCR), miután a múlt héten három személy holttestét hantolták ki Beszterce-Naszód megyében.
Folyamatosan romlik a szatmárnémeti zsidó hitközség imahelyeinek állapota, a műemlék épületek felújítására azonban egyelőre nincs elegendő pénzkeret. Az épületek a környéken történt nagyszabású építkezések miatt jelentős károkat szenvedtek az elmúlt két évtizedben, így az egyik zsinagóga mára használhatatlanná vált.
Elnapolta a nagykárolyi polgármesteri hivatal RMDSZ-es vezetősége a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosainak azon javaslatát, miszerint új játszótereket hoznának létre a városban. Ehelyett a meglévők korszerűsítését tervezik.
Harminc utast érintő repülőbalesetet szimuláltak tegnap a kolozsvári nemzetközi repülőtéren. A forgatókönyv szerint a talajhoz csapódott gép kigyulladt, és a hatalmas lángok a kifutópályára is átterjedtek.
A civil szervezetek bemutatkozására teremt lehetőséget az a vásár, amely május 8–9-én zajlik majd Marosvásárhelyen. A civilek a Rózsák terén állítják fel sátraikat, ahol bemutatkoznak az érdeklődőknek.
Maros megyében több mint kétszáz civil szervezet működik – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Koreck Mária, a Project on Ethnic Relations (PER) vezetője.
Öt jelentkezőből két cég maradt versenyben a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkáinak elvégzésére, a beküldött ajánlatokat elemző bizottság várhatóan csütörtök délután hirdet eredményt – tudtuk meg László Attila alpolgármestertől.
Vasárnap lakónegyedi népszavazást tartanak Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedi piac ügyében, az önkormányzat így kívánja lezárni a hosszú évek óta tartó vitát, hogy megtartsák-e a régi zöldségpiacot, vagy új bevásárlóközpontot építsenek a helyére.
Nem csak az éjszakákat átvészelni, de munkát találni is segítenek a rászorulóknak a nagyváradi, Gutenberg utcai hajléktalanszálló munkatársai: hamarosan a számítógép kezelését és az önéletrajz megírásának mikéntjét is megtanulhatják a hajléktalanok egy újonnan kialakított klubhelyiségben.
Hagyományos programkeret, szűkösebb költségvetés jellemzi az idei, Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyet július 14–19. között tartanak Tusnádfürdőn. A „Tusványos, természetesen!” jelszóval induló rendezvény összegezni próbálja az elmúlt két évtized politikai folyamatait.
[FRISSÍTETT] Tíz napja szünetel a rögzített radarokkal történő sebességmérés Romániában, 18 megyében 77 radar működését függesztették fel. A készülékek működési engedélyét az országos rendőrfőkapitány függesztette fel, miután kiderült, ezek törvényes háttér nélkül hoznak jelentős jövedelmet a működtető cégeknek. „Én nem bánom, szüntessék meg a radarjainkat, de akkor jöjjenek ide a közbeszerzési hatóságtól a forgalmat irányítani,...