A zöldövezet-fejlesztés során megújul a városháza előtti park is
Fotó: Facebook/Pécska polgármesteri hivatala
Összesen 3,5 millió euróból – amiből több mint 3,4 millió vissza nem térítendő támogatás – öt zöldövezetet újítanak fel vagy alakítanak ki az Arad megyei Pécskán. A magyar határ közelében fekvő partiumi kisváros önkormányzata korábban a geotermikus energia felhasználására, termálvizes tó és ökopark kialakítására, most pedig a zöldövezetek bővítésére benyújtott projekt révén teszi természetbarátabbá, kényelmesebbé, élhetőbbé a települést.
2025. május 01., 19:482025. május 01., 19:48
Több mint 40 ezer négyzetmétert érint az a folyamatterv, aminek az eredményeként összesen öt már meglévő zöldövezetet, vagy zöldövezet létesítésére alkalmas közterületet újítanak fel, illetve alakítanak át Pécskán. Az önkormányzat a temesvári székhelyű Nyugati Fejlesztési Régióhoz pályázott támogatásért, amely meg is ítélte a 3,5 millió euró összköltségvetésű projekt finanszírozását. Ennek az összegnek a 98 százaléka vissza nem térítendő (állami és európai uniós) támogatás, a többi (70 ezer euró) a város önrésze.
Az elöljáró szerint a „magyar ártézi kút” melletti parkot újítják fel, a szabadtéri színház környékén, a futballpálya környezetében és a nagy sportcsarnok szomszédságában lévő területeket alakítják át zöldövezetté, emellett a központi, a városháza előtti park is új arculatot kap.
Adnak a város kinézetére
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A beruházás részeként többek között:
A város polgármestere úgy vélte, hogy a következő két hónapban lebonyolítják a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, és nyáron, legkésőbb ősszel nekikezdhetnek a munkálatoknak, amiket a jövő év végére kell befejezni.
Pécskán él Arad megye második legnagyobb számú magyar közössége: a legutóbbi népszámlálás szerint valamivel több mint 2300-an vallották magyarnak magukat, ez az ismert nemzetiségű lakosság 22 százaléka.
A közelmúltban termálvizes tó és ökopark létesítésére nyert el vissza nem térítendő támogatást Pécska, a város határában, a Maros-ártér közelében kialakítandó szabadidős központ kivitelezésére már kiírták a közbeszerzést – mondta Antal Péter. A tó és a park összesen 3,5 hektáron terül majd el,
Az öt zöldövezet felújításával/létrehozásával tovább növelik ezt az arányt. Pécskán a termálvíz felhasználással alakítottak ki távfűtési rendszert, amely 13 helyi közintézményben fogja felváltani a hagyományos, fosszilis tüzelőanyagokon alapuló fűtést, és a geotermikus energia felhasználásának „tovább gondolásaként” tervezik a hévíztó kialakítását és egy termálvizes gyógy- és élményfürdő építését.
Termálvizes mesterséges tó létrehozására és környezetének kialakítására nyert kétmillió eurós vissza nem térítendő támogatást Pécska önkormányzata. Az Ökotó kialakítását gyógy- és élményfürdő építése követi majd.
Az Arad megyei Pécskán több mint egy tucat önkormányzati fenntartású intézményt fognak termálvízzel fűteni hamarosan. A távfűtési vezetékrendszer kiépítése a befejezéséhez közeledik, de már egy másik projekt is készült a hévíz felhasználására.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!