Visszakapja régi fényét a kolozsvári Státus-palota: belepillantottunk az éppen zajló munkálatokba

Visszakapja régi fényét a kolozsvári Státus-palota: belepillantottunk az éppen zajló munkálatokba

Dobribán Melinda a homlokzat díszeinek felújításáért felel

Fotó: Dobribán Melinda

Alapos gonddal törli le a port a háromtagú restaurátorcsapat Kolozsvár központja keleti oldalának gyöngyszemeiről, hogy azok visszanyerjék eredeti pompájukat. Az egyik Státus-palota homlokzatán zajló munkálatokat vezető Dobribán Melinda a szakma rejtelmein kívül abba is betekintést nyújtott, hogyan csillannak fel újra a Szentegyház (Tükör) utca északi oldalán álló, most gyorsétteremnek otthont adó műemlék épület évszázados gipszdíszei, miután eltávolítják az idő lerakódásait.

Oláh Eszter

2021. május 03., 13:412021. május 03., 13:41

Felújítás alatt áll a Kolozsvár központját díszítő, a Szentegyház utca Főtérre nyíló végén, egymással szemközt álló Státus-paloták egyike. Az építészeti remekművek neve onnan ered, hogy az Erdélyi Római Katolikus Státus birtokában voltak. Az 1800-as évek végén épültek azzal a céllal, hogy új színt adjanak a kincses város Főterének.

A megrendelők valami olyant szerettek volna, ami korábban nem volt.

A neobarokk stílusú, korukban modern paloták alsó szintje mindenféle földi jóval kecsegtette a város lakóit: fűszerkereskedés és elegáns boltok várták a nagyvárosi előkelőségeket. A paloták földszintjén egykoron többek között a város leghíresebb kávéháza, a Kikaker állt (a tulajdonosról, Kikaker Boldizsárról nevezték el).

Az új típusú bérház megépítése érdekében, amely Alpár Ignác tervei alapján készült, négy másikat bontottak le. Így váltak a Hauszmann és Társa cég által kivitelezett, mára már műemléknek számító építmények az adott kor legmodernebb és legmonumentálisabb épületeivé. 

Nem csoda hát, ha a város egykori hangulatát tükröző épületeket a jövő nemzedéke számára is át akarják örökíteni, a Státus-paloták ugyanis értéket hordozó, különleges ékszerei a városközpontnak.

Galéria

Archív felvétel

Fotó: Wikipédia/Mircea Rareș Țetcu

Hasonlóan vélekedik a restaurálás folyamatát irányító Dobribán Melinda is, aki a homlokzat díszeinek felújításáért felel. Bár szobrász szakon végzett, már az egyetemi évek alatt több restaurátori munkában vett részt. A nagyváradi Szacsvay Imre-szobron kívül rövid ideig a Fekete Sas Palotán is dolgozott, majd 2018-ban lehetősége nyílt a Szent Mihály-templom faragott díszeinek felújítására.

Elmondása szerint az első meghatározó élmények után újra és újra „visszatáncolt” a restauráláshoz, amely a szobrászaton belül olyan járható útnak bizonyult, amelyből napjainkban is meg lehet élni. Kollégájának biztatására 2020 márciusában elindította saját vállalkozását, majd a járvány miatti hosszabb szünet után, 2021 márciusában a Státus-palota homlokzatának restaurálásán kezdett dolgozni.  

Minden szempontból kihívás az épület

„Az épület minden szempontból nagy kihívást jelent. Korábban csak a kivitelezés részével foglalkoztam: bejöttem, felöltöztem, kimentem és csináltam a dolgom. Nem tudtam felmérni, mekkora tervezést igényel, amíg eljut az ember oda, hogy már a falon dolgozhat.

Idézet
Projektfelelősként viszont minden lépést előre meg kell terveznem: ki kell számolnom, hogy egy elemen mennyit dolgozunk, mennyi anyag kell hozzá, azt is meg kell saccolnom, mennyi ideig tart egy munkálat”

– foglalta össze Dobribán Melinda.

Galéria

Fotó: Dobribán Melinda

A restaurálásért felelős projektvezető a homlokzat gipszből készült díszeiről elmondta, azokat az építés idején egy katalógusból választották ki, egy cég legyártotta, majd felszerelték őket. A tervezők kiválasztották a katalógusban elérhető elemek közül azokat, amelyeket viszont akartak látni az épületen: így állt össze végül a homlokzat. A módszer egyébként napjainkban is használatos, a megmintázott modellből öntő forma készül, amelybe aztán többször is ki lehet önteni a kívánt formát.

Felidézte, a munkálatokat a beltérben található elemekkel kezdték, amelyeken bronznyomokat találtak. Mivel csak kis mennyiségű festett részre bukkantak, az apró foltokból nem tudták teljesen kikövetkeztetni, milyen lehetett eredeti formájában. A belső feltárásokért felelős falkép-restaurátor segítségével próbálták rekonstruálni a díszek eredeti színét, azonban nem jártak sikerrel, így végül egyszínűen hagyják őket. Dobribán Melinda szerint ugyanis ha nem egyértelmű a díszek eredeti színe vagy formája, nem etikus őket megváltoztatni.

Galéria

Megosztotta, hogy a gipsz olyan puha és kényes anyag, amellyel nagyon óvatosan kell bánni, hiszen könnyen eltörhet. Ugyanakkor könnyen kiegészíthető: ha letörik egy darab, nem okoz különösebb gondot a helyettesítése.

Idézet
Könnyebben formálhatóak belőle az apró részletek, mint mondjuk a műkőből. Finoman és szépen vissza lehet egészíteni a hiányzó részeket. A másik lényeges szempont, hogy a nők is könnyebben tudnak dolgozni vele”

– részletezte a restaurátor. Ebben a szakmában ugyanis az anyag formálhatósága fontos szempont. 

Az egyetemi évek alatt a gipszre, mint átmeneti anyagra tekintett, idővel azonban rájött, ha megfelelő körülmények közt használják, időtálló lehet. Emellett léteznek már kezelőanyagok, amelyektől a gipsz olyanná válik, mint a csont – ami még ellenállóbbá teszi az anyagot. A Státus-palotát ékesítő díszeket is védi az eresz, így ezek bírják a strapát. Dobribán Melinda szerint az épület határozottan jó állapotban van, az egyetlen bosszúságot a sok réteg festék okozza, amelyet az idők során a falra kentek.

Idézet
A festékrétegnek köszönhetően nem rongálódott a gipsz, nem koptak el annyira. A festék megőrizte őket, így nem kell sok kiegészítést végeznünk rajtuk”

– tájékoztatott a gipszek állapotáról a restaurátor. Azt is megtudtuk, hogy a Státus-palota fennállása óta, az épületen több változtatást is végeztek – többek közt a csatornarendszer kialakításakor –, a homlokzatot díszítő gipszek azonban nagy valószínűséggel ez idáig nem voltak restaurálva.

Galéria

Fotó: Dobribán Melinda

Restaurálás, mint arany középút

A szobrászként végzett restaurátor megosztotta, napjainkban döcögősen lehet megélni a szobrászatból. Ahhoz, hogy azt tehesse, amit igazán szeret, kompromisszumokat kellett kötnie. Mindig is tudta, hogy kreatív munkából szeretné keresni a kenyerét, a restaurálásban pedig megtalálta az arany középutat.

Idézet
A kompromisszum abban van, hogy nem a saját, hanem mások munkáján dolgozom. Annak is megvan a varázsa, ha valakinek a több száz évvel korábbi munkáját újítom – ebbe belegondolva máris átértékelődik a folyamat. Ha kellő tisztelettel fordulsz a munkához, számos szépséget nyújthat a restaurálás”

– fogalmazta meg a szakmához való viszonyát Dobribán Melinda. Hozzátette, sok türelmet, kitartást és alázatot igényel, de ha sikerül elfogadni, hogy más munkáján dolgozol, minden jön magától. Véleménye szerint nem árt, ha az embernek van egy kis formaérzéke, de ez idővel és a tapasztalattal fejleszthető. Amire figyelni kell, az a tisztítás mértéke, hogy ne sérüljön az eredeti munka. „Olyan figyelemmel kell dolgoznod, hogy ne sértsd meg az előtted lévő, már kész munkát, ugyanakkor őrizd is meg, vigyázz, és lehetőleg tedd láthatóvá több évszázadig” – összegezte.

Galéria

Fotó: Dobribán Melinda

Kiemelte, mindig hálával tölti el egy-egy épület vagy munka felújítása, ez pedig ösztönzően hat a folyamatra is. A jövőbeli tervek egyelőre alakulóban vannak, de azt biztosan tudja, hogy a Házsongárdi temetőben szívesen dolgozna a későbbiekben is, mert szereti az ott meglapuló kincseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 05., kedd

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése

Marosvásárhely tehermentesítését és a városközpont újjáélesztését várják a megyeszékhely első mélygarázsától, amelynek indul a megvalósítása – jelentette be Soós Zoltán polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése
2024. március 05., kedd

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket

Immár húsz éve foglalkozik családfák kutatásával a magyarországi Hidvéghy Norbert, akinek munkája okán bőven van tapasztalata az erdélyi családok múltjának feltérképezésével, hiszen rengeteg erdélyi szálat kell kibogoznia.

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket
2024. március 05., kedd

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját

Rengetegen látogattak ki szombaton Brassó új, legnagyobb és legmodernebb parkjának átadására, ám a jó levegőn kikapcsolódni vágyók hétfőn azzal szembesültek, hogy a játszóterekkel ellátott zöldövezet több részét lezárták a működtetők.

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját
2024. március 05., kedd

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket

Az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket a volt szekusok provokálták ki, akiknek ürügyre volt szükségük, hogy kiszabaduljanak abból a szorongatott helyzetből, amelybe a forradalom után belekerültek – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket
2024. március 04., hétfő

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn

Néhány évtizeddel ezelőtt még több száz körösfői család élt meg kézművességből: az asszonyok varrtak, a férfiak famegmunkálással foglalkoztak, mások kereskedésből tartották el családjukat. Riport az évszázados hagyomány végnapjairól.

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM