2009. február 05., 08:362009. február 05., 08:36
Vissza kell, hogy hívja kényszerszabadságra küldött alkalmazottait az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel vállalat, miután a kormány kiutalja a munkálatok folytatásához szükséges pénzt – jelentette ki tegnap a sztráda Kolozs megyei szakaszán tett látogatása alkalmával Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos elnöke. Kifejtette, a Boc-kormánynak meg kell változtatnia az infrastruktúra-beruházások menetét, és nagy erővel folytatni kell a nagyarányú projekteket, mint például az észak-erdélyi autópálya, amely a PSD-elnök szerint „életfontosságú nemcsak Kolozsvár, hanem egész Erdély számára”.
A pártelnök szerint a Bechtellel folytatott tárgyalások során a cég vállalta, hogy óránként 1,6 kilométer sztrádára viszi fel a végső aszfaltréteget, amennyiben a kormány rendezi a kisajátítások és a finanszírozás kérdését. „Van pénz a kisajátításokra és a munkálatok folytatására” – hangsúlyozta Geoană. Mint mondta, az autópálya kapcsán a PSD éves költségvetést javasolt, hogy követni lehessen, mennyi pénzt költöttek a beruházásra.
Hangsúlyozta, a sztrádaépítés folytatása révén mintegy hatezer személy tarthatja meg munkahelyét, az építőtelepen dolgozók mellett az autópálya-építésben érdekelt többi cég alkalmazottjainak is lesz munkája. Ezért, amint biztosított lesz a finanszírozás, a Bechtelnek vissza kell majd hívnia a kényszerszabadságra küldött mintegy 2300 alkalmazottját.
Hasonlóan vélekedett az ügyben Daniel Don, a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója is, aki szerint a cég végül nem fog kollektív elbocsátáshoz folyamodni. Az igazgató erre abból következtetett, hogy a cég márciusig meghosszabbította a kényszerszabadság időszakát. „Nem hiszem, hogy a Bechtel kollektív munkabeszüntetéshez folyamodna, főleg hogy a költségvetés jóváhagyásával megkapja a szükséges pénzforrásokat” – közölte az igazgató, aki szerint a kényszerszabadságra küldött mintegy 2300 alkalmazott hamarosan újra munkába állhat.
Mihai Lup, a Bechtel szakszervezeti vezetője szerint a cég vezetősége március 16-áig meghosszabbította a kényszerszabadság idejét. „Konkrét jelzéseket várnak Bukarestből a munkálatok folytatásához szükséges pénz átutalásáról. Nem tudjuk, mi lesz március 16-a után” – mondta Lup, aki azt reméli, hogy március közepén folytathatják a munkát.
Mint arról beszámoltunk, a Bechtel két turnusban, december és január elején küldte kényszerpihenőre munkásait, akiknek ez időre bérük 75 százalékát fizeti. A tervek szerint a közlekedési minisztérium idén 2,74 milliárd lejt utal ki az észak-erdélyi autópálya munkálatainak folytatására.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.